Index Vakbarát Hírportál

A versenyzők szkeptikusan várják az F1 történetének első sprintfutamát

2021. július 16., péntek 06:05

Ezen a hétvégén debütál a Formula–1 elmúlt éveinek legnagyobb újítása, a szombati sprintfutam, vagy ha úgy tetszik, sprintkvalifikációja.

A hétvégén rendezik az idei Formula–1-es szezon tizedik futamát, a kultikus Brit Nagydíjat Silverstone-ban. Az ikonikus helyszín mellett egy másik fontos dolog miatt is emlékezetes hétvége vár ránk, hiszen a történelem során először rendeznek úgynevezett sprintfutamot a szombati napon. De hogyan kell mindezt elképzelni, mi volt hivatott egy ilyen szintű módosítást eszközölni az eddig oly jól megszokott hétvégi menetrendben?

Röviden a válasz: az izgalmak fokozása és a vasárnapi futam előtti, már-már rutinszerű, durvábban mondva unalmas forgatókönyv felborítása.

Hiszen mi volt eddig? Pénteken a szokásos két szabadedzés (ezeket is lerövidítették már az idei évtől az eddigi 90 percről 60-ra), majd szombaton, egy harmadik tréning után jöhetett a három szakaszból álló időmérő edzés, majd vasárnap a hétvége csúcspontja, maga a verseny. A sprintfutam behozatalával a pénteki és a szombati nap gyökeresen megváltozik. Itt fontos megjegyezni, hogy egyelőre kísérleti jelleggel szerepel ez a fajta lebonyolítás, Silverstone mellett az olaszországi Monza és Brazília szerepel mint potenciális kísérleti helyszín.

Hogy néz ez ki élesben?

A gyakorlatban a hétvége a megszokott módon egy 60 perces szabadedzéssel fog megkezdődni (magyar idő szerint 15.30-tól), majd ezt követően egy időmérő edzés következik a szokásos, három részre tagolt lebonyolítással, este 19.00 órától. Ez a kvalifikáció fogja meghatározni a szombati sprintfutam rajtsorrendjét. Ám a sprintfutam előtt 13.00 órától sor kerül egy újabb szabadedzésre, majd 17.30-tól elrajtol a történelmi, első sprintfutam, vagy ha úgy tetszik, sprintkvalifikáció, amely során a versenyzők 100 kilométert fognak megtenni, vagyis nagyjából 25-30 percig fog tartani. Azért is van helye a sprintkvalifikáció megnevezésnek, mert ennek a versenynek a végeredménye fogja meghatározni a vasárnapi fő verseny rajtsorrendjét. A minél jobb vasárnapi rajtpozíció mellett pontokért is megy majd a harc szombaton, ugyanis a sprintfutam első három helyezettje 3-2-1 arányban fog pontokat kapni.

Mi lesz, ha valaki autót tör szombaton?

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a két futam között mennyire lehet módosítani az autókon. Az úgynevezett parc fermé szabályok már a pénteki időmérőtől életbe lépnek, vagyis innentől csak korlátozott módosítás lesz végrehajtható az autón és a beállításokon, ezáltal viszont teljesen feleslegessé válna a szombati, második szabadedzés. Amit tudunk, hogy a pénteki kvalifikáció és a sprintfutam között lehetővé válik néhány területen módosítani, például a felfüggesztésen, a kerékdőlésen és a hasmagasságon. A sprintkvalifikáció végeztével újra parc fermé alá kerülnek az autók, ám bizonyos elemeket ki lehet majd cserélni, elsősorban a biztonság érdekében eszközölt elemek cseréje lesz engedélyezve (például a fékbetéteké).

Neuralgikus pontja lesz a hétvégének a gumihasználat. Az első szabadedzésen két garnitúra gumi áll majd a versenyzők rendelkezésére, amiket szabadon választhatnak meg. A pénteki időmérőn csakis a lágy keverék lesz elérhető a csapatoknak, míg a szombati sprintfutamon szabad gumiválasztást tesznek lehetővé a csapatok számára, amely során szintén két garnitúrát használhatnak. A szombati szabadedzésen azonban mindössze egy szett gumi áll majd a versenyzők rendelkezésére, de az abroncs típusát szintén mindenki maga döntheti el. A vasárnapi versenyre mindenkinek két szett friss gumija marad, és fenntartják a szabad keverékválasztás jogát, az első tíz helyezettnek nem kell a pénteki, Q2-ben használt, továbbjutó keverékét felraknia. Ezek mellett további számos kérdőjeles tényező van, de első körben ezek a legfontosabb tudnivalók.

Csak maguk az érintettek nincsenek elragadtatva…

Ez lesz tehát a sprintfutam formulája, amitől a show minőségének javulását, az újabb nézők, elsősorban a fiatalok bevonzását, valamint a pénteki és a szombati napok izgalmasabbá tételét várják a döntéshozók. Természetesen a nagyobb nézettség mellett a nagyobb bevétel sem elhanyagolható indok. Hogy ez mennyire lesz sikeres, érdemes-e egy több mint 70 éve létező sportban ilyen gyökeres módosítással élni, ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények.

A Mercedes címvédője, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton nem lelkesedett az ötletért, szerinte ugyanis unalmas vonatozásba fog torkollani a szombati sprintfutam, de mellette fenntartásokkal kezeli a hétvége menetének újítását Sebastian Vettel, Carlos Sainz és a vb-pontversenyt vezető Max Verstappen is. A versenyzőkkel szemben Ross Brawn, az F1 sportigazgatója az Autosportnak adott interjújában az idei bakui futam hajráját hozta fel, amikor Max Verstappen kiesése után egy alig pár körös száguldás kezdődött a győzelemért.

Úgy vélem, lenyűgöző volt, amit Bakuban láttunk, az izgalmas kis sprint a futam végén. Nem hiszen, hogy a mostaniak is ennyire agresszívak lesznek, mert a táv 100 kilométer feletti, tehát több idő áll rendelkezésre

– fogalmazott Brawn.

Emellett a sportvezető úgy véli, hogy a versenyzők a szombati futamon is azon lesznek, hogy legyőzzék a másikat, hiszen a versenyzői szellemük ezt diktálja majd bennük.

Igyekeztünk elősegíteni a padlógázas versenyzést az egész táv alatt. Azt akartuk, hogy ne kelljen visszavenni az időmérő alatt, ne legyenek vicces gumiválasztások az időmérőn és a sprinten. Olyan helyzetet akartunk kreálni, ahol a versenyben nem okoz hátrányt a gumiválasztás

– beszélt arról, hogy a kiállás nélküli sprintkvalifikáción elérhető lesz a leglágyabb gumikeverék.

Összefoglalva a fent leírtakat, megint egy olyan újítást próbálgat az F1, amelyről csak a versenyzőket nem kérdezték meg. Egyelőre inkább többségben vannak szkeptikus hangok, meglátjuk, hogy élesben hogyan néz majd ki ez az új formula.

Ahogy szokás mondani, teszt a lelke mindennek…

(Borítókép: Az Ausztriai Nagydíj 2021. július 4-én. Fotó:  Peter Fox / Getty Images)

Rovatok