Index Vakbarát Hírportál

A Merci fúrhatja meg az F1 fordított rajtrácsos tervét

2020. június 1., hétfő 11:59

Újra felmerült a Forma-1-en belül a korábban már taglalt, fordított rajtrácsos sprintverseny gondolata, amit most az idény elején, egészen pontosan a második Osztrák Nagydíjon vetnének be kísérleti jelleggel a szervezők. Nem minden csapat lelkesedik ugyanakkor az ötletért, sajtóhírek szerint a Mercedes, valamit még egy csapat leszavazná az újítást.

A fordított rajtrácsos sprintfutam a tervek szerint az időmérőt váltaná ki a második Osztrák Nagydíj alatt – a jelenlegi tervek szerint július 5-én és július 12-én lenne a két verseny Speilbergben. A félórás gyors futamon az aktuális világbajnoki pontverseny fordított sorrendjében indulnának a csapatok – tehát lényegében a szezon első futamának végeredményét fordítanák meg, majd a sprintfutam végeredménye határozná meg a vasárnapi verseny rajtsorrendjét.

Ezzel egyrészt a két Osztrák Nagydíjat is fel lehetne dobni azzal, hogy jelentősebb változtatást hoznának be a másodikra, másrészt pedig a szervezők is megláthatnák élesben, hogy működőképes-e az egy ideje már tervezett formula. Hasonló módon kezelnék egyébként a silverstone-i versenyeket is, amennyiben a brit kormány áldását adja arra, hogy az F1-mezőnye mégis kapjon kivételt a kéthetes karantén alól, és így mégis meg tudnák tartani a két Brit Nagydíjat.

A felvázolt terv egyhangú támogatást élvez a Nemzetközi Automobil Szövetségen belül, ahhoz viszont, hogy véglegesítsék, szintén egyhangú támogatás kell a 10 F1-csapattól is. Sajtóhírek szerint viszont a Mercedes, illetve még egy csapat ellenzi az újítást, és bár a járványügyi helyzetben hozott szabálymódosítás alapján az F1 vezetése akár erőszakkal, egyhangú szavazás nélkül is átverhetné a kezdeményezést, de érthető módon nem akarnak konfliktust már a szezon legelején. Sajtóhírek szerint a másik csapat, amely ellenzi az újítást, a Mercedesszel szoros kapcsolatban álló Racing Point.

Rovatok