Index Vakbarát Hírportál

Amatőr hiba is kellett Räikkönen legrosszabb hétvégéjéhez

2019. szeptember 10., kedd 09:19

Nem Kimi Räikkönen hétvégéje volt az Olasz Nagydíj, az Alfa-pilóta mérlege:

A finn szókimondóan értékelt:

Szar hétvége volt. Hibáztam az időmérőn, ami sajnos váltócseréhez vezetett. Aztán úgy döntöttünk, kicseréljük a motort is, és bevállaljuk a startot a boxból, de rossz gumikat tettünk fel, és a büntetéssel véget is ért a futamom. Várom Szingapúrt, ennél rosszabb már úgysem lehet.

A csapat hibájáról érdemes beszélnünk, ritkán fordul elő, hogy valakit azért büntessenek meg, mert az istállója összekeverte a gumijait.

Räikkönen az időmérő második szakaszát rendben teljesítette, legjobb idejét lágy gumikon futotta, azokon kellett volna rajtolnia. Csakhogy a csapatnál azt gondolták, hogy a depóstart felülírja ezt a kötelezettséget, és közepes keverékeken küldték ki a versenyre. A szabályok szerint ezt akkor tehették volna meg, ha Räikkönennek új kasztnit - kvázi teljesen új kocsit - adnak a futamra, de ez nem történt meg, ő csak váltóból és motorból kapott újat. 

Ritka nagy hiba, Fredric Vasseur csapatfőnök azt mondta az Autosport.com-on, hogy ennek azért majd utánajár.

A felügyelők nem tehettek mást, kiosztották az előírásokban lefektetett stop&go-büntetést.

Rovatok