Index Vakbarát Hírportál

Verstappen összetörte a Red Bullt, de így is ő volt a leggyorsabb

2021. augusztus 27., péntek 16:24

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj pénteki napján, de a holland csúnyán összetörte a red bullját. Valterri Bottas is jó tempót autózott, mindkét gyakorláson megtudta verni vb-címvédő csapattársát Lewis Hamiltont.

Ki ne emlékezne a három héttel ezelőtti kaotikus Magyar Nagydíjra, ahol Esteban Ocon élete első győzelmét szerezte meg, valamint csapattársa Fernando Alonso is remekelt a futamon. Sebastian Vettel második helye végül a kukában landolt  – az FIA szabálytalan üzemanyag mennyiséget állapított meg  – így Lewis Hamiltoné lett a képzeletbeli dobogó második foka, a brit a Belga Nagydíjra a vb-pontverseny éllovasaként érkezett. A három hetes vakációnak vége, a mezőny ezen a hétvégén egy igen kultikus pályán, Spa-Francorchamps-ban versenyez.

A napokban Fernando Alonso hivatalosan is bejelentette, hogy 2022-ben is a franciák kötelékében, az Alpine csapatnál folytatja F1-es pályafutását.

A kétszeres világbajnok motivált a jövő évet tekintve. A spanyol futamról-futamra bizonyítja tehetségét, mindenkit lenyűgöz elhivatottsága, az Alpine meggyőződése, hogy az egyik legerősebb pilótapárossal állnak majd rajthoz jövőre.

Ez egy tökéletes pilótafelállás lesz Fernandoval és Oconnal, a legerősebbek egyike. Fernando lenyűgöző teljesítményt nyújt mióta visszatért a sportba, a maximumot hozza ki magából és a csapatból is. A hungaroringi teljesítménye tökéletes példája a versenyzői képességeire és elhivatottságára. Biztos vagyok benne, hogy Fernando meglátásaival és tapasztalataival optimálisak lesznek a 2022-es fejlesztéseink, karosszériát és erőforrást tekintve.”

 – nyilatkozta Laurent Rossi az Alpine vezérigazgatója.

Nem mehetünk el szó nélkül, a 2019-ben Spa-Francorchamps pályáján tragikus versenybalesetben elhunyt F2-es pilóta Anthoine Hubert mellett.

Pilótatársai sorra emlékeztek a meg a korábbi versenytársukról, közeli barátjukról, ezzel az autósport ígéretes, F1-es berkekbe is méltán elismert tehetségéről.

A Belga Nagydíj hétvégi időjárása korántsem mondható majd optimálisnak, az előrejelzések péntekre, szombatra és vasárnapra is erős széllökéseket és záporokat, zivatarokat jósolnak. A pálya karakterisztikája és dinamikussága is hatalmas kihívás elé állítja a pilótákat, ráadásul az Ardennek között az időjárás igen trükkös helyzeteket hozhat, többször előfordult már, hogy a pálya egyik részén szakadt az eső a másik részén pedig teljesen száraz körülmények uralkodtak.

A Pirelli, az F1 hivatalos gumiszállítója erre a hétvégére a C2-C3-C4-es gumikiosztást biztosítja a csapatok számára, az esős körülmények azonban boríthatják az előzetesen prognosztizált bokszkiállásokat és gumistratégiákat, a száraz pályás gumik nem biztos fókuszba kerülnek a hétvége során.

A mezőny nedves körülmények között kezdte meg az első gyakorlást ezzel együtt az adatok gyűjtését a három hetes pihenő után. Az első negyed után a két Ferrari állt az élen Sainz-Leclerc sorrendben, a harmadik hely meglepetésre a HAAS újoncáé Mick Schumacheré volt.

Az Ardennekbe kis időre a nap sugarai is előbújtak, Lando Norris jelezte versenymérnökének, hogy a pálya gyorsan szárad, lassan előkerülhettek a száraz pályás gumik.

A Red Bull az FIA által utolsóként biztosított, harmadik motoerőforrását használja Spában. A idei versenynaptár szerint, a Belga Nagydíj pont félidőnek számít, így szinte biztosan 10 rajthelyes büntetéssel kell számolnia Verstappennek és Péreznek az elkövetkezendő futamok valamelyikén, ha a negyedik erődorrás is előkerül.

A gyakorlás félidejében Max Verstappen állt az élen 1:46.423-as köridővel, mögötte Sergio Pérez és Carlos Sainz volt ekkor.

Az első gyakorlás legfontosabb eseménye Kimi Räikkönen nevéhez fűződik. A finn világbajnok a bokszutcába behajtva találta el a falat, pár perc sárga zászlós szakaszt eredményezve. Räikkönenről sokat cikkez mostanság a média gyengélkedő teljesítménye miatt. A paddock azt rebesgeti, hogy a finn utolsó évét teljesíti az F1-ben és Mick Schumacher erősen pályázik a Jégember helyére. 

Sebastian Vettel szép időt jött. Az etap 45. percében feljött a második helyre mindössze két tizeddel lemaradva az élen álló Verstappentől. Azonban sokáig nem uralta ezt a pozíciót a német, Carlos Sainz javította meg az idejét és jött fel a második helyre. Az első szabadedzés utolsó tíz percében a pilóták sorra záporoztatták a gyorsköröket. A Mercedes pilótája Valterri Bottas ugrott fel az első helyre hét tizeddel megelőzve Max Verstappent, az ideje 1:45.199 volt. A finn egészen a gyakorlás végéig megőrizte az első helyét. A második helyen Max Verstappen a harmadikon Pierre Gasly végzett. Lewis Hamilton csak a 18. helyen futott be.

A második szabadedzés előtt hatalmas esőzések voltak a pálya felett, így az edzés nedves körülmények között, de már száradó pályán kezdődött el.

A két szabadedzés között Sergio Pérez hirtelen szerződést hosszabbított a Red Bull-lal.

A Red Bull a pénteki napra időzítette Pérez bejelentését a következő szezonra. A mexikói idei teljesítménye meggyőzte az energiaitalosokat, így Pérez 2022-ben is Max Verstappen csapattársaként folytathatja F1-es pályafutását.

A második gyakorlást hosszasan Lando Norris vezette 1:47.138-as idejével. Őt Charles Leclerc és Sebastian Vettel követette. A 42. percben Nicolas Latifi vette át a vezetést a két Alpine feljött a második-harmadik helyre Ocon-Alonso sorrendben. 

Valterri Bottas a hétvége legjobb idejét autózta meg a 42. percben, 1:44.513-as idővel vette át a vezetést.

Lewis Hamilton is felvette a tempót a délutáni gyakorlásra, mindössze három századdal maradt el Bottas legjobb idejétől, így a második helyre jött fel az edzés félidejében.

A második szabadedzás második félidejét már száraz körülmények uralták, így az időmérős szimulációk elkezdődhettek, előkerültek a száraz pályás gumik. A Mercedes rögtön a lágy keverékekkel próbálkozott. Max Verstappen szintén, meg is javította Bottas legjobb idejét, 1:44.472-vel az éllre állt a holland.

Charles Leclerc a 7-es kanyarban versenyzői hibát vétett, kicsúszott A Ferrarival, de nem volt szerencsés, a gumifalat érintve a bal első felfüggesztése is eltört. Az eset piros zászlót eredményezett az edzés vége előtt 15 perccel.

A pilótáknak tíz percük maradt a leggyorsabb körök teljesítésére. 

Max Verstappen az edzés vége előtt öt perccel elvesztette az irányítást az autója felett, csúnyán összetörte a Red Bullját.

A piros zászló a második szabadedzés végét is jelentette, Verstappen így is az élen zárt, a második helyen Valterri Bottas, a harmadikon Lewis Hamilton végzett.

A Belga Nagydíj hétvégi programja, szombaton 12:00-kor a harmadik szabadedzéssel majd a 15:00-kor startoló időmérő edzéssel folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok