Index Vakbarát Hírportál

Csalódott a kirúgott orosz pilóta, a napokban lesz még mondanivalója

2022. március 5., szombat 15:19

Megszólalt Nyikita Mazepin azt követően, hogy az orosz–ukrán háború következményeként távoznia kellett a Formula–1-ben szereplő Haas-csapattól. 

Az istálló felbontotta a szerződését az Uralkalival, és a korábbi hírekkel ellentétben végül Mazepinnek sem maradt esélye arra, hogy versenyezhessen a 2022-es évadban, amit rendkívül csalódottan vett tudomásul.

Kedves szurkolók és követők! Nagyon csalódottan hallom, hogy az F1-es szerződésemet felbontották. Míg megértem a nehézségeket, az FIA döntését, valamint a javasolt feltételekkel kapcsolatos együttműködési hajlandóságomat teljesen figyelmen kívül hagyták az egyoldalú lépés során

– kezdte Instagram-bejegyzésében az orosz pilóta, aki hálát adott az őt támogatóknak.

Végtelen hálám azoknak, akik próbálták megérteni a helyezet. Nagyra értékeltem az F1-ben töltött időmet, és őszintén remélem, hogy lehetünk még együtt – jobb időkben. A következő napokban még lesz mondanivalóm

– tette hozzá Mazepin.

A hivatalos előszezoni teszt március 10-én, csütörtökön kezdődik Bahreinben, az első versenyt pedig március 20-án rendezik meg ugyanitt.

(Borítókép: Giuseppe Cacace / AFP)

Rovatok