Index Vakbarát Hírportál

Verstappen hazai közönség előtt rajt-cél győzelmet aratott

2021. szeptember 5., vasárnap 16:59

Max Verstappen ellen senkinek nem volt esélye a Holland Nagydíjon, a hazai közönség előtt első holland pilótaként elsöprő győzelmet aratott. A második helyen Lewis Hamilton, a harmadikon Valtteri Bottas végzett.

Zandvoort 1985 után került vissza az F1 vérkeringésébe, az idei Formula–1-es versenynaptárba, így Max Verstappen immár hazai közönség előtt is bizonyíthat. A holland versenyző neve mellett a szabadedzéseket követően az abszolút leggyorsabb idő állt, szombaton pedig pole-t érő időt autózott, így az első rajtkockából várhatta a rajtot. A vb-tabella élén álló Lewis Hamilton 38 ezreddel lecsúszva a pole-t érő köridőről a második leggyorsabb lett, míg csapattársa, Valtteri Bottas a harmadik pozícióból vághatott neki a zandvoorti száguldásnak.

A hét nagy bejelentése, hogy a Ferrari utolsó, 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen húsz év után búcsút int a száguldó cirkusznak.

A finn világbajnok bejelentette visszavonulását, így jövőre az F1 történelmének egyik legegyedibb karaktere biztosan nem lesz már a rajtrácson. Ráadásul Räikkönen pénteken pozitív koronavírustesztet produkált, így a szabályok értelmében nem versenyezhetett a Holland Nagydíjon. A finn pilóta szerencsére tünetmentes, de a szombati és a vasárnapi napon már Robert Kubica vette át a helyét.

Ami biztos volt a futam kezdete előtt, hogy az előző heti, belgiumi futamhoz képest ezúttal nem az időjárás lesz a döntő tényező. A pálya szinte mindenki számára ismeretlen volt, hiszen a csapatoknak a szabadedzéseket leszámítva nem voltak versenyszimulációs adataik, többek között arról sem, hogy mennyire bírják a gumik a terhelést.

A száraz pályás gumistratégiák kerültek előtérbe, valamint a pilóták versenyzői képességei, hogy mennyire tudtak a hétvége során akklimatizálódni a pálya kardinális pontjaihoz. 

Ez a pálya megbünteti a hibákat

– nyilatkozta George Russell a szombati időmérős balesete után.

De nem csak Russell tört-zúzott szombaton, Nicholas Latifi szintén összetörte a Willamst, de Carlos Sainz is rendesen leamortizálta a Ferrariját pénteken. 

Max Verstappen jól kapta el a rajtot, és elsőként fordult el a narancsba borult lelátók örömére.

Lewis Hamilton kissé beragadt, de Valtteri Bottas nem előzte meg, így Verstappen már két kör után több mint két másodperces előnyre tett szert. Alonso jól pozicionálta magát, és ahogy a verseny előtt jósolta, két helyet is javított a rajtpozíciójához képest, így a hetedik helyre jött fel.

Hosszú távra tervezünk

– jelezte Bottasnak versenymérnöke, utalva az egykiállásos stratégiára.

Vertappen rendkívül jól menedzselte a tempót az élen, Hamilton próbálta tartani, a Mercedes a brittel a kétkiállásos stratégiára játszott. A holland előnye 15 kör után már 3,5 másodperc volt. A mezőny többi része kis túlzással más ligában játszott, a negyedik helyen autózó Pierre Gasly hátránya már 15 másodperc volt.

A 21. körben Hamilton megkezdte a tervezett bokszkiállások sorát, közepes keverékekre váltott. A 22. körben Verstappennel reagált a Red Bull, ez a vártnál azonban lassabbra sikerült, de így is a hétszeres világbajnok elé jött vissza, Valtteri Bottas pedig átvette a vezetést.

Max Verstappen gyorsan ledolgozta a bokszkiálláson elvesztett idejét, gumielőnyét kihasználva a 30. körben ráesett Bottasra, akit azonnal sikerült megelőznie, így a holland ismét átvette a vezetést.

A finn pilóta ezzel együtt a második pozícióját is átadta Hamiltonnak, aki így Max után eredhetett. 

A 40. körben Lewis Hamilton a második bokszkiállását is abszolválta, a brit hatalmas forgalomba jött vissza.

Verstappen rögtön válaszolt erre, kemény keverékekre váltva az első helyre jött vissza.

Pierre Gasly az egész versenyen szépen tartotta a Ferrarikat, stabilan a negyedik helyen autózott Leclerc és Sainz előtt. A Ferrariknak nem volt válasza Gasly tempójára. Norris féltávnál a 9. helyen állt, ez nem az ő és nem is a McLaren hétvégéje volt. Pérez elrontott időmérője után sem tudott nagyot villantani a futamon, igaz, pontszerző helyig jött fel, de csupán a két pontot érő tizedik pozícióig. A szerződéshosszabbítás után nem túl fényes eredmény ez a mexikóitól, látva Max Verstappen teljesítményét.

Nem tudok végigmenni ezeken a gumikon!

– jött az üzenet Hamiltontól Peter Bonningtonnak.

Ennek ellenére a hétszeres világbajnok folyamatosan lila szektorokat autózott, a leggyorsabb köröket ő teljesítette. Hamiltonnak végül nem sikerült közel férkőznie Verstappenhez, az előzési pozíció sem jött össze. A három másodperces különbség egészen a verseny végéig stagnált. A britet pluszbokszkiállásra hívta ki a Mercedes, ezt követően megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

Max Verstappen ellen ezúttal nem volt orvosság, a holland elsöprő győzelmet aratott hazai közönsége előtt, ráadásul első hollandként tette ezt, ezzel három ponttal átvette a vezetést a vb-pontversenyben. A második helyen Lewis Hamilton, a harmadikon Valtteri Bottas végzett.

Futam utáni interjúk

Verstappen:

Nagyon magasak voltak az elvárások, ez mindig hatalmas nyomás. Iszonyat boldog vagyok, hogy nyertem, és átvettem a vezetést a világbajnokságban. A rajt fontos pontja volt a versenynek, szerencsére jól sikerült. A Mercedes próbálta megnehezíteni a dolgunkat, de mindig volt rá válaszunk.

Hamilton:

Ez egy nagyszerű hétvége volt, Max kitűnő munkát végzett. Egyszerűen túl gyorsak voltak ma, én mindent megtettem, nyomtam, amennyire tudtam. Az utolsó köröm volt az egyik legjobb része a versenyemnek. Szeretem ezt a pályát.

Bottas:

Sajnos nekem elég eseménytelen verseny volt, megpróbáltam az egy kiállást, próbáltam életben tartani az abroncsokat. Mindent megtettünk, de nem volt meg a tempónk a Red Bullhoz képest.

Jövő héten Monzában száguld tovább az F1 mezőnye.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Kenzo Tribouillard / AFP)

Rovatok