Index Vakbarát Hírportál

Tudhattak a Renault-pilóták a spéci fékről?

2019. október 18., péntek 17:11

Bajban lehet a Renault, ha a Racing Point csapat sejtése beigazolódik, és valóban szabálytalan fékrendszert használtak a franciák Forma-1-es autóikban a múlt hétvégi Japán Nagydíjon.

A rivális istálló feljelentette a Renault-t a futam után, az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) pedig lefoglalta a gyanús kocsik kormányát és központi elektronikai irányítórendszerét. A vizsgálat folyamatban van.

Mi is a rendszer lényege?

Alaptétel, hogy a Forma-1-ben a pilótának egyedül kell vezetnie az autót, nem kaphat külső segítséget. A feltételezések szerint viszont a Renault fékrendszere önmagát állította be, vagyis a számítógép dolgozhatott az ember helyett. A fékegyensúlyt manuálisan a kormányon elhelyezett kapcsolókkal lehet állítani, több fokozat van, menet közben lehet, illetve kell tekergetni az optimális beállításért. Az eddigi információk szerint ezt a részt kiküszöbölhették a Renault-nál, a pilótának nem kellett közbeavatkoznia, az autó mégis átállt az ideális paraméterekre kanyarról kanyarra. Hatalmas előnyt jelenthetett körönként, ha tényleg így volt.

Felmerül a kérdés, kivitelezhető volt-e ez anélkül, hogy a két versenyző, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg tudjon róla?

A Planetf1.com szakértőhöz, a többszörös F1-futamgyőztes Ralf Schumacherhez fordult. 

Ilyesmi nem történhet meg anélkül, hogy a pilóták tudnának róla. Kézzel kellene állítani, ha mégsem kell, az fel fog tűnni

- mondta a német Sky csatornának.

Valóban elég furcsa elképzelni, hogy Ricciardo és Hülkenberg állítgatta a gombokat, miközben a gép magától csinált mindent.

A következő: hogyan jött rá a spéci fék létezésére a Racing Point? Schumacher fülesre gyanakszik.

Mindkét csapatnál 1000-1000 ember dolgozik, valaki csapatot vált, így átszivároghat az infó. Ez a legvalószínűbb

- véli Schumacher.

Az ügyben egyelőre nincs előrelépés, ha a Racing Point lyukra futott, az irtó kínos nekik, ha viszont nem, a Renault utólagos kizárást, sőt jövőbeni eltiltást kockáztat.

A Renault-nak nem ez az első ügye idén, alig egy hónapja, hogy Ricciardót kizárták a Szingapúri GP időmérőjéről, mert Renault-jában szabálytalan volt a kinetikusenergia-visszanyerő rendszer, az MGU-K: a megengedett 120 kilowattnál nagyobb erőt adott le. Az ausztrál 8. hely helyett csak a mezőny végéről indulhatott.

Rovatok