Index Vakbarát Hírportál

Leclerc balesete pole pozíciót hozott a Ferrarinak

2021. május 22., szombat 16:33

A Ferrari bravúros teljesítményt mutatott a monacói időmérőn. Charles Leclerc szerezte meg a pole-t, a második helyen Max Verstappen, a harmadikon Valtteri Bottas végzett. Hamilton vasárnap csak a hetedik helyről várhatja a piros lámpák kialvását.

Komoly gondok vannak a Mercedesnél

– nyilatkozta a Monacói Nagydíj-hétvége szombati napján a korábbi mercedeses világbajnok Nico Rosberg.

Rosberg szépen odaszúrt egykori csapatának, mondhatni joggal, ugyanis az időmérő előtt Red Bull–Ferrari-csata volt kilátásban a 2021-es Monacói Nagydíj időmérő edzésére. A csütörtöki napon a Ferrarik voltak a leggyorsabbak Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben. A szombati, harmadik szabadedzésen már a Red Bullok hollandja, Max Verstappen tudta a leggyorsabb köridőt produkálni, Lewis Hamilton pedig csak a hetedik helyet szerezte meg az utolsó gyakorláson.

A harmadik szabadedzésen elszenvedett balesete miatt Mick Schumacher nem tudott részt venni a monacói időmérőn.

ÉRDEKESSÉG, HOGY A MERCEDESES SZERELŐK MÉG SZORGOSAN DOLGOZTAK LEWIS HAMILTON ÉS VALTTERI BOTTAS AUTÓJÁN, ÍGY VALÓBAN KOMOLYNAK TŰNT A NÉMET GÁRDA PROBLÉMÁJA A HÉTVÉGÉT ILLETŐEN.

Q1

A pilóták hamar elkezdték a gyorskörök futását, nagy forgalom alakult ki a legendás városi aszfaltcsíkon. Az Alfa Romeók remek köröket teljesítettek, Antonio Giovinazzi az élre is ugrott az első etap 11. percében – nem volt túlzás azt mondani, hogy az Alfák esélyesek a Q3-as bejutásra. Carlos Sainz is rögvest felvette a tempót, az eddigi teljesítménye azt mutatja, hogy a spanyol kezd megbarátkozni a Ferrarival. Mattia Binotto örülhetett, kilenc perccel a Q1 vége előtt a spanyol az élre ugrott, Valtteri Bottas pár perccel később azonban megjavította Sainz köridejét 1:10.938 perccel. Ez a hétvége eddigi leggyorsabb idejét is jelentette, Charles Leclerc mindössze egy tizeddel lemaradva Bottastól a második helyre ugrott fel.

A Williamsek eddig jó formát mutatnak, a 750. nagydíjhétvégéjükön Biztató a tempójuk. George RusselLnek sikerült tovább jutni a Q2-be, Latifi viszont búcsúzott.

Meglepetésre Fernando Alonso az Alpine-nal kiesett a Q1-ből, Cunoda Juki és Nyikita Mazepin se fért be a legjobb 15-be. 

Q2

A Q2-re szinte mindenki feltorlódott a bokszutcában, George Russell figyelmeztette is csapatát, hogy várjanak még a kiküldésével. A két Ferrari kezdte meg elsőként a gyorskörök teljesítését. Kimi Räikkönen sem tétlenkedett: az Alfa Romeóval az élre ugrott az első mért körök után. A finn idejét a két Aston Martin gyorsan megjavította, de a hétvége eddigi leggyorsabb köridejét megfutva 1:10.806-tal Carlos Sainz vette át a vezetést 10 perccel az etap vége előtt. Lando Norris is szép időt produkált a McLarennel mindössze két tizeddel lemaradva Sainztól, a második helyre jött fel. Verstappen is villantott egy nagyot, a Q2 félidejében 1:10.650-nel az élre állt. Az utolsó mért köröket a Q3-as bejutásért Pierre Gasly nyitotta egy kilencedik hellyel, kérdés az AlphaTauri jelenlegi teljesítménye. Lewis Hamilton a csapattársához képest is gyengélkedett, nem találta a tempót, Bottastól is két tizeddel maradt el.

A Ferrari nem altat, valós, hogy a leggyorsabb autók egyike, ha nem a leggyorsabb a hétvégére.

Charles Leclerc 1:10.597-es idővel nyerte a Q2-t. Az Aston Martinok becsületét Sebastian Vettel mentette meg, a kilencedik helyen jutott tovább, Antonio Giovinazzi is a továbbjutók között szerepelt az Alfa Romeóval. Esteban Occon, Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Kimi Räikkönen és George Russell búcsúzhatott a Q2 végén.

Q3

Max Verstappen nem spórolta el az utolsó etap első mért idejét, 1:10.576-tal kezdett be, ami a hétvége leggyorsabb idejét is jelentette. Hatalmas kontraszt mutatkozik a két Mercedes között, míg Valtteri Bottas tudta tartani a tempót az élen, addig Hamilton az első helyek egyikét sem tudta megcsípni. Leclerc gyorsan az élre ugrott, két tizeddel javította meg Verstappen idejét. Öt perccel a Q3 vége előtt a brit csupán a hetedik helyen állt, fél másodperccel lemaradva finn csapattársától. Az utolsó mért körökre a pálya már rendesen felgumizódott, kissé felhős időben, de szélcsendben kezdődhetett meg Monacóban a hajsza az első helyért. Hamilton sietősre vette, az utolsó mért körén még a szalagkorlátot is sikerült eltalálnia, de továbbment, javulni viszont nem tudott. 

Charles Leclerc balesetével zárult a Q3. A 16-os kanyarban a szalagkorlátot eltalálva törte össze ferrariját, a piros zászló viszont a monacói pályafutásának nyolcadik pole pozícióját is jelentette.

Max Verstappen a második helyen végzett, Valtteri Bottas indulhat holnap a harmadik helyről. Lewis Hamilton csak a hetedik helyről várhatja holnap a piros lámpák kialvását.

Időmérő utáni interjúk

Charles Leclerc

Nagyon kár, hogy a falban végeztem, így nem az igazi a helyzet, de nagyon boldog vagyok, hogy a pole-ban lehetek. Szentimentális pillanat ez a hazai közönség előtt. Nagy meglepetés ez mindenkinek, bizakodva várjuk a holnapi napot. A lehetséges rajtbüntetés miatt viszont aggódom... 

Max Verstappen

Mekkora pech ez a piros zászló... Minden nagyon jól ment, a második körünket akartuk jobban megtolni, de jött a piros zászló. Sokat léptünk előre, jó hétvége ez eddig. Próbáljuk a lehető legjobb stratégiát kidolgozni mindig, de nagyon kár a piros zászlóért. 

Valtteri Bottas

Az utolsó körömet nem tudtam befejezni a piros zászló miatt. Sajnos ez benne van. Jól éreztem magam, jó ez a harmadik hely. Sokat fejlődtünk csütörtök óta, most voltunk a legjobbak, mindent megteszünk holnap, hogy a leggyorsabbak legyünk.

A Monacói Nagydíj hétvégi programja vasárnap a 15.00-kor kezdődő futammal zárul.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Clive Rose / Formula 1 / Getty Images)

Rovatok