Index Vakbarát Hírportál

A Renault megóvta a Stájer Nagydíj végeredményét

2020. július 12., vasárnap 19:32 | aznap frissítve

A Mercedes 2019-es világbajnok autójáról másolt 2020-as Racing Pointtal van problémája a francia csapatnak. A Nemzetközi Automobil Szövetség lefoglalta az RP20-as első és hátsó fékcsatornáit, és bekérette a Mercedes 2019-es autójáról ugyanezeket az alkatrészeket, hogy alaposan össze tudják hasonlítani azokat, valóban másolt-e a Racing Point, vagy a szabályokat követve maguk fejlesztették ki a vonatkozó alkatrészeket.

Órákkal a leintés után megóvta a 2020-as Stájer Nagydíj végeredményét a Renault, ami kifejezetten a két Racing Point által elért eredmény jogosságát vitatja:

a francia gyári csapat szerint a hatodik helyen végző Sergio Pérez és a hetedik Lance Stroll autója szabálytalan volt, mert a Racing Point nem csak maga által tervezett meghatározott alkatrészeket használt.

A fellebbezés lényegében a februári, barcelonai teszten kirobbant botrányra utal vissza: a csapatok úgy érzik, hogy a 2020-as Racing Point valójában nem más, mint a 2019-es világbajnok Mercedes lemásolt verziója, ennek is köszönhetik a nagy előrelépést a két szezon között.

A Renault által beadott hivatalos óvás szerint a Racing Point nem minden, a kocsin található elemet saját fejlesztés és tervezés útján dolgozott ki, hanem tulajdonképpen készen kapták a Mercedestől – legalábbis a gyanú alapján. A Racing Point korábban elismerte, hogy a Mercedest követték a saját terveik megalkotásakor, ám azt tagadták, hogy eközben megsértették volna a vonatkozó szabályokat.

Az egyes, egymással együttműködő csapatok oszthatnak meg egymás között alkatrészeket, ám ezekre nagyon szigorú előírások vonatkoznak, és ezeket részletesen listázni is kell. A szabálykönyv szerint minden csapatnak saját magának kell megterveznie többek között a fékek hűtését szolgáló csatornákat, a kocsi karosszériáját, a bukókereteket, a pilótafülkét és az első ütközőzónát.

A Racing Pointot helyi idő szerint 19.20-ra hívták be meghallgatásra a versenybírók, akik megalapozottnak találták az óvást, annyira legalábbis mindenképp, hogy további, részletesebb vizsgálatot folytassanak le. Az ügyet ezért a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) továbbították, amely egy későbbi időpontban dönt majd.

A vizsgálat lefolytatásához bekérték a Racing Point 2020-as és a Mercedes 2019-es első és hátsó fékcsatornáit, hogy össze tudják hasonlítani azokat.

Kölcsön kenyér visszajár

Hét futammal ezelőtt, még a 2019-es szezonban a Racing Point adott be óvást – sikerrel – a Renault fékrendszere ellen. Az FIA akkori vizsgálata szerint a Renault előre programozott fékrendszert használt, ezért utólag kizárták őket a Japán Nagydíjról.

Rovatok