Különleges ember volt, különlegesen búcsúztatták Bécsben a Forma–1-es pilótát, aki 43 évvel élte túl halála napját.

12 fok, szakadó eső, 250 méteres sor – ez fogadott Bécsben, ahol Niki Laudát, a háromszoros Forma–1-es világbajnokot búcsúztatták. Az egyik osztrák lap nem hagyhatta ki, az ég is siratja a feledhetetlen bajnokot.

Május huszadikán, múlt hétfőn halt meg emlékezetes balesetének szövődményei miatt. 1976-ban maradt ott majdnem a Nürburgringen, égő autóból húzták ki, végül hetven év jutott neki. Tavaly augusztus óta már nem lépett a nyilvánosság elé, egy átlagos nátha komolyra fordult, és Lauda tüdőátültetésen esett át – végül a betegség legyőzte őt.

Bécs csendes és átlagos szerdáján mintha a sorban állókon kívül senki sem lenne a városban. A legnagyobb templom, a Stephansdom bejáratáig kanyargott a sor, itt ravatalozták fel Laudát. Odabent sietni kellett, pár másodperc ácsorgásra jutott csak idő, egy fotó fért csak bele a koporsóról, és menni kellett tovább.

Es beginnt mit dir

 azaz „Veled kezdődött”, állt egy kis piros-fehér-piros, osztrák nemzeti színű zászlón a koporsó elé terítve, egy rajongó hagyta ott. A koporsó meglepően egyszerű volt, semmiféle jele nem volt annak, hogy egy különleges ember fekszik benne, F1-es versenyoverallban. A koporsó tetején Lauda bukósisakja hevert, özvegye, Birgit tette oda még reggel. A koporsó mellett koszorúk sorakoztak, egy-egy a gyerekeitől és a feleségétől. Michael Schumacher családja is küldött egyet, csak annyi volt rajta – reméli, egyszer még találkoznak.

Deine Schumis

– csak ennyit írtak mellé.

Fél 12-kor már bezárták az oldalsó kapukat, és mivel kint maradt vagy 200 drukker, akik tisztelegni akartak a bajnok előtt, kinyitották nekik a főbejáratot. 300 díszvendéget vártak, sok külföldit, legtöbbjük a katedrális szomszédságában lévő hotelban szállt meg, onnan jöttek át. Aki szerette a Forma–1-et ,kaphatott egy kis időutazást: Prost, Piquet, Alesi, Berger, Damon Hill, David Coulthard, Eddie Jordan, Mick Doohan ötszörös 500-as motoros világbajnok mind tiszteletét tette.

Nála is fontosabb volt viszont egy fehér cowboy kalapos, hullámos fehér fürtös figura. A nem túl ismert idős úr Arturo Merzario volt, az egyik versenyző, aki kihúzta Laudát a lángok közül, vagyis megmentette az életét. Arról a napról is kérdezték, persze. Ő pedig mondta, megtette, amit meg kellett. Egy órakor, a gyászmise kezdetén a templom majdnem megtelt, beültünk rá mi is. Utolsóként érkezett a legnagyobb sztár, Arnold Schwarzenegger.

Előzetesen 3000 állóhelyről írtak, de ez túlzás volt, bent csak ezren lehettünk. Nem kivételeztek senkivel, nem volt sajtóbejáró, fotózni a szertartás alatt szigorúan tilos volt, a család kérésére. Középen a koporsó állt, első sorban a család, a másik oldalon a legközelebbi kollégák, a volt versenyzőtársak vagy Lauda Mercedes csapatának pilótái. Hamilton ült legközelebb a családhoz és a koporsóhoz, ő már vasárnapi futamgyőzelme után megrendülten nyilatkozott.

Rendhagyó, hogy a pap a német után angolul is bemutatkozott, illetve elmondta, kik ülnek a sorokban, az pedig még inkább egyedi volt, hogy popdallal kezdődött a mise, noha jelezték előre, hogy Lauda kedvelt számai elhangzanak majd. Furcsa, de klassz.

A volt kollégák közül Prost kapott először szerepet, a Bibliából olvasott fel egy rövid, egyperces szöveget. Imádság következik, majd még egy szám: a Fast Car (azaz Gyors autó), Tracy Chapmantől, Lauda szerette ezt a dalt.

A plébános, Anton Faber Laudáról beszélt, a balesetéről, hogy élet-halál között volt, illetve az 1991-es légibalesetről, amikor Lauda légitársaságának gépén több mint 200 ember vesztette életét. A versenyző a legnehezebb órákban is kitartott, azonnal a bangkoki helyszínre utazott, ott akart lenni mindenkivel.

Mindig nyert, csak a betegségével szemben veszített

– fejezte be Faber.

Utána a család kapott szót, a legkedvesebb és egyben leginkább szívbe markoló pillanat az volt, amikor Lauda 9 éves ikrei is felolvastak pár sort. „Szeretünk apa” – üzenték. Majd újabb popdal jött, a Hero.

A pap – aki kvázi ceremóniamesterként működött – bejelentette, hogy négy beszéd jön még, az osztrák államelnök, majd a távozóban lévő kancellár, Sebastian Kurz, utána Gerhard Berger, majd zárásképp Schwarzenegger következik. Az első három németül beszélt, a politikusok nagy osztráknak nevezték, magasztalták, ahogy a politikusok szokták a tényleg nagy embereket:

Nagy tehetség, nagy szív, minden idők legnagyobb visszatérése, jó barát, példakép, versenyző, férj, családapa, sosem feledünk.

Berger szerencsére eredetibb volt, Laudáról és a barátságról beszélt, amivel a háromszoros bajnok hadilábon állt. Azt vallotta, neki nincsenek barátai az F1-ben, mert a pályán úgyis szembekerülnek. „Te a barátom voltál” – zárta le ezt Berger. „Intelligencia, elszántság, egoizmus” – jellemezte végül barátját, és el is érzékenyült, majdnem feldöntötte az egyik mikrofont is.

Schwarzenegger maradt a végére, kissé váratlan volt, hogy angolul szólalt meg, de így legalább még többen értették a beszédét. Lauda özvegye kérte meg, hogy mondjon néhány szót.

Azt mondom mindig, amekkora a temetés, annyira szerettek, és a Stephansdom tele van. Nem érzem úgy, hogy elment. Olyan, mint egy nagy hajó, ahogy távolodik a parttól, egyre kisebb lesz, egy idő után nem is látjuk már, de attól még ott van. Niki sem ment el, csak már nem látjuk

– fogalmazott a stájerországi sztár. Külön megköszönte, hogy inspirálta őt, amikor Amerikában kormányzónak jelöltette magát. „Ne beszélj róla, csináld meg” – ez mindennél jobban leírja Nikit, mondta.

Schwarzenegger után újabb szám következett, majd a pap megáldotta a koporsót, és a ceremónia lezárásaként felkonferálta John Lennontól az Imagine-t. Kevés olyan temetésen voltam, aminek tracklistje van, de itt ez volt a helyzet. Nehéz vitatni, hogy nagyon feldobta az egészet, oldotta a gyászhangulatot.

És ha belegondolunk, ennek így kellett lennie. Lauda 43 éve a Nürburgringen megkapta az utolsó kenetet, kvázi eltemették. Majd négy hét múlva újra Forma–1-es autóba ült, versenyzett, egy év múlva újra világbajnok lett. Az átkozott nürburgringi nap után élt még 43 évet.