Index Vakbarát Hírportál

Verstappent büntették, Leclerc-é a pole

2019. október 27., vasárnap 09:22

Megfosztották az első rajthelytől Max Verstappent a Mexikói Nagydíj időmérője után, mert nem lassított Valtteri Bottas balesetének helyszíne mellett. A finn az utolsó utáni másodpercekben ütközött keményen a falnak, azonnal sárga zászlóval jeleztek, hogy az érkezőket figyelmeztessék a veszélyre. Sárgánál lassítani kell.

Sebastian Vettel, aki utolsó gyors körén volt, vissza is vett, feláldozva az esélyt, hogy pole pozíciót szerezzen, a mögötte jövő Verstappen viszont teljes sebességgel ment annak ellenére, hogy ő állt az időlista élén. Javított is, új pályacsúcsot ment.

"Nem lassítottam. Ha törlik a körömet, a másikkal úgyis jó vagyok" - nyilatkozta a holland elismerve, hogy bár látta a veszélyes helyzetet, nem emelte el a gázról a lábát. Úgy gondolta, simán elveszik az utolsó körét, de amúgy is ő vezetett, szóval mindegy.

Mindez háromhelyes büntetést ért a felügyelőknél.

Az első hely így Charles Leclerc-é a futamra, mellőle ferraris csapattársa, Sebastian Vettel indulhat. Harmadiknak Lewis Hamilton ugrik fel, csak a negyedik kocka Verstappené.

A verseny magyar idő szerint este 8 óra 10 perckor startol.

Rovatok