Index Vakbarát Hírportál

Dráma Monzában: Verstappen és Hamilton ütközése után kettős McLaren-győzelem

2021. szeptember 12., vasárnap 16:43

A pontverseny két éllovasa, Max Verstappen és Lewis Hamilton a futam közepén összeütközött (előbbit ezért meg is büntették végül), így a győzelmet az egész hétvégén erős tempót mutató McLaren szerezte meg Daniel Ricciardóval, míg csapattársa, Lando Norris a második lett. A dobogó legalsó fokára a mezőny végéről induló Valtteri Bottas állhatott fel.

A hétvégén az olaszországi Monzában száguldott az F1 mezőnye, ahol a Brit Nagydíjhoz hasonlóan ezúttal is a sprintkvalifikációs lebonyolítást alkalmazták. A szombaton rendezett, 18 körös sprintfutamot Valtteri Bottas nyerte Max Verstappen előtt, míg a pénteki időmérőt a második helyen záró Lewis Hamilton három helyet veszítve a rajt után csak az ötödik lett, így jelentősen megnehezítette a dolgát a vasárnapi főfutamra pole-ból induló Verstappennel szemben, ugyanis Bottasra nem számíthatott a címvédő. Csapattársának autójában erőforrást kellett cserélni, ezért a finn csak a mezőny után eredhetett.

Remek versenynek nézett elébe a McLaren is, hiszen Daniel Ricciardo a második, míg Lando Norris a harmadik helyről várta a piros lámpák kialvását, és ilyen előkelő rajtpozícióban a 2012-es Brazil Nagydíj óta nem állt a brit alakulat.

Nem indult jól a verseny az AlphaTauri számára, hiszen a szombati napon Pierre Gasly a hatodik helyről indulva esett ki, így csak a mezőny végéről indulhatott a vasárnapi futamon. Csapattársának, Cunoda Jukinak pedig a rajtrácson akadtak gondjai, az autóját vissza is tolták a bokszba. Ami a gumikiosztást illeti, a Pirelli Monzába a C2-C3-C4-es garnitúrákat hozta el, és az egykiállásos taktikát prognosztizálták a legelőnyösebbnek a csapatok számára.

A lámpák kialvása után Daniel Ricciardo lerajtolta Verstappent, majd a holland kanyarokon át nagy csatát vívott Norris és Hamilton ellen. Utóbbi végül be is tette a Mercedest a Red Bull mellé, a két autó összeért, és a címvédőnek át kellett vágnia a sikánt. Végül mindketten folytatni tudták a versenyt, a bírák nem vizsgálták az esetet. Picivel hátrébb Antonio Giovinazzi forgott meg, miután összeütközött Carlos Sainzcal. Az Alfa Romeón orrkúpot kellett cserélni.

Pár kör múlva a másik AlphaTauri, Gasly is kiállni kényszerült. Közben az élen Ricciardo jól tartotta Verstappent, míg Norris Hamiltont tudta feltartóztatni. Látszott, hogy a két McLarent kiválóan állították be a monzai pályára. A mezőny hátsóbb régióiban Bottas kezdett el felzárkózni, kilenc kör alatt feljött a 13. helyre a finn. Sergio Pérez Sainzt cserkészte be a hatodik helyért, és végül sikerült is legyűrnie a spanyolt.

Érdekesség, hogy az élmezőnyben egyedül Hamilton rajtolt a kemény keveréken, a két McLaren és Verstappen a sárga oldalfalú közepeseken kezdte a versenyt. A 12. körben Norris elrontotta a Parabolica kanyart, így Hamiltont támadhatta honfitársát, de Norris állta a sarat, akit rádión figyelmeztettek a pályaelhagyások miatt. Közben a második helyen Verstappen már 3,7 mp-cel előzte meg a viaskodó brit duót.

A középmezőnyben Vettel és Ocon ért össze, utóbbi hibájából, aki egyszerűen nem hagyott helyet a németnek, hogy féktávot vegyen. Kinézett egy büntetés a hungaroringi győztesnek, pár körrel később meg is kapta az öt másodperces büntetést. Időközben Bottas már a 9. helyen haladt, akinek szóltak is a rádión, hogy az élmezőny tempóját tudja produkálni. 20 kör után az élen Ricciardo állt a nyakán Verstappennel, majd Norris, Hamilton, Leclerc, Pérez, Sainz, Stroll, Bottas és Alonso következett a pontszerző zónában. Verstappenen érződött, hogy a „szemét kinyomja” az autónak, ám előzni nem tudott, ehelyett elhibázta az első kanyar bejáratát. A holland jelezte is a rádión, hogy a gumikkal egyre nehezebbé válik a helyzet a pályán.

A 23. körben Ricciardo jött ki a bokszba friss kemény keverékekért, míg Verstappen egyedül maradt az élen, ekkor kellett kiautóznia azt, ami a gumikban megmaradt. 

Verstappen egy kör után követte az ausztrált, de Ricciardo pokolian gyors volt, miközben Verstappen kiállása nem sikerült, nagyjából tíz másodpercet vesztegelt a bokszban. Ezzel sokat bukott a Red Bull, ráadásul Hamilton a pályán megelőzte Norrist, és ideiglenesen az élre állt. Teljesen a feje tetejére állt minden alig két kör alatt. A címvédő a 25. körben jött a bokszba, de a Mercedes kiállása sem volt tökéletes.

Ekkor jött az év drámája! Verstappen pont utolérte a bokszból kihajtó Hamiltont, és az első sikánba együtt fordultak be, ám a Red Bull fennakadt a Mercedes elején, a két éllovas ezzel kiállt a versenyből.

Óriási esély szállt az egyébként is nagyon gyors McLaren ölébe, hiszen Ricciardo és Norris az 1. és 3. helyen haladt, miközben a pályára küldték a biztonsági autót.

A glória ismét bizonyította létjogosultságát, túlzás nélkül mondható, hogy Hamilton életét mentette meg a 2018-ban bevezetett biztonsági újítás.

A 26. kör után túlzás nélkül új verseny kezdődött, hiszen a McLaren mellett Leclerc és Bottas is esélyessé lépett elő. A 30. körben a biztonsági autó kiment, folytatódhatott a verseny. Norris rögtön támadást indított Leclerc ellen, és el is ment mellette erőből, DRS nélkül. Tegyük hozzá, hogy Norris ismét szélesen kezdte a Parabolicát, miközben ismét szóltak neki a rádión, hogy figyeljen a pályaelhagyásokra. Hátul a két HAAS akadt ismét össze idén nem először, de folytatni tudták a versenyt. Nagyon belejöttek a fiúk, hiszen Pérez a Red Bullt megreptetve megelőzte Leclerc Ferrariját, amit hamarosan Bottas is lehagyott.

Pérez és Bottas kezdte befogni a két McLarent 18 körrel a futam vége előtt, és hamarosan egy négyes alakult ki az élen. Norris érezhetően gyorsabb volt Ricciardónál, a McLarennél el is indult a rádiózás, hogy az ausztrál próbálja növelni a tempót az első helyen, mert Pérez és Bottas nagy tempóban közeledett. A mexikói azonban váratlanul kapott egy öt másodperces büntetést pályaelhagyásért. A futamgyőzelmet illetően ez komoly érvágás volt a Red Bullnak. A tifosik, azaz a Ferrari-drukkerek elkezdhettek örülni, ugyanis Leclerc utolérte Bottast, így már öten mentek a győzelemért, elképesztő verseny alakult ki Monzában.

A 40. körben Ricciardo, Norris, Bottas, Pérez, Leclerc, Sainz, Stroll, Alonso, Russell és Ocon volt a sorrend az első tízben. Közben a másik Ferrarival Sainz is beszállt a csatába, ám mivel mindenki nyithatta a DRS-t, igazából senki sem tudott előzési közelségbe kerülni egészen a 43. körig, amikor Bottas megtámadta Pérezt, ám a finn hiába előzött, nem tudta megőrizni a pozíciót a visszatámadó mexikóival szemben. Nem sokkal később Nyikita Mazepin miatt virtuális biztonsági autóra volt szükség, az orosz ugyanis technikai hiba miatt kiállni kényszerült.

A két McLarenen végül senki sem talált fogást, mögöttük Pérez és Bottas viaskodott, ám a mexikói büntetése miatt a finnek sem kellett megfeszülnie a dobogóért. Az elképesztően izgalmas és fordulatos futamot végül Daniel Ricciardo nyerte meg Norris előtt, ezzel az ausztrál a nyolcadik F1-es diadalát aratta, nem sokan gondolták volna ezt pár nappal ezelőtt. A McLaren legutóbb 2010-ben, Abu-Dzabiban tudott kettős győzelmet aratni.

A szezon két hét múlva az Orosz Nagydíjjal folytatódik. Verstappent a verseny után megbüntették, így hátrébb rajtol ezen a futamon.

(Borítókép: Matteo Bazzi / MTI / EPA)

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

Rovatok