Index Vakbarát Hírportál

Jön a zsugorított F1-hétvége

2019. június 7., péntek 10:19

A német Auto- Motor und Sport (AMuS) című újság szivárogtatta ki a 2021-től életbe lépő Forma-1-es átszervezést: a nagydíjhétvégék programja egy nappal lerövidül - értesüléseik szerint.

Túl nagy változásra azért nem kell gondolni, ugyanis a csütörtöki napot ejtik, amikor is jelenleg az autók bevizsgálása zajlik, illetve a média találkozhat a pilótákkal, ekkor van a hivatalos sajtótájékoztató is négy-öt versenyzővel.

Az új tervezett menetrend szerint két év múlva minderre már pénteken kerül sor.

Délelőtt megejtik a gépátvételt és az interjúkat, majd délután jönnek a szabadedzések: az első egytől fél háromig, a második öttől este fél hétig.

Mi áll a módosítás mögött?

Hogy még több versenyt lehessen rendezni egy évben.

Jelenleg 21 futam van a naptárban, de bővítenének, a változtatással viszont elméletileg egy napot - de inkább egy felet - lecsapnak a hétvégékből. Gyakorlatilag persze az istállóknak ugyanúgy készen kell állniuk már csütörtökön, mint most.

Illetve az esti edzésnek a tévétársaságok is örülnek, péntek késő délután-kora este már több néző van, mint jelenleg, amikor - helyi idő szerint - háromtól fél ötig tart a második tréning.

Az időrendi átszervezésnél fontosabb viszont az új Parc Fermé-szabály, azaz hogy

csak egy fajta alkatrészt lehet majd homologizáltatni a versenyhétvégére.

Magyarul: egy féle - például első szárnyat - jegyeznek csak be pénteken, azt kell használni utána a "mért" eseményeken, az időmérőn és a versenyen.

Szabadedzésen ki lehet próbálni mást is, vagyis tesztelni lehet, de ami napjainkban van, az megszűnik: most ha edzésen az egyik szárny gyorsabbnak tűnik a másiknál, akkor lehet arra váltani az időmérőre. 2021-től hiába derül ki esetleg, hogy az új légterelővel két másodperccel gyorsabb az autó, nem lehet arra cserélni, ha péntek reggel nem azt vizsgáltatták be első számúnak.

A fenti szabályok még közel sem hivatalosak, elméletileg június 30-ig kell megegyezniük róla a csapatoknak és az F1-főnököknek, majd ez után megy a javaslat a Motorsport Világtanács elé, ami elfogadja, aztán az FIA a szabályzatba teszi. 2021-től, vagyis jövőre, 2020-ban még minden úgy zajlik majd, mint idén.

Rovatok