Index Vakbarát Hírportál

Meglepetés Bahreinben: Verstappené az idei első pole pozíció

2021. március 27., szombat 17:49

A Mercedes félelme és sokak jóslata beigazolódott. Valóban nem altatott a német gárda, eltűnt a fölényük az új idényre. Megérkezett a világbajnoki kihívó Max Verstappen személyében. A holland négy tized előnnyel nyerte a bahreini időmérőt a két Mercedest megelőzve.

A szezonnyitó bahreini időmérő legnagyobb kérdése az volt, hogy a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen pole pozícióra tudja-e váltani eddigi dominanciáját. Ugyanis mindhárom szabadedzést a holland fölényesen nyerte, 7 tizedet adva a Mercedesnek. Az időmérő előtt nagy kérdőjel volt, hogy a Mercedes valóban elveszítette-e az uralkodó pozícióját.

Az időmérő edzés időjárási körülményei nem voltak túl ideálisak. A csapatok dolgát a naplementét követően a feltámadó szél és annak iránya is nehezítette.

A Q1-ben elsőként a HAAS-ok és a Williamsek gurultak pályára. Nyikita Mazepin gyors körét teljesítve rögtön ki is csúszott a pályáról, majd visszaszánkázott a bokszba. Az első mért időt az első etapban Mick Schumacher teljesítette 1:33.861-es köridővel. A 10. perc környékén az élcsapatok és a középmezőny nagy része is megkezdte a gyors körök futását. A McLarennel Lando Norris átvette a vezetést Schumachertől 1:31.754-es idővel. Majd a két Ferrari és a két Mercedes is megelőzte őt. Hat perccel a Q1 letelte előtt Max Verstappen az élre állt, 1 tizeddel megelőzve az alphatauris Cunoda Jukit és a mercedeses Lewis Hamiltont. A Williamsszel George Russell egy meglepetésidővel bejutott a legjobb 15-be.

Nyikita Mazepin megforgását követően a sárga zászlós szakasszal a Q1 is letelt.

A Q1 két legnagyobb vesztese az Alpine-nal Esteban Ocon és az Aston Martinnal futó Sebastian Vettel lett, valamint Nicolas Latifi és a két HAAS is búcsúzott. A Q2 elején szinte mindenki a pályára gurult. Az első mért kört Valtteri Bottas teljesítette 1:30.559-es idővel, amire Verstappen rögtön válaszolt is, majd Hamilton ugrott az élre 1:30.005-ös köridővel.

Az idők rohamosan kezdtek javulni. Sergio Pérez és Daniel Ricciardo mért körét a felügyelők pályaelhagyás miatt törölték, így 7 percük maradt a kvalifikációs kör megfutására. Meglepetésre Carlos Sainz megelőzte házon belül Charles Leclerc-t. Pierre Gasly számára a közepes keverék is továbbjutást eredményezett, az AlphaTaurik végig nagy magabiztosságot mutattak. 

Carlos Sainz és Charles Leclerc betorpedózta magát a Q2 első két helyére. Sainz 1:30.009-es idővel nyerte ezt az etapot, őt Charles Leclerc követte 1 ezreddel lemaradva.

A harmadik legjobb időt Hamilton teljesítette, őt a mclarenes Lando Norris követte. Alonso a lágy keverékkel a kilencedik helyen jutott tovább. Végül az utolsó továbbjutó helyet az Aston Martinnal Lance Stroll szerezte meg. A Q2-es kiesők, a williamses George Russell, meglepetésre az alphatauris Cunoda Juki is búcsúzott, még nagyobb meglepetésre a red bullos Sergio Pérez is, valamint a két Alfa Romeo. Az időmérő utolsó etapjában a csapatok nem rohanták meg a bokszutca kijáratát. Lassan érkeztek csak a gyorskörök, a körülmények sem javultak túl sokat. Az első időt a McLarennel Daniel Ricciardo teljesítette használt lágykeverékeken. Pierre Gasly erős idővel vette át tőle a vezetést 1:30.014-gyel, őt a mercedeses Valtteri Bottas sem tudta megelőzni. Hamilton az új gumikon az első helyre került, pár másodperc múlva már Max Verstappen lilult be, 1:29.526-os idővel vette át a leggyorsabb idő eredményét. Az utolsó mért körökhöz érkezve mindenki a pályára gurult, nagy forgalom alakult ki.

Max Verstappen lila szektorai láttán a Mercedes jogosan aggódhatott... Végül be is igazolódott mindenki „félelme”, Bahreinben Red Bull-pole született.

A második helyen Lewis Hamilton végzett bő 4 tizeddel lemaradva, a harmadik helyre Valtteri Bottas kvalifikálta magát, őt követte a ferraris Charles Leclerc. Bravúros idővel Pierre Gasly az ötödik helyen zárt. Őt a két McLaren követi Daniel Ricciardo és Lando Norris sorrendben. Sainz végül nyolcadik lett, Alonso behozta az Alpine-t a kilencedik helyre. A tizedik helyen pedig Lance Stroll zárt a debütáló Aston Martinnal. A bahreini szezonnyitó hétvége vasárnap a 17:00-kor kezdődő futammal zárul.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

5. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

6. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

7. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

8. sor:
George Russell (brit, Williams)
Esteban Ocon (francia, Alpine)

9. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

10. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

Rovatok