Index Vakbarát Hírportál

A semmiből esett be az első idei F1-kocsifestés

2020. február 6., csütörtök 15:07

Kicsit váratlanul, az eredeti tervekhez képest majdnem két héttel korábban, a the-race.com weboldalon mutatta be 2020-as festését a Haas Forma-1-es csapat – a hivatalos, nem képalapú bemutatót majd február 19-én tartják majd meg.

A kocsi visszatér a Haas eredeti színeihez, elhagyva a 2019-ben az azóta a csapat mellől távozó Rich Energy miatt felvett fekete, arany kombinációt, és újra fehér fekete, piros színekben pompázik majd. 

Az oldalon már gyorselemzés is van a kocsiról, ami azt jelezheti, hogy idén komolyabb együttműködést terveznek velük – igaz, szinte a bemutató után azonnal saját Twitter-oldalukon is leleplezték a VF20-at, ami elég letisztult képet mutat.

A leírás kiemeli, hogy a Haas továbbra is elég sok alkatrészt vesz át a Ferraritól, de a kasztni szinte teljesen a Dallara fejlesztése és ötlete alapján készült. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a lassú és közepesen gyors kanyarokban fejlődhetett a Haas, ami tavaly szenvedett ezeken a területeken.

A színkombináció miatt kicsit a Porsche versenycsapat juthat róla az ember eszébe, bár ennél fontosabb, amit a csapattulajdonos Gene Haas fogalmazott meg: reményeik szerint visszatérhetnek oda, ahol 2018-ban jártak, amikor az ötödik helyen zárták a bajnokságot.

A többi csapatbemutató dátuma:

Rovatok