Index Vakbarát Hírportál

A Mercedesé az első sor, Hamilton-pole a Hungaroringen

2021. július 31., szombat 16:43

A 36. Magyar Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton szerezte meg a pole-t, Valtteri Bottas a második, Max Verstappen a harmadik helyről várhatja vasárnap a piros lámpák kialvását.

Az elmúlt napokban különös érzések kavarogtak bennem. Egy éve rémes volt látni a már-már laboratóriumi körülmények között rendezett jubileumi, 35. Magyar Nagydíjat. Emlékszem, hogy ültem a tévé előtt, és elborzasztott a látvány, holott hozzászokhattam volna már, hogy a koronavírus miatt mindenhol üresen kongó lelátók voltak láthatóak a közvetítéseken, nem csak az F1-ben. Az ember csak reménykedett, hogy talán majd jövőre... Eltelt egy év, ami alatt sok minden történt, hogy klasszikus legyek, sok víz lefolyt a Dunán. Talán az emberiség szépíteni tudott a Covid elleni harcban, hogy sporthasonlatnál maradjunk.

Hellyel-közzel sikerült megrendezni a 2020-ról idénre halasztott labdarúgó-Eb-t, míg jelenleg is zajlik a tokiói olimpia, hogy hogyan, azt most nem dolgom értékelni vagy megfejteni, de legalább szoríthatunk a magyar sportolóinkért. 

Eközben nálunk vendégeskedik a Formula–1-es mezőny a Hungaroringen.

Azonban szemben az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest most teljesen más a helyzet. Engedjenek meg egy kis szubjektivitást. Bevallom, életemben először kaptam lehetőséget, hogy az F1-el kapcsolatban dolgozhassam, ráadásul rögtön a helyszínről. Számomra ez olyan, mint amikor a kisgyerek az édességboltban szabadon válogathat. Belecsöpenni abba a világba, amit gyerekkorod óta minden idegszáladdal figyeltél, és amiért rajongtál, egyszerre csodálatos és félelmetes. Az F1 egy folyamatosan mozgásban lévő globális organizmus, aminek, ha csak pár nap erejéig, de az Index is hús-vér valójában a részese lehet. Ennek hála volt szerencsénk az elmúlt napokban több exkluzív anyagot is készíteni, így beszélt nekünk a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, elmondta, hogy imádja a gulyásunkat Max Verstappen, de azt is megtudtuk, hogy Johnny Herbert csak hazánkban szokott elugrani italért. Emellett Charles Leclerc-től is volt alkalmunk kérdezni.

Utaltam már rá, hogy ez a hétvége más mint, a tavalyi. Ahogy jöttem az M0-son, majd az M3-as autópályán, és láttam a hömpölygő autóáradatot – ekkor örültem igazán a médiának és a VIP-nek biztosított leválasztott útnak –, éreztem, hogy ez valóban egy F1-es esemény lesz, de azért csipkednem kellett magam az autóban, hogy elhiggyem, ez most tényleg a valóság. Mielőtt behajthattam volna a Hungaroring területére, a munkatársaknak fenntartott parkolóba, már a bejáratnál rengeteg szurkoló volt jelen, különböző évekből származó relikviákkal feldíszítve. Felbukkant itt-ott egy Michael Schumacher-póló, míg mások Senna-rajongásukat adták a világ tudtára, ám természetesen sok helyen a narancsba öltözött szurkolók is megjelentek, akik vagy Max Verstappennek, vagy a McLarennek jöttek drukkolni – vagy mind a kettőnek. Természetesen sok szürke és fekete felsős, Hamilton-sapkás drukkert is láttam, aki dörzsölhette a tenyerét kedvence pénteki produkcióját látva.

Élettel telt meg a Hungaroring területe, és megmondom őszintén, hatalmas mosollyal az arcomon tettem le az autómat, mert éreztem, hogy itt vasárnap valóban nagy dolog történik majd, pedig még csak a szombati nap elején voltunk. Csillogó tekintetű gyerekek és felnőttek mentek neki a komoly emelkedőnek, hogy elfoglalhassák a helyüket a lelátókon. Nem számít, hogy meleg volt, nem érdekelt senkit, hogy mi volt tegnap, senki nem törődött a bújával, gondjával, mert itt ma az emberek Formula–1-et láthattak, az autóversenyzés csúcskategóriáját. És ha minden igaz, akkor nemcsak a szurkolók, de az F1 vezetősége is odavan a mi pályánkért, hiszen 2037-ig szinte biztosan ellátogat majd hozzánk a száguldó cirkusz. Ízlelgessük ezt a számot, 2037, vagyis több mint 15 évre biztosítottá válik a nagydíjrendezésünk abban a világban, ahol 2-3 év hosszabbítást is nehezen kapnak meg még a mienknél modernebb, anyagilag talán nagyobb potenciálokkal bíró pályák. Érezzük, ugye, mekkora dolog ez? Bízzunk benne, hogy vasárnap a 36. Magyar Nagydíjjal ezt egy remek versennyel meg is ünnepelhetjük.

Az izgalmak pedig a pénteki nap alapján adottak lehetnek, ugyanis a Mercedes és a Red Bull között szorosan alakult a pénteki nap. Az első tréninget még Max Verstappen nyerte, ám délutánra a Mercedes minimális előnybe került az osztrákokhoz képest, és Valtteri Bottas behúzta a második edzést Lewis Hamilton előtt. Úgy tűnt, hogy egy körön és versenytempóban is előnybe került a címvédő a Red Bullhoz képest, ám az erőviszonyok pontosabb feltérképezésére az időmérőt megelőző harmadik szabadedzés lehetett segítségünkre.

Úgy tűnt, a Mercedes ott folytatja, ahol pénteken abbahagyta, vagyis az élen, ugyanis 15 perc elteltével Hamilton neve mellett állt az 1-es szám 1.18,587-es köridővel, igaz, várható volt, hogy a tegnapi 1.17-es idők után ez még csak amolyan bemelegítés volt. Érdekes módon a csapatok nem siették el a dolgot, a tréning első harmadában csak nyolc versenyzőnek volt mért ideje. 

Hamilton mögé a két Ferrari zárkózott fel Sainz-Leclerc sorrendben, ám Verstappen a lovak, vagy inkább bikák közé csapott, és 1.17,510-zel átvette a vezetést, közel hét tizedet adva Hamiltonnak. Pár perccel később Bottas is odapörkölt, és 82 ezreddel megjavította a holland idejét. A középmezőnyben egy eddig ismeretlen névvel találkozhattunk, ugyanis a Williamsszel ezúttal nem George Russell villogott, hanem Nicholas Latifi, aki 1.18,999-es körével sokáig a 8. helyen tanyázott. Féltávnál Bottas, Verstappen, Hamilton, Pérez, Leclerc, Gasly, Sainz, Latifi, Norris és Ocon volt az első tíz helyen. 17 perccel az edzés vége előtt megtörtént a hétvége második autótörése és egyben piros zászlós megszakítása. Mick Schumacher a 11-es kanyarban elvesztette az uralmát a HAAS felett, amelynek a bal oldala és az eleje rongálódott meg súlyosabban.

Ezzel a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia feladta a leckét a szerelőinek, hogy a 15.00-kor kezdődő időmérő edzésre újjáépítsék az autót. Pedig Schumacher nem állt rosszul, a 17. hellyel egy AlphaTaurit és egy Alfa Romeót is maga mögött tudhatott csapattársán, Nyikita Mazepinen kívül. A piros zászlós szakaszt tíz perccel a tréning vége előtt oldották fel, így nagy forgalomra lehetett számítani. Már a bokszban is nagy volt a dugó, a kihajtani igyekvő Giovinazzi nem volt elég figyelmes, és el is találta az előtte elhaladó Lance Stroll Aston Martinját, ám csodák csodájára az Alfa Romeo első szárnya nem szakadt le.

Öt perccel az edzés vége előtt ismét lilultak a szektoridők, ezúttal Verstappennél, aki a piros oldalfalú lágy gumikon 1.16,914-gyel az élre állt, ám rögtön jött utána Hamilton, aki 88 ezreddel átvette a vezetést a vb-pontverseny éllovasától. A hétszeres világbajnok ezzel meg is nyerte az időmérő előtti utolsó szabadedzést, igaz, minimális előnnyel Verstappen előtt. Így valóban minden adott volt egy szoros és izgalmas kvalifikációhoz.

Q1

Az időmérő edzésre a délelőtti órákban még nagyjából 54 °C hőmérsékletű aszfalt 61 °C-ra is felmelegedett, perzselő egy óra várt tehát a versenyzőkre. Az időmérő első szakaszában Verstappen 1.16,214-gyel gyorsan megfutotta a hétvége addigi leggyorsabb körét, ezzel is megmutatva, mennyire takaréklángon folyt eddig a csata a Mercedes ellen. Ahogy Verstappen az élre állt, rögtön felrobbant a lelátó a holland szimpatizánsainak hangorkánja közepette, mintha csak egy labdarúgó-mérkőzésen lettek volna. Hamilton bő két tizeddel lemaradva követte riválisát, míg Bottas már nagyobb hátránnyal volt a harmadik. Az időmérő addigi legnagyobb vesztese az utolsó szabadedzésen nagyot eső Schumacher lett, aki részt sem tudott venni a kvalifikáción.

Amíg az élen nem történt változás, addig a mezőny hátsó felében öldöklő harc zajlott a továbbjutásért és a kiesés elkerüléséért, ami végül Cunodának, Russellnek, Latifinak és Mazepinnek nem sikerült. Mellettük még a bokszban ragadt Schumachertől búcsúztunk.

Q2

Ahogy az várható volt, az időmérő középső szakaszában az élcsapatok elővették a közepes keverékeket, és ezekkel kíséreltek meg továbbjutni a Q3-ba, hogy a vasárnapi rajtot a versenystratégia szempontjából előnyösebb keményebb keveréken kezdhessék meg. Hamilton, majd Verstappen is a sárga oldalfalú abroncsokon hajtott ki a bokszból. A leggyorsabb kört a címvédő rakta össze, aki 1.16,424-gyel az élre állt, míg mögé Leclerc jött be a Ferrarival, Verstappen előtt. Nem sokkal később Carlos Sainz törte össze a Ferrarit, így megszakították az időmérőt.

Az újraindítás után Bottas bejött a csapattárs mögé egy időre, ám Leclerc újabb remek kört rakott össze, és visszaelőzte a finnt, ám végül Lando Norris érkezett meg a második helyre. Az óra lejártakor Verstappen nagyot javított, és 1.15,214-gyel átvette a vezetést. Végül a Q2-ben Ricciardótól, Strolltól, Vetteltől, Räikkönentől, Giovinazzitól és Sainztól búcsúztunk.

Q3

A Q3 kezdetén természetesen minden pilóta azonnal a pályára hajtott, a piros oldalfalú lágy keverékeken kezdték meg a gyors körök futását, kivéve a Mercedeseket: ők közepes keverékeken jöttek.

Mindkét Mercedes erős időt autózott. Az első mért körök után Lewis Hamilton állt az élre, Valtteri Bottas három tizedre lemaradva tőle, Max Verstappen pedig majd öt tizedet kapva a brit hétszeres világbajnoktól a harmadik helyen állt. A holland a gyors köre teljesítése után komoly tapadáshiányra panaszkodott csapatrádión versenymérnökének. A Ferrari egyetlen álló bástyája, Charles Leclerc elsőként az ötödik helyre tudta behozni Ferrariját.

Az utolsó mért körök előtt Hamilton a bokszutcában gyanúsan lassan jött ki a felvezető körére, ezzel jócskán feltartva és másodperceket adva a mögötte jövő két Red Bullnak.

Ráadásul a pályán szintén csigatempóban autózott a brit, ennek következtében Sergio Pérez a gyors körét sem tudta elkezdeni.

Az utolsó próbálkozásokon szinte senki sem tudott javítani, így Lewis Hamilton szerezte meg a pole-t, Valtteri Bottas a második, a jócskán feltartott Max Verstappen a harmadik helyről várhatja a piros lámpák kialvását.

Lewis Hamilton bokszutcai és a pályán bemutatott extrém lassúságát a versenyigazgatóság minden bizonnyal vizsgálni fogja.

Időmérő utáni interjúk

Lewis Hamilton:

Nagyszerű kört raktam össze, ez persze a csapatmunkának is köszönhető. Valtteri is jó teljesítményt hozott, összeállt a csapat. Ami a lelátókról érkezik, az nem zavar... (utalt a kifütyülésre Hamilton). Hálás vagyok mindenkinek, a csapatnak, a gyárban dolgozóknak, a szurkolóknak. Reméljük, mindenki élvezi majd a holnapi versenyt.

Valtteri Bottas:

Rendben van a második hely. Lewis nagyszerű kört jött. Örülök, hogy a két Mercedesé az első sor. Izgalmas versenyünk lesz, a Red Bullok ott vannak mögöttünk a lágyakon, mi közepeseken, alig várom, hogy megküzdjünk egymással. Szoros lesz.

Max Verstappen:

Elég jelentős most a hátrányom, ami az időmérőn is megmutatkozott, de itt vagyunk a harmadik helyen, persze nem így terveztük. Nehéz lesz a rajt, nagyon meleg idő várható vasárnap is. A lágy abroncsok nem fognak olyan sokáig tartani, mint a közepesek, de ezekkel jobban rajtolhatunk.

A Magyar Nagydíj hétvégi programja vasárnap a 15:00-kor rajtoló futammal zárul.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Balogh Zsolt / MTI)

Rovatok