Index Vakbarát Hírportál

A McLaren visszalép az Ausztrál Nagydíjtól, koronavírusos az egyik csapattaguk

2020. március 12., csütörtök 12:28

Pozitív lett a McLaren Forma-1-es csapatának tagja, ezért az istálló visszalép a 2020-as idénynyitójától, az Ausztrál Nagydíjtól, jelentette be csütörtökön a csapat. Ezzel a nagydíj megrendezése is veszélybe került, bár a Haas három szerelőjénél és egy mérnökénél negatív lett a teszt.

A McLaren közleménye szerint a fertőzött csapattagot karantén alá helyezték, és az ausztrál egészségügy kezelésére bízták. Mindenben segítik, továbbá felkészültek, hogy a csapat többi tagját is karanténba tegyék szükség esetén.

A csapat vezetősége egyrészt saját csapatuk, másrészt a teljes F1-közösség egészségének megóvása érdekében döntött a visszalépés mellett.

Egyelőre nem tudni, hogy a McLaren visszalépése után megtartják-e az Ausztrál Nagydíjat. A technikai igazgató Ross Brawn korábban úgy határozott, hogy ha egy csapat saját döntéséből nem vesz részt egy versenyen, akkor az eseményt megtartják, csak akkor halasztanak vagy törölnek – vagy tartanak a világbajnokságba nem számító versenyt –, ha egy ország hatóságai nem engednek beutazni vagy indulni egy vagy több csapatot.

Reagált az FIA

A Nemzetközi Automobil Szövetség egyik szóvivője úgy nyilatkozott, hogy jelenleg mérlegelik a helyzetet, és amint lehet, beszámolnak a fejleményekről. Egyeztetnek a megfelelő hatóságokkal, és mindenekelőtt a szurkolók, a csapatok és a többi személyzet biztonságát tartják szem előtt.

Közben már egy, az Ausztrál Nagydíjra akkreditált fotós is önkéntes karanténba vonult, miután megjelentek nála a koronavírusra utaló tünetek.

Rovatok