Index Vakbarát Hírportál

Éli az álmait: öt év alatt az e-sportból az F1 előszobájába!

2022. január 12., szerda 16:58

Cem Bölükbaşı szerdán hivatalosan is a Formula–2-es sorozatban szereplő Charouz Racing Team pilótája lett, így már csak egy lépésre van attól, hogy az F1-be kerüljön – pedig öt éve még csak az e-sport révén szerepelhetett ebben a ligában!

A február 9-én a 24. születésnapját ünneplő török fiatalember lett az első, aki az F1 e-sportból eljutott az F2-ig.

Bölükbaşı már kiskorában is a sebesség megszállottja volt, ötévesen motorkrosszozott, hatévesen pedig török ligát nyert.

2017-ben csatlakozott a G2 Esport FA Racinghez, aminek köszönhetően számos versenyen vehetett részt. Az F1-es e-sport versenyein a Toro Rossóban szerepelve 2017-ben egy futamgyőzelmet aratva ötödikként zárt, egy évre rá tíz nagydíjból négyen elindulva gyűjtött 32 pontot, 2019-ben pedig néggyel zárt.

Ebben az évben már a GT4-sorozatban vett részt pilótaként, egy évre rá pedig teljes munkakörben versenyezve az összetett második helyén végzett.

2021-ben az F3 ázsiai bajnokságában próbálhatta ki magát, 15 futamból 13-on is pontot szerzett, összesítésben a kilencedik helyen zárt, októberben pedig már F2-es autóval tesztelhetett.

Abu-Dzabiban voltam 2017-ben, amikor e-sportolóként részt vettem az F1-ben. Elképesztő volt visszatérni ide négy évvel később, hogy teszteljek egy F2-es autót. Megnéztem az F1-es évadzárót, teszteltem, aztán később F2-es autót vezettem. Olyan voltam, mint egy kölyök, aki az álmait éli meg ebben az öt-hat napban

– idézi az F1 hivatalos oldala Bölükbaşıt.

2021-ben az EuroFormula Openben is szerepelt, ahol épp a Hungaroringen aratta első sikerét, majd Spanyolországban is elsőként zárt.

Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy 2022-ben az F2-es Charouz Racing Teamnél folytatja, így első török pilótaként jutott el eddig a sorozatig, valamint első versenyzőként, aki az e-sportos akadémiából érkezett ebbe a szériába.

Nem igazán volt időm ebbe belemerülni. Úgy gondolom, hogy a felismerés óráról órára erősebb lesz majd bennem. Nagy álmom vált ezzel valóra, nehéz ezt szavakba önteni, de nagyon izgatott és boldog vagyok

– mondta a fiatal török.

Elmondása szerint rengeteget köszönhet e-sportos tapasztalatának.

Ha nem szerepeltem volna az F1 e-sportban, akkor soha nem lett volna lehetőségem bejutni egy igazi autóba, nem tartanék ott, ahol most. Nagyon fontos, hogy első játékosként sikerült ezt véghez vinnem, mert ez reményt adhat az embereknek. Ha az emberek látják, hogy valakinek összejött, akkor elhiszik, hogy nekik is összejöhet. Ha én képes voltam az F1 e-sportból az F2-ig eljutni, akkor úgy gondolom, hogy bárki képes rá.

(Borítókép: Joe Portlock. Fotó: Formula 1 / Formula Motorsport Limited via Getty Images)

Rovatok