Sir Frank Williamsnek a versenyzés volt az élete. Szegény családban felnőve írt történelmet a száguldó cirkuszban, saját istállója évtizedekig volt meghatározó tényezője a Formula–1-nek. Farkasszemet nézett a halállal, az orvosok lemondtak róla, de ő visszatért a paddockba. A zseniális üzleti érzékkel megáldott csapattulajdonos volt az első, aki közel-keleti támogatót szerzett istállójának, mérnökei számtalan technikai újítást hoztak az F1 világába. Saját csapata kilenc konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címmel rendelkezik, ezzel a Williams Grand Prix Engineering a száguldó cirkusz második legsikeresebb csapata. Sir Frank Williams november 28-án, 79 évesen halt meg.
Frank Williams 1942 áprilisában született Észak-Angliában. Édesanyja tanítónő, édesapja a Brit Királyi Légierő pilótája volt, aki a fia születése után egy évvel elhagyta a családot. Mivel édesanyja nehezen tudta előteremteni számukra a napi betevőt, a fiatal Williamst nagyrészt a nagyszülei nevelték. Egy katolikus bentlakásos iskolában tanult, ahol hamar fény derült kiváló nyelvérzékére, de az ifjú Frank ideje nagy részét különböző autós magazinok tanulmányozásával múlatta. Összebarátkozott egy osztálytársával, akinek az édesapja autókereskedő volt, a tanítási szüneteket pedig gyakran töltötte náluk Newcastle-ben.
A motorsport szeretete hamar megmutatkozott, egész Angliát átstoppolta egy-egy versenyért, amit megnézett. Ő maga is szeretett volna versenyezni, ezért munkát vállalt az iskola mellett (később helyett) egy autókereskedésben, majd vásárolt magának egy autót, amivel azonnal versenyezni kezdett. Az egyik ilyen futam alkalmával kicsúszott és felborult egy kanyarban, pont ott, ahol pár körrel korábban Jonathan Williams, egy másik, vele egykorú srác is kiesett a versenyből. Hamar beszélgetésbe elegyedtek, Frank pedig hamar hozzá hasonló benzinfüggő fiatalok baráti körében találta magát. Névrokonán keresztül ismerte meg Piers Courage-et is, aki később az első versenyzője volt a Frank Williams Racing Teamnek.
De ne rohanjunk ennyire előre a történetben. Ahogy megismerkedett kortársaival, úgy vált Frank életének részévé a versenyzés, akár a pályán, akár a pályán kívül. Otthagyta az autókereskedést és az iskolát, benzinvérű barátaival pedig autóikat berhelve keresztbe-kasul bejárták Angliát, és mindenhol rajthoz álltak, ahol tudtak. Ezt a hedonista életmódot a ’60-as évek közepére felváltotta egyfajta aszkéta hozzáállás, az alkoholt és a dohányzást száműzte az életéből, és kamatoztatni kezdte az üzlethez való tehetségét. Versenyautókkal és alkatrészekkel kereskedett, amiből saját versenyzői pályáját finanszírozta.
1966-ban Williams az F3-as Európa-bajnokságon indult, de közel sem ért el akkora sikereket, mint barátja, Piers Courage. Courage 12 győzelemmel zárta a szezont, ám a következő évre nem maradt ülése. Williams ekkor döntött úgy, elengedi a saját versenyzői ambícióit, hisz nem elég tehetséges, és inkább anyagilag támogatja barátját. Courage egy Brabham versenyautóval a Brands Hatch-i futamon indult el, melyet meg is nyert. Ez a győzelem alapozta meg a kettejük közti harmóniát. A következő évben már az F2-ben értek el tiszteletre méltó eredményeket, Monzában pedig megszerezte Williams az első nemzetközi győzelmét is. Igaz, akkor éppen nem Courage, hanem Jonathan Williams vezette az autót.
A sikereken felbuzdulva 1969-ben a Dunlop és a Castrol támogatásának köszönhetően a csapat a Formula–1-es géposztályba lépett. Már az idény eleji Monacói Nagydíjon a második helyen sikerült beérnie Courage-nak, amivel a Frank Williams Racing egyrészt a dobogó második fokáért járó komoly pénzösszeget, másrészt komoly tiszteletet vívott ki magának. Az év további részében még kétszer csípte el Courage a második helyet, ezzel a Frank Williams Racing a debütáló évében megalapozta hírnevét.
Hiába futott lenyűgöző szezont a csapat a bemutatkozó évében, 1970-re kevés támogatót tudott begyűjteni Williams. Ennek ellenére egy ígéretes ajánlatot is kapott, leszerződött egy argentin üzletemberrel, Alejandro de Tomasóval. Az argentin ingyen adott egy új, teljesen másik alvázra épülő versenyautót, amit Williamsnek kellett fenntartani. A „paradicsom” névre keresztelt gép a szezon elején nem bizonyult túl kompetitívnek, ám az év közbeni fejlesztések beváltak. A „tomato” versenyről versenyre gyorsult, ám Hollandiában bekövetkezett az autóversenyzők rémálma.
Zandvoortban piers Courage tragikus balesetben életét vesztette.
Nem volt kérdés, hogy folytatom. Nem úgy értem, hogy nem futott át az agyamon, hogy be kéne fejezni, de azt mondtam magamnak: B***d meg, miért hagynám abba? Sosem hatolt elég mélyre a gondolat bennem
– nyilatkozta a baleset után Frank Williams.
A Frank Williams Racing más versenyzőkkel fejezte be az idényt. A következő négy év a különböző szponzorokkal, autókkal és pilótákkal való szenvedésről szólt. Kölcsönöket kért a barátnőjétől, Virginia Berrytől, sőt még a konkurens csapattulajdonos Bernie Ecclestone-tól is. Olyannyira bizonytalan volt akkortájt Williams anyagi helyzete, hogy amikor 1974-ben összeházasodott Berryvel, a nyolcfontos házasságkötési díjat is egy barátjának kellett kifizetnie.
1975-ben Williams kulcsfontosságú kapcsolatokra tett szert. Egyrészt összeállt egy fiatal, ám ambiciózus mérnökkel, Patrick Headdel, aki részben a későbbi legendás Williams-konstrukciókat tervezte. Másrészt leszerződött egy kanadai olajmágnással, Walter Wolffal, aki bevásárolta magát a csapatba (így lett az istálló neve Wolf–Williams Racing), később pedig meg is vette azt, hogy Williams ki tudja fizetni az adósságait. Frank Williams így megmaradt üzletkötőnek a csapat körül. Ám a pénz ellenére sem az 1975-ös, sem az azt követő idény nem hozott javulást az eredményekben.
Williams a háttérbe szorulása és a gyenge évek miatti csalódás okán úgy határozott, kilép a csapatból, és ismét saját istállót alapít.
Frank Williamsnek újra elölről kellett kezdenie mindent. Patrick Headdel megalapította a Williams Grand Prix Engineeringet, támogatást szerzett egy belga sörfőzdétől, és begyűjtött egy kisebb összeget a Saudia Airlinestól. Ez volt az első közel-keleti szponzoráció az F1 világában. Ez az összekalapozott pénz elég volt arra, hogy egy használt versenyautóval az idény közben bekapcsolódjanak a bajnokságba. A csonka szezonban nem alkotott maradandót a csapat, viszont Williams tanult az előző évek kudarcaiból:
A semmiből kell egy versenyautót tervezni, nem pedig átalakítani egy másikat.
1978-ban már egy kizárólag saját tervezésű autóval, az FW06-tal vágott neki a bajnokságnak, a kormánynál a harcias ausztrál Alan Jonesszal. Ez az gép már többé-kevésbé kompetitívnek bizonyult. Az 1979-es évre a biztató jelek miatt több pénzt adtak a támogatók, a csapatot pedig átnevezték Albilad-Saudia Racing Teammé. A költségvetés lehetővé tette, hogy Frank Williams pályafutása során először két autóval lehessen ott a rajtrácson. A fejlesztések jól működtek, az FW07-es konstrukció öt nagydíjgyőzelemmel zárta az idényt.
Az igazán nagy durranás az 1980-as szezonban következett. Immáron két élmenő versenyzővel állt az év előtt az Albilad–Williams. A remekül megtervezett, FW08 névre keresztelt versenyautóval már a szezonnyitón rajt-cél győzelmet aratott Alan Jones, az idény folyamán ötször állhatott williamses versenyző a dobogó legfelső fokára.
Mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnokságot megnyerte az Albilad–Williams.
Súlyos mondat ez, főleg ha azt vesszük, hogy négy szezonnal előtte indult útjára az istálló.
1981-ben ismét összejött a bravúr, és az egyéni pontversenyben is alig maradt le a csapat egyik pilótája, Carlos Reutemann. 1982-ben Alan Jones visszavonulása miatt Keke Rosberg érkezett a Williamshez, aki még egy világbajnoki címet tudott nyerni.
Az 1982-es év után néhány szezon világbajnoki címek nélkül telt. Az 1986-os idény viszont a tesztek alapján sok reménnyel kecsegtetett. Ám minden megváltozott akkor, amikor Frank Williams egy Paul Ricardi-tesztnap után a reptérre tartva elvesztette uralmát az autója felett, az ütközésben eltörte a gerincét. Napokon át élet és halál között lebegett, az orvosok azt mondták a feleségének, hogy Williams nem fog felépülni, kapcsolják le a gépekről. Hihetetlen erejével azonban visszatért, és kerekesszékbe kényszerülve ugyan, de folytatta, amit előtte elkezdett.
Ahogy látom, Ginny, volt 40 fantasztikus évem az életben. Most újabb 40 év másféle élet következik
– mondta rehabilitációja közben Frank a feleségének.
Mindeközben a mérnöki munka szárnyalt a csapatban. Balesete évében is konstruktőri világbajnok lett az istálló, de az igazán komoly fejlesztések – amikkel hat év alatt ötször nyerte meg a konstruktőri pontversenyt a Williams – csak ezután következtek. Adrian Newey tervezőmérnök (aki pályafutása során három különböző istállónak tervezett világbajnok autókat) 1990-es érkezésével sorra jöttek a technikai újítások. Ilyen volt az aktív felfüggesztés és a traction control vagy az élesben sosem használt fokozatmentes automata váltó.
Érdekességképpen az adott intervallumban (1992–1997) az öt konstruktőri cím mellett az egyéni pontversenyben négyszer lett világbajnok williamses pilóta. Igazi topcsapat lett az istállóból, mindenki náluk akart versenyezni. Nem kisebb nevek nyerték a nagydíjakat a Williamsekkel, mint Nigel Mansell, Damon Hill, Alain Prost, David Coulthard, Jacques Villeneuve, Heintz-Harald Frentzen és Ayrton Senna. Nem véletlenül a brazil legenda az utolsó a felsorolásban.
1994-ben háromszoros világbajnokként érkezett a Williamshez, felbuzdulva a csapat sorozatos sikerein. Ám élete harmadik williamses futamán Imolában tragikus balesetet szenvedett.
Autójában egy osztrák zászlót találtak, amivel az előző napon az időmérőn életét vesztő roland Ratzenberger előtt szeretett volna tisztelegni.
A baleset után hosszú éveken át viaskodott a Williams Grand Prix Racing és az olasz igazságszolgáltatás azon, hogy kit terhel a tragédia felelőssége. A biztonság újragondolása viszont nem volt vitatéma. Az imolai hétvége után mindenkinek egyértelmű volt, hogy meg kell változtatni a biztonsági szabályokat és intézkedéseket a száguldó cirkusz világában.
Jacques Villeneuve 1997-es világbajnoki címe bizonyult az utolsónak, amit még Frank Williams is biztosan látott. Adrian Newey szeretett volna a csapat technikai igazgatója lenni, ám ezt Williams megtagadta tőle, a pozícióban az istálló társalapítója, Patrick Head maradt. Newey ezért csapatot váltott, a McLarennél, majd a Red Bullnál tervezte a világbajnok autókat. Többek között ennek a döntésnek köszönhetően az évek folyamán a Williams csúszott lefelé a bajnokságban. Több motorgyártóval is próbálkoztak, de ezek a szövetségek csak anyagilag voltak jövedelmezőek.
Frank Williams számára az utolsó futamgyőzelem 2012-ben jött el, Pastor Maldonado állhatott a dobogó legfelső fokára a Spanyol Nagydíjon. 2020 augusztusában a Williams család 152 millió dollárért eladta a csapatot az amerikai Dorilton Capital befektetési társaságnak, ezzel elvágva a Williams család közvetlen kapcsolatát a száguldó cirkusztól.