Index Vakbarát Hírportál

Mercedes-uralom pénteken, Verstappen nagy hátrányba került a futamra

2021. szeptember 24., péntek 15:24

Valtteri Bottas nyerte meg mind a két szabadedzést pénteken, nyomában Lewis Hamiltonnal. Max Verstappen és Charles Leclerc egyaránt a mezőny végéről indulhat csak a vasárnapi Orosz Nagydíjon.

Az edzések előtt

Egy kis szünetet követően ezen a hétvégén újra F1-es versenyt rendeznek, ezúttal az oroszországi Szocsiban. Több szempontból is a Mercedes lehet a nagy esélyese ennek a hétvégének, hiszen a pálya 2015-ös debütálása óta eddig minden alkalommal a német csapat valamely versenyzője ünnepelhetett a dobogó legtetején.  Szocsi egy igen érdekes helyszíne a versenynaptárnak, amit mérnökünk, Dr. Kling Sándor a következőképpen jellemzett. 

Az orosz pálya a 2014-es téli olimpia helyszínén több jégcsarnokot kerülgetve tekereg. Elsősorban sok derékszögű kanyar jellemzi. Az első igazi kanyar egy 90 fokos forduló, ami után jön egy 750 m hosszú konstans bal körív, aminek a vége ismét egy derékszögű kanyar. Ehhez hasonló kialakítások jellemzik az egész pályát, ami próbára teszi az autók aerodinamikai és mechanikai tapadását, a fékeket és a motorerőt is. Valószínűleg nem véletlen, hogy az eddigi összes versenyt eddig Mercedes versenyző nyerte mutatva, hogy az ő csomagjuk volt eddig a leguniverzálisabb. Ezen a pályán sem az alacsony légellenállású beállítás, sem a magas leszorító erő nem egyértelmű, hiszen a pálya egyik vagy másik részén veszítenének többet az autók. Ettől függetlenül a csapatok nagyobb része a több leszorító erő mellett teheti le voksot, hiszen valamivel több a csiki-csuki rész a pályán.

Amellett, hogy valóban eddig a Mercedes volt az egyeduralkodója ennek a pályának, van még egy dolog ami ismét Lewis Hamilton malmára hajthatja a vizet. Max Verstappen három rajthelyes büntetést kapott – a hollandot a monzai ütközésük miatt büntették –, és elképzelhető volt, hogy a Red Bull ennek következtében motorcserét hajt végre a pontversenyt vezető Verstappen autóján, amit a szezon során egyszer biztosan el kell végezniük. Az orosz pályán kiválóan lehet előzni, így a kármentés nagy, a hátrány pedig kicsi lenne Hamiltonhoz képest, amennyiben a brit hibátlan hétvégét teljesít és nyer vasárnap. Volt egy nagy visszatérője a mezőnynek, hiszen Kimi Räikkönen visszatérhetett a mezőnybe, miután negatív Covid-tesztet produkált.

A szabadedzések

A hétvége a jól megszokott pénteki két tréninggel kezdődött, ahol  Valtteri Bottas 1.34.427-tel állt az élre a piros oldalfalú, lágy Pirelliken. Az olasz gumiszállító Szocsiba a lehető leglágyabb gumikínálattal állt elő, vagyis a C3-C4-C5-ös abroncsok állnak a csapatok rendelkezésére. A jövőre Alfa Romeóra váltó finn mögé csapattársa, a címvédő Hamilton jött be bő két tizedes lemaradással, míg a harmadik helyen a vasárnapi versenyt biztosan a mezőny végéről kezdő Charles Leclerc állt. A monacói versenyző megkapta a Ferrrari új, fejlesztett erőforrását, ezért lesz kénytelen hátulról indulni. Verstappen  az edzés vége felé ugyan javítani tudott a köridején, de a Bottastól így is elmaradt 227 ezreddel, vagyis a Mercedes előnye már az első edzésen egyértelműen látszott.

A délutáni második edzésen sem bízta a véletlenre a Mercedes, Bottas 1.33.593-mal az élre állt húsz perc után, míg Hamilton mindössze 44 ezreddel maradt el csapattársától. Bottasnak egyébként is erős pályája az orosz, hiszen kétszer is győzni tudott már itt, Hamilton négy alkalommal nyert Szocsiban.

A teljesség kedvéért említsük meg, hogy még Nico Rosberg tudott egyszer itt nyerni világbajnoki évében, 2016-ban. A hétvége addigi legijesztőbb jelenetét Leclerc mutatta be, a monacói megpördült az egyik kanyarban és a megforgó Ferrarit majdnem telibe találta az érkező Red Bull, de szerencsére nem történt baleset.

Közben jött a hivatalos információ, hogy Verstappen erőforrását valóban ki fogják cserélni, tehát a Red Bullnál bevállalták a dupla büntetést, és a hátulról történő indulást.

Nem sokkal később Leclerc mutatványát Antonio Giovinazzi „múlta felül”, aki csúnyán összetörte az Alfa Romeo hátulját, de az olasz a pálya szélén lévő techprofalat is megbontotta, jött a piros zászló.

Az újraindítás után már senki sem javított az idején, továbbra is előnyben volt a Mercedes és Bottas a második tréninget is behúzta Hamilton előtt. Remekelt Pierre Gasly, aki a piros lámpás szakasz előtt bejött a harmadik helyre, majd az edzés végén az egyik kerékvető letépte autójáról az első szárnyat.

A hétvége programja szombaton 11.00 órától a harmadik szabadedzéssel, majd 14.00 órától az időmérő edzéssel folytatódik, már ha meg tudják tartani, ugyanis az előrejelzések alapján hatalmas esőzésre van kilátás szombaton.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Rudy Carezzevoli/Getty Images)

Rovatok