Index Vakbarát Hírportál

Leclerc megtarthatja a harmadik helyét, a Ferrarit büntették

2019. december 1., vasárnap 18:37 | aznap frissítve

Még a futam előtt jelentették az FIA technikai ellenőrei, hogy a Ferrarinál szabálytalanságra bukkantak: Charles Leclerc autójában a felügyelőknek megadott és a tényleges üzemanyagszint között „jelentős különbség” volt – tájékoztatott Jo Bauer, a szövetség egyik alkalmazottja.

Leclerc ennek ellenére megtarthatta harmadik rajtpozícióját, és indulhatott a versenyen, harmadik lett, ám csapatával közölték, hogy a leintés után végére járnak az ügynek.

A Red Bull-csapatfőnök, Chris Horner szerint kizárás várt a monacói pilótára. „Nehezen tudom elképzelni, hogy ne tegyék meg” – nyilatkozta az Autosportnak.

Az esetet úgy egy órával a négy óra körül véget ért nagydíj után kezdték vizsgálni, és háromnegyed nyolc felé lett meg az ítélet: Leclerc-t nem, csak a Ferrarit büntették, így a monacói megtarthatja a helyezését. Az olasz csapatnak 50 ezer euró bírságot kell fizetnie.

Rovatok