Index Vakbarát Hírportál

15 évvel később az izraeli F1-turista fia is elérte a Forma-1-et

2020. január 15., szerda 12:26

A Willams F1-es csapat bejelentette, hogy tesztpilótának szerződtette 2020-ra az izraeli Roy Nissanyt. A 25 éves versenyző három nagydíj pénteki első szabadedzésen is indulhat, illetve részt vehet egy hivatalos tesztnapon a csapattal.

Nissany tavaly nem versenyzett csuklósérülés miatt, legutóbb 2018-ban, a Forma-2-es bajnokságban indult, 1 ponttal zárta a szezont. 

A Williamsnél már tavaly decemberben, a szezon utolsó futamát követő abu-dzabi teszten bemutatkozott, Claire Williams csapatfőnök azt mondta, akkor győzte meg őket. Nissanyval biztosan érkezik némi szponzorpénz is az istállóhoz, ugyanis az autón ott lesz egy izraeli vállalkozás logója, amikor új tesztelőjük vezeti majd.

A Nissany név ismerős lehet 15 évvel ezelőttről: Roy apja, a magyar kötődésű Chanoch Nissany 2004-ben tesztelt a Jordannél, majd 2005-ben a Minardinál mutatkozott be az F1-ben az azévi Magyar Nagydíj egyik edzésén, 42 évesen. Kevés sikerrel, a kocsi a kavicságyban kötött ki.

Roy Nissany menedzsere egyébként magyar, Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. 

Rovatok