Lance Stroll nem okozott gondot Hamiltonnak, aki már a 7. helyen halad, miközben Bottas 2,3 másodperccel vezet Verstappen előtt.
Körökön át nem talált fogást a japán újoncon a címvédő, de végül a külső íven sikerült maga mögé utasítania Cunodát. Ez szép megoldás volt!
A címvédő nem bír elmenni Cunoda Juki AlphaTaurija mellett. Értékes időt veszíthet ezzel Hamilton.
Nagy a köd és a versenyzők is komoly vízfüggönyt húznak. Vajon ki lesz az első komolyabb hibázó?
A címvédő már a 9. helyen halad. Nehéz megtippelni meddig juthat a brit. Szavazzon ön is a végső győztesről!
Bottas remekül indult, megtartotta a vezetést, míg Verstappen maradt a második, Gasly pedig kiforgatta Alonsót a rajtnál. Hamilton maradt a 11. helyen.
Megkezdődött a felvezetőkör! Mindenki el tudott indulni. Ezt követően pedig jöhet az 58 körös száguldás. A teljes mezőny az intermediate gumikon kezdi a versenyt!
Szombaton is némileg bekavart az időjárás, és a rajt előtt is bizony vizes a pálya. Nagyon izgalmas versenyre van kilátás! Hamarosan elrajtol a mezőny! Ráadásul erős a köd is.
A korábbi 11-szeres futamgyőztes, a 2008-as szezon drámai ezüstérmese, Felipe Massa a török futam történetének első harmadát egyértelműen uralta, főleg az időmérőkön, hiszen 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is a brazil indulhatott az első rajthelyről. Ebből az elsőt sikerült győzelemre váltania.
...ugyanis a Pirelli szerint a kétkiállásos stratégia lett volna a leggyorsabb a mai futamon. Az olasz gumiszállító a C2-C3-C4-es keverékeket hozta el Isztambulba. Viszont az időjárás felborított mindent, innentől kezdve bármi lehet!
A 2010-es F1-es bajnokságban három csapat öt versenyzője harcolt a világbajnoki címért, köztük a Red Bull duója, a későbbi világbajnok, Sebastian Vettel és a 2013 végén visszavonuló Mark Webber. A két versenyző között több alkalommal forrt a levegő közös éveik során (2009-2013), de talán a 2010-es török versenyen mérgesedett el a legjobban a két versenyző kapcsolata, miután összeütköztek az élen. Így Hamilton nyert Jenson Button előtt ( a két McLaren is majdnem összement pár körrel később). Vettel és Webber azóta természetesen rendezte a dolgokat és remek a kapcsolatuk.
Bizony ennek 16 éve, de már akkor a mezőny tagja volt az idei év végén visszavonuló Kimi Räikkönen, aki a McLaren-Mercedest győzelemre vezette a történelem első török futamán 2005-ben. A finn jobbján az Alpine spanyolja, a 2005-ös világbajnok, Fernando Alonso látható. Petőfi Sándor szavaival élve, "Míg állni látszék az idő, bár a szekér halad"
Hamilton picit nehezen viselte, hogy nem az övé lett a pole a motorcserés büntetése miatt. A brit üzent is a Bottasnak a poleért járó díjon keresztül: „Valtterinek! Élvezd a pole trófeámat! Amúgy szép kör volt" áll a "trófeán", illetve a 102-es szám utal Hamilton polejainak a számára.
Szombaton igazi örömünnep lehetett a HAAS csapatnál, ugyanis a trükkös körülmények között egyenesen sziporkázott a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia, Mick Schumacher, aki nemcsak továbbjutott a Q1-ből, hanem végül a 14. helyet szerezte meg a török futam időmérőjén, ezzel nagy boldogságot okozva önmagának és a sereghajtó csapatnak egyaránt.
Megint jöhet a káosz a rajtnál! Az előzetes gumitaktika is ment a kukába! Vajon hogyan alakul ezek között a körülmények között a rajt?
Hiszen a címvédő autójában a negyedik V6-os belsőégésű motort be kellett szerelni és emiatt a hétszeres világbajnok a szombaton megszerzett 1. rajthely helyett tíz pozícióval hátrébbról, a 11. helyről kezdheti a futamot. Így a pole-t Valtteri Bottas örökölte meg, mellőle pedig Hamilton fő riválisa, Max Verstappen kezdi a versenyt.
Hamarosan megkezdődik a 2021-es Formula–1-es Török Nagydíj. Lewis Hamilton mindössze két ponttal vezeti a bajnokságot Max Verstappen előtt. Újabb izgalmas futamra van kilátás. Ha tehetik, tartsanak velünk!