Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos az F1-naptár kezdete, Stájer és 70. évforduló Nagydíj is lesz

2020. június 2., kedd 11:18

Bejelentette a Forma-1 a koronavírus-járvány miatt hosszú hónapokkal elhalasztott 2020-as szezon első, európai szakaszának időpontjait. Végleges, hogy Ausztriában és Nagy-Britanniában dupláznak a futamokkal, előrébb került a Magyar Nagydíj, és kicsit átalakult az augusztus is a Spanyol Nagydíj tavaszról nyár végére helyezésével.

A szezon az eddigi terveknek megfelelően július 5-én indul majd Spielbergben, a mezőny utána még egy hetet marad Ausztriában a második Osztrák Nagydíjra, majd Magyarország és a Hungaroring következik.

Ezután jön az első pihenő, hogy rendben eljussanak Nagy-Britanniába, ahol augusztus 2-án és 9-én rendeznek két futamot. Silverstone-ból egyből Barcelonába repülnek az augusztus 16-i Spanyol Nagydíjra, majd egy hét pihenő után jön a Belga és az Olasz Nagydíj. Egyelőre minden futamot zárt kapusra terveznek.

A két duplázó helyszínen névileg is megkülönböztetik majd a futamokat, így a 2020-as versenynaptárban egyedi módon szerepel majd

a Stájer Nagydíj és a 70. évforduló Nagydíj is,

előbbi a második osztrák, utóbbi a második brit futamot jelöli, utalva arra, hogy 1950-ben pont Silverstone-ban rendezték az első Forma-1-es világbajnoki futamot.

A szezon további részét a koronavírus-járvány aktuális helyzete is befolyásolja majd, ezért nem jelentették még be hivatalosan az eurázsiai, ázsiai, amerikai és közel-keleti időpontokat. Az F1 vezetősége továbbra is úgy számol, hogy 15-18 futam férhet bele a 2020-as szezonba.

A bejelentett dátumok:

Rovatok