Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos: Alonso visszatér a Forma–1-be

2020. július 8., szerda 13:19

Az Osztrák és a Stájer Nagydíjak között félúton, szerdán hivatalosan is bejelentette a Renault a kedden már kiszivárgott pilótaigazolásukat:

már biztos, hogy 2021-ben visszatér Fernando Alonso a Forma–1-be ahhoz a csapathoz, amellyel korábban két világbajnoki címet is nyert.

A csapat közleménye szerint a most 38 éves Alonso kész mindenben segíteni a francia gyári csapatot, egyben részt vesz a 2022-es szabályváltozásra való felkészülésre is. Bár a közlemény nem tér ki Alonso szerződésének hosszára – csak azt írják, hogy 2021-ben Esteban Ocon és a spanyol pilóta vezet náluk –, sajtóhírek alapján két évre írt alá, tehát 2022-re is marad majd.

Fernando Alonso harmadszor vezet majd a Renault-nál, 2002-ben, tesztpilótaként igazolt hozzájuk a Minarditól, 2003-ban, a Hungaroringen velük szerezte meg első futamgyőzelmét, 2005–2006-ban pedig kétszer is világbajnok lett. 2007-re egy évig a McLarennél vezetett, majd 2008–2009-re visszatért a franciákhoz, most pedig több mint egy évtizeddel később ismét náluk vezet majd.

Rovatok