Index Vakbarát Hírportál

Piszok nagy trükköt rántott elő a Mercedes az F1-teszten

2020. február 20., csütörtök 12:39

Két nap telt még csak el a 2020-as Forma-1-es szezont megelőző tesztekből, de máris úgy fest, hogy különösen szórakoztató tesztidőszakot kapunk Barcelonából. Kezdve azzal, hogy szerdán a Racing Point egy 2019-es Mercedes-klónnal okozott megrökönyödést (és szerezte meg a szerdai harmadik, majd a csütörtök délelőtti legjobb köridőt), azon át, hogy a Ferrari a kocsi aljára szerelt lámpákkal akadályozza meg, hogy a többi csapat használható képet készítsen az autó diffúzoráról, egészen odáig, hogy a Mercedes egy első ránézésre teljesen illegális rendszert tesztel mindenki orra előtt.

A második tesztnapon tűnt előbb redditezőknek, majd szép sorban a szakíróknak is, hogy valami szokatlan dolog történik Lewis Hamilton Mercedesében. A világbajnok pilóta az egyenes előtt kicsit hátrahúzza a kormányát, az egyenes végén, a kanyar előtt pedig visszatolja azt.

A Mercedes furcsa megoldása a barcelonai teszten

Nem kényelmi szempontból tesz így, se nem a kormány igazgatásáról van szó: a kormány pozíciójának változtatásával az első kerekek állásának szögét, vagyis a kerékösszetartást módosítja. Ha figyelmesen nézik a fenti videót, látszik, ahogy a kormány állításával együtt mozdul picit a kerék is.

Elsőre úgy tűnt, hogy a felfüggesztésen állít így a Mercedes, ami természetesen illegális dolog, az aktív felfüggesztés semmilyen formában nem megengedett, és 2021-ben sem lesz az, tehát ilyesmi rendszer fejlesztése és tesztelése nem tűnik racionális dolognak.

Valójában viszont csak a szét-, illetve összetartáson változtatnak a kormány tologatásával. Normális esetben az autó négy kereke közül egyik sem pont párhuzamos a kocsi hosszanti tengelyével, mutathatnak kicsit befelé vagy kifelé, ezzel viszont az egyenesben nem tökéletes az állásszögük (angolul toe). A Mercedes ezt küszöbölte ki: amikor Hamilton hátrahúzza a kormányt, az alaphelyzetnek tekinthető széttartásból befelé mozdulnak a kerekek, és teljesen párhuzamosak lesznek a kocsi hosszanti tengelyével. Ezzel leginkább azt tudják megelőzni, hogy a gumi túlságosan kihűljön az egyenesben, aerodinamikai előnyt nem, sebességbelit pedig legfeljebb valami egészen minimálisat jelent. A hőmérséklet kordában tartása viszont fontos tényező.

Hogy nagyjából mi történik, a Forma-1-es technikai szakíró, Craig Scarborough skiccelte fel iziben.

Persze nem óriási állításokról beszélünk, az ideális barcelonai beállítások alapján 1-2 fokos szögről beszélünk. De pont az ilyen minimális különbségek összessége könnyen dönthet egy világbajnoki címről.

Jó, de legális-e ez az egész?

Tulajdonképpen igen, egészen addig, amíg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt nem mondja, hogy nem. Valószínűleg ez is volt a Mercedes célja, ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorból azzal, hogy megmutatták, milyen fegyverük vár bevetésre. Jó eséllyel a többi kilenc csapat a videók láttán egyből siet az FIA-hez feljelenteni a Mercedest, ők pedig még a melbourne-i szezonnyitó előtt választ kapnak arra, hogy használható-e a fejlesztés, vagy sem, és így nem egy ausztráliai eredményt kockáztatnak a későbbi kizárás veszélyével.

Szóval jelen pillanatban hivatalosan kicsit Schrödinger kormánykerekével van dolgunk, egyszerre legális és illegális. Nem hivatalosan viszont könnyen lehet, hogy a Mercedes újabb kiskaput talált. A Forma-1 technikai szabályzatában szereplő 10.2.1-es pontot értelmezhették újra. Ebben az áll (leegyszerűsítve), hogy amikor a kormánykerék nem mozog, akkor a kerék tengelyeinek is rögzített állapotban kell lennie – a megfogalmazás azért ilyen, mert a kormány forgatásával kanyarodik az autó.

Igen ám, de jelen esetben a kormány mozgatásával (hátrahúzásával vagy előretolásával) állítják a kerék hosszanti tengelyének szögét, vagyis kellő jogászkodással akár még a rendszer legalitását is bizonyíthatja a Mercedes.

A legproblémásabb pont, hogy az állítás pillanatában a „MARKER” felirat jelenik meg a kormány kijelzőjén, tehát lehet, hogy előre programozott beállításokat is használnak, a hasonló számítógépes segítségek pedig tiltottak – a teszten viszont nem jár büntetés ezért, a Mercedes tulajdonképpen azt csinál, amit akar, az Ausztrál Nagydíjig kell hivatalos választ kapniuk arra, hogy engedélyezett-e a rendszer.

Felmerült az is, hogy a MARKER felirat egyszerűen csak az adatmérnökök dolgát könnyíti meg, Hamilton ugyanis versenyszimiláció közben volt a pályán, majdnem 60 kört tett meg, a MARKER-rel pedig meg tudták jelölni azokat a pillanatokat, amikor a rendszer üzemben volt, hogy könnyebben kiértékeljék annak hatását, és ne kelljen bogarászni tömérdek adatot a megjejtéshez.

Mivel Hamilton nem állandóan vetette be a trükköt, valószínűleg az aktuális gumihőmérséklettel függhet össze, hogy mikor alkalmazzák. Túl sok ilyen állítás egyébként akár a gumi kárára is mehet, ami hamarabb elkopik, tehát elég komplex számítás lehet a rendszer mögött.

Teljesen szabályos lehet a dolog

Az Autosport délelőtti kérdésére annyit árult el a rendszerről a Mercedes, hogy egyfajta kormányzási módot vetettek be a későbbi elbírálás jegyében, ám azt nem közölték, hogy pontosan mit céloznak a beállítással.

Az Auto Motor und Sport a Racing Point technikai igazgatójához fordult az ügyben, Andy Green pedig azt mondta nekik, hogy a szabály mondatait vizsgálva legális a rendszer, mert nem történik más, mint hogy a kormánykerékkel állítják a kereket, hogy hogyan történik ez, azt nem korlátozza a szabálykönyv. Green szerint a meglehetősen szofisztikált rendszer lemásolása minimum fél év lehet, vagyis ha legálisnak minősítik, a riválisok nem tudnak majd egyből reagálni a Mercedes új fegyverére.

A csütörtöki tesztnap két fele között tartott, délután 1 és 2 közötti ebédszünet alatt sajtótájékoztatón vet részt a Mercedes technikai igazgatója, James Allison, aki természetesen óriási újságírótömeg faggatott a csütörtökön „lebukott” rendszerről. Allison elárulta, hogy a rendszer neve DAS (dual-axis steeringet, vagyis dupla tengelyű kormányzást takar a rövidítés), majd egy ennél is fontosabb részlettel folytatta, miszerint folyamatosan tájékoztatták az FIA-t a rendszer kidolgozásakor, ami alapján úgy tűnik, maradhat a dolog.

Azt viszont nem kötötte senki orrára, hogy pontosan milyen előnyt is jelent számukra ez a megoldás.

Borítókép: Az ügy egyik főszereplője, Lewis Hamilton kormánya. Fotó: Lluis Gene / AFP

Rovatok