Index Vakbarát Hírportál

Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a Stájer Nagydíjon

2021. június 27., vasárnap 16:37

A holland győzelméhez nem férhetett kétség, mögötte Lewis Hamilton lett a második, míg a harmadik helyre Valtteri Bottas ért oda.

A szombati időmérő edzésen Max Verstappen nem hagyott nyitott kérdéseket, és simán szerezte meg pályafutása hatodik pole-ját az idény nyolcadik Formula–1-es versenyhétvégéjén, a Stájer Nagydíjon. Mögüle a hétszeres brit világbajnok és címvédő, Lewis Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását, vagyis a viilágbajnoki cím két fő várományosa rögtön a rajtnál összecsaphatott. A harmadik rajtkockából Lando Norris indulhatott a McLarennel. Érdekesség, hogy a fiatal brit versenyző élete első dobogós helyét is ezen a pályán szerezte.

Mellőle a másik Red Bull-lal Sergio Pérez kezdte a 71 körös versenyt. Valtteri Bottas ugyan a második helyen zárta a tegnapi időmérőt, azonban a pénteki, bokszban történő megpördülését a versenybírák egy három rajthelyes büntetéssel honorálták.

A Pirelli egykiállásos versenyt jósolt a futamra, erre a hétvégére egyébként az olasz gumiszállító a C2-C3-C4-es keveréket hozta el. A versenyre, illetve a pénteki és szombati napokra is komoly viharokat és nagy mennyiségú esőt jósoltak, ám mindez elmaradt eddig a hétvégén, a verseny napján is száraz körülmények vártak a mezőnyre.

A 71 körös verseny rajtja után Verstappen simán megőrizte vezető helyét, míg mögötte nagy csata dúlt Hamilton, Norris és Pérez között a második helyért.

Picit hátrébb többen összeértek, köztük volt Charles Leclerc, aki Pierre Gaslyval ért össze, a monacói be is jött a bokszba egy orrkúpcserére. Mellettük Antonio Giovinazzi is sokat vesztett a rajtnál, akit Gasly pöckölt meg a hármas kanyarnál, de Nicolas Latifi autója is megsínylette a rajt utáni helyezkezdést. Gasly végül nem is tudta folytatni a verseny, túlságosan megsérült az AlphaTauri. A harmadik körben Hamilton jelezte, hogy valami lerepült az autójáról, ám ez nem befolyásolta a brit teljesítményét.

Az élen Verstappen igyekezett elszakadni a többiektől, mögötte Hamilton megnyerte a második helyért folyó csatát, és üldözőbe vette a hollandot, míg mögötte Norris tartotta a harmadik pozíciót Pérezzel szemben.  A mexikói ugyan közel autózott a brithez, ám támadni nem tudta. Közben Verstappen tíz kör után 2,9 másodperces előnyt épített ki Hamiltonnal szemben. Végül Pérez a 10. körben a hármas kanyarban betette a Red Bullt a McLaren mellé és elment Norris mellett, majd Bottas is levadászta a vb pontversenyben negyedik helyen álló britet.

A középmezőnyből Lance Stroll nyert sokat a rajtnál, hiszen a hatodik helyig tudott fellépni, de George Russell is jót rajtolt, és feljött a nyolcadik helyre, így jó esélye nyílt, hogy életében először pontot szerezzen a Williams volánja mögött.

20 kör elteltével Verstappen kényelmes előnnyel vezette a Red Bull hazai futamát, mögötte Hamilton, Pérez, Bottas, Norris, Stroll, Alonso, Russell, Cunoda és Sainz volt a pontszerzők sorrendje. Az élen közben Verstappen és Hamilton is jelezte rádión, hogy a gumik kezdenek fogyni. A hétszeres világbajnok azonban egyszerűen nem talált fogást Verstappenen, aki már közel öt másodperccel vezetett a címvédő előtt a kiállások előtt.

Elkezdődtek időközben a kerékcserék. A Russell-féle pontszerzésről szőtt álmok a bokszban foszlottak szét, ugyanis a fiatal brit sokáig vesztegelt a kerékcsere során a csapatnál. Néhány kör múlva Russellnek fel is kellett adnia a versenyt. Ez aztán a pech... 

Eközben az élmezőnyből, a harmadik helyről Pérez állt ki először, akit egy körrel később Bottas követett. A mexikói kiállását elrontotta a csapat, a bal hátsó kerék nem akart lejönni, így a finn a kiállása után elé tudott vágni a Red Bullnak. Pár körrel később Hamilton és Verstappen is látogatást tett a csapatánál, ám a sorrend itt nem változott, maradt a Verstappen-Hamilton felállás, ám most már a fehér oldalfalú kemény keverékű gumikon. 

Féltávnál Hamilton elkezdett felzárkózni, gyorsan négy másodpercre került a hollandtól, míg mögöttük Bottas, Pérez, Sainz, Norris, Räikkönen, Ricciardo, Leclerc és Ocon volt az első tíz helyezett sorrendje. Érdekes, hogy Verstappent arra kérte a csapat, hogy vigyázzon a gumikra, míg Hamiltont elkezdte hajtani a csapat, hogy hozza ki a maximumot az abroncsokból, és csökkentse a különbséget a hollandhoz képest. Az élen tehát teljesen ellentétes utasítást kaptak a versenyzők.

Nagyon úgy tűnt 25 körrel a verseny vége előtt, hogy itt ma Verstappen mellett senki sem rúghat labdába, a holland bajnoki éllovas ugyanis a 47. körre már 5,3 másodperccel vezetett Hamilton előtt, aki a rádión többször is arra panaszkodott, hogy az főleg az egyenesekben sokat vesztenek a Red Bullhoz képest. A dobogó harmadik fokáért viszont nagy harcra volt kilátás Bottas és Pérez között, ugyanis a mexikói két másodpercen belül autózott a finnhez képest. Végül a csapat úgy döntött, inkább kihozza Pérezt egy újabb kiállásra, hogy friss közepesekkel egyrészt elvegye a leggyorsabb körért járó bónuszpontot Hamiltontól, másrészt pedig hogy megpróbálja levadászni Bottast. 

Pérez ennek megfelelően meg is futotta a verseny leggyorsabb körét, ám mindössze 13 köre maradt arra, hogy utolérje Bottast igaz, nagy tempóban kezdte csökkenteni a különbséget. Tíz körrel a leintés előtt Verstappen már 10 másodperc felett vezetett Hamilton előtt, a címvédő mögött pedig Bottas, Pérez, Norris, Sainz, Leclerc, Stroll, Alonso és Cunoda haladt pontszerző helyen. Hamiltont még kihozta a csapat egy kiállásra, hogy a bónuszpont mégis az övék lehessen, ennek megfelelően a címvédő be is gyűjtötte az extra pontot. Végül a sorrend a verseny végéig nem is változott, Verstappen simán megnyerte a Stájer Nagydíjat Hamilton előtt, míg Péreznek nem sikerült elkapni Bottast, így utóbbi álhatott fel a dobogó legalsó fokára. Győzelmével Verstappen hat ponttal növelte előnyét a bajnokságban. A holland így 156 ponttal vezeti a bajnokságot, míg Hamilton 138-al jön mögötte, vagyis a holland előnye 18 pontos.

A 2021-es F1-es szezon egy hét múlva ugyanezen a pályán, az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Stájer Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:18.925 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 35.743 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 46.907 mp h.
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 47.434 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1 kör h.
7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör h.
9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h.

leggyorsabb kör: 1:07.058 perc, Hamilton (71. kör)

A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 15 van hátra):

versenyzők:
1. Verstappen 156 pont
2. Hamilton 138
3. Pérez 96
4. Norris 86
5. Bottas 74
6. Leclerc 58
7. Sainz 50
8. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 37
9. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 34
10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 30
11. Alonso 19
12. Stroll 14
13. Esteban Ocon (francia, Alpine) 12
14. Cunoda 9
15. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1
16. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1

csapatok:
1. Red Bull 252 pont
2. Mercedes 212
3. McLaren 120
4. Ferrari 108
5. Alpha Tauri 46
6. Aston Martin 44
7. Alpine 31
8. Alfa Romeo 2

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

Rovatok