Index Vakbarát Hírportál

Tavalyi autóját leplezte le az Alpha Tauri

2021. február 19., péntek 10:50

Bemutatták pénteken online prezentáció keretében a Formula–1-es Alpha Tauri istálló idei versenyautóját, amelyet a francia Pierre Gasly és az újonc japán, Cunoda Juki vezet majd.

Amint az a csapat közleményéből kiderül, a matt kék és fehér festésű modellt a két versenyző a Red Bull prémium divatmárkájának 2021-es őszi/téli kollekciójával együtt prezentálta az Alpha Tauri salzburgi bemutatótermében. 

Érdekesség, hogy az istálló valójában nem az idei, AT02-es modellt leplezte le, hanem a tavalyi autót, amely megkapta a következő idényben is látható festést. Ugyanakkor a csapat honlapjára feltöltött fotókon már az új versenygép látható.

A Red Bull fiókcsapata először tavaly indult a Formula–1-es világbajnokságon a divatmárka neve alatt, a 25 éves Gasly pedig Monzában saját pályafutása és az istálló első futamgyőzelmét aratta. 

Azt megelőzően a később négyszeres vb-győztessé váló, német Sebastian Vettel nyert versenyt az akkor még Toro Rosso néven szereplő csapattal, szintén Monzában, még 2008-ban.

Az Alpha Tauri közleménye kiemelte, hogy a 20 esztendős Cunoda 2014 óta a mezőny első japán versenyzője.

Pierre személyében van egy tapasztalt pilótánk, aki segíteni tud a gyors fejlődésben az újoncunknak, és ezzel a párossal jó eredmények elérését tűzhetjük ki célul

– idézte a közlemény Franz Tost csapatfőnököt.

A rekordot jelentő 23 futamból álló Forma-1-es világbajnoki idény március 28-án, Bahreinben kezdődik, a szezon előtti egyetlen hivatalos tesztet szintén a szahíri aszfaltcsíkon tartják március 12. és 14. között.

(MTI / Index)

Rovatok