Index Vakbarát Hírportál

A Ferrari is megmutatta magát – itt vannak az idei F1-es autók!

2021. március 10., szerda 14:11

A 2021-es Formula–1-es világbajnokságban részt vevő istállók közül utolsóként a Ferrari is bemutatta idei gépcsodáját.

A 16 konstruktőri és 15 egyéni világbajnoki címével is ranglistavezető olasz istálló számára pocsékul alakult a 2020-as idény, a pontversenyben a Mercedes, a Red Bull, a McLaren, a Racing-Point és a Renault is megelőzte, így csak a hatodik helyen zárt.

Egyéniben sem sok siker jött össze, Charles Leclerc két dobogós helyet felmutatva a nyolcadik lett, Sebastian Vettellel viszont teljesen megfáradt a kapcsolat, a négyszeres világbajnok német idén már a 61 év után a száguldó cirkuszba visszatérő Aston Martinnal versenyez.

A monacói pilóta csapattársa ebben az idényben a McLarentől érkező Carlos Sainz Jr. lesz, neki az elmúlt két évben egyaránt az összetett hatodik helye jött össze.

A maranellói alakulat a zöld színt is felvonultató, SF21 fedőnévre keresztelt gépcsodától reméli, hogy a 2019-es Szingapúri Nagydíj után újra az egyik versenyzőjét intik le elsőként a kockás zászlóval.

Az idei versenyautók:

Alfa Romeo Racing–Ferrari

A 2021-es versenyzők: Kimi Räikkönen (finn), Antonio Giovinazzi (olasz)

AlphaTauri–Honda

A 2021-es versenyzők: Pierre Gasly (francia), Cunoda Juki (japán)

Alpine–Renault

A 2021-es versenyzők: Fernando Alonso (spanyol), Esteban Ocon (francia)

Aston Martin–Mercedes

A 2021-es versenyzők: Sebastian Vettel (német), Lance Stroll (kanadai)

Ferrari

A 2021-es versenyzők: Charles Leclerc (monacói), Carlos Sainz Jr. (spanyol)

Haas–Ferrari

A 2021-es versenyzők: Nyikita Mazepin (orosz), Mick Schumacher (német)

McLaren–Mercedes

A 2021-es versenyzők: Daniel Ricciardo (ausztrál), Lando Norris (brit)

Mercedes

A 2021-es versenyzők: Lewis Hamilton (brit), Valtteri Bottas (finn)

Red Bull Racing–Honda

A 2021-es versenyzők: Sergio Pérez (mexikói), Max Verstappen (holland)

Williams–Mercedes

A 2021-es versenyzők: Nicholas Latifi (kanadai), George Russell (brit)

Önnek melyik autó tetszik a legjobban?

  • 2220
    Aston Martin
  • 851
    Ferrari
  • 831
    Alpine
  • 608
    Mercedes
  • 478
    Alfa Romeo
  • 263
    McLaren
  • 252
    Williams
  • 201
    Red Bull
  • 148
    AlphaTauri
  • 63
    Haas

A Formula–1 2021-es versenynaptára

március 28., Bahreini Nagydíj, Szahír

április 18., Imola

május 2., Portugál Nagydíj, Portimao

május 9., Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 23., Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 6., Azeri Nagydíj, Baku

június 13., Kanadai Nagydíj, Montreal

június 27., Francia Nagydíj, Le Castellet

július 4., Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 18., Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 1., MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING

augusztus 29., Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 5., Holland Nagydíj, Zandvoort

szeptember 12., Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 26., Orosz Nagydíj, Szocsi

október 3., Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

október 10., Japán Nagydíj, Szuzuka

október 24., Egyesült Államok Nagydíja, Austin

október 31., Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 7., Brazil Nagydíj, São Paulo

november 21., Ausztrál Nagydíj, Melbourne

december 5., Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda

december 12., Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

(Borítókép: Charles Leclerc az Abu-Dzabi Nagydíjon 2020. december 10-én. Fotó: Rudy Carezzevoli / Getty Images Hungary)

Rovatok