Index Vakbarát Hírportál

F1: a Renault is bemutatta végleges fényezését

2020. március 11., szerda 11:38

A 10 Forma-1-es csapat közül utolsóként mutatta be 2020-as autójának festését a Renault, amely szerdán, már Ausztráliában, az első futam helyszínén leplezte le az RS20-as modellt. Daniel Ricciardo és Esteban Ocon, a két pilóta korábban egy teljesen fekete kocsival tesztelt, a végleges fényezést titkolta az istálló.

Túl sok meglepetés nincs a sárga-fekete dizájnban, amely majdnem ugyanolyan, mint a tavalyi. Az egyetlen észrevehető különbség, hogy a hátsó szárny nagy kereszttartóeleme sárga helyett idén fekete. Ennek oka leginkább az lehet, hogy az új főszponzoruk fehér logója a feketén feltűnőbb, a DP WORLD-felirat a fekete első szárnyakon is megjelenik.

A Renault ötödik lett tavaly a világbajnokságban a McLaren mögött, az első hármat - Mercedes, Ferrari, Red Bull - esélye sem volt megszorítani.

Az Ausztrál GP pénteken indul az első szabadedzésekkel, szombaton jön az időmérő, vasárnap a futam. Minden eseményre beengedik a nézőket, a szervezők a koronavírus miatti zárt kapus rendezést kizárták. A második versenyhétvégén, Bahreinben viszont nem engedik be a szurkolókat, üres tribünök előtt mennek majd a kocsik.

Melbourne-ben egyébként két F1-csapat három kollégája karanténba vonult koronavírus-gyanúval, ők várhatóan nem dolgozhatnak a hétvégén.

Rovatok