Index Vakbarát Hírportál

Red Bull–Ferrari-harccal kezdődött a 2022-es F1-es szezon

2022. március 18., péntek 17:20

Délelőtt ugyan még Pierre Gasly volt a leggyorsabb, délután már a nagyok is megvillantak, kivéve a Mercedest, amely egyelőre küszködik Bahreinben. A második szabadedzésen Max Verstappen és Charles Leclerc kiemelkedett a mezőnyből, végül a címvédő 87 ezredes előnnyel zárt az élen.

Március 18-án, pénteken, magyar idő szerint 13:00-kor végérvényesen felkelt téli álmából az F1 mezőnye, és megkezdődött a 2022-es világbajnokság Bahreinben az első szabadedzéssel. Az idei évre számos átfogó szabályváltozás történt az autókat illetően, így az elmúlt szezonoktól meglehetősen eltérő konstrukciók gördülnek majd a pályára 2022-ben. Pénteken a versenyzőkre szokás szerint két szabadedzés várt. 

Tegyük hozzá, a csapatoknak az elmúlt évekkel ellentétben valóban komoly szükségük volt minden egyes pályán töltött percre, hiszen a téli teszteken az új szabályok szerint épített autókkal minden istállónak meggyűlt a baja Barcelonában, illetve a bahreini háromnapos felkészülésen. A megbízhatósági problémák mellett felütötte a fejét egy, utoljára a 80-as évek elején látott jelenség, a magyarul „delfinezésnek” nevezett folyamat, amely az alábbi videón jól megfigyelhető.

Az autó orrának eszeveszett pattogása (ami hasonlít a vízben ugráló delfin mozgásához) a padlólemez alatt keletkező roppant erős szívóhatás miatt alakul ki. Amikor a padlólemez a talajjal érintkezik, az elvágja a levegő útját, ezáltal pedig rövid időre megszűnik a szívóhatás, a levegőnek más helyen kell távoznia, ami alapvetően borítja fel az autó aerodinamikai egyensúlyát. A folyamat részeként az összenyomódott rugók azonnal elengednek, és az autó megemelkedik. Ebben a pillanatban viszont újra normalizálódik a padlólemez alatti levegő áramlása, így megint létrejön a szívóhatás, ezzel pedig kezdődik újra az egész folyamat.

Ez a kellemetlen jelenség nagyjából 250 km/óra felett kezd előjönni a 2022-es autókon, egyes csapatoknál jobban, másoknál kevésbé. A teszteken például a Red Bull és a McLaren alig szenvedett tőle, míg a Mercedes és az AlphaTauri nagyon érzékeny volt a pattogásra. A csapatoknak tehát rengeteg akadályt kell leküzdeniük, éppen ezért az idei évben hatványozottan igaz lesz, hogy itt akár hetente változhat majd az erősorrend. Kérdés persze, hogy az év első versenyhétvégéjére, a Bahreini Nagydíjra talált-e mondjuk Lewis Hamilton csapata gyors megoldást a problémára, vagy szenvedni fognak a sivatagban.

1. szabadedzés

Erős szélben indult útjára a 2022-es szezon. Izgalmas napja lehetett Nico Hülkenbergnek, aki csütörtökön szállt repülőre, hogy Bahreinbe érjen, beugorva Vettel helyére. A másik pozitív koronavírustesztet produkáló Daniel Ricciardo azonban a hétvégére már visszatérhetett a McLarenhez. Az edzés elején az egyik Alpine hagyta el az oldaldobozának a borítását, valószínűleg a már taglalt delfinezés következtében, jött is a piros zászló.

Nem sokkal később folytatódhatott az edzés, és 25 perccel a kezdés után 1:34.783-mal az élre állt a világbajnoki címvédő, Max Verstappen, aki ettől a szezontól az 1-es rajtszámmal versenyez. A holland mögé csapattársa, Sergio Pérez jött be bő három tizeddel lemaradva. George Russell, a Mercedes új versenyzője volt az első, aki felrakta a piros oldalfalú lágy gumikat, amellyel 1:34.629-et futott, megelőzve Verstappent, de hozzá kell tennünk, hogy a lágy és a közepes abroncsok között nagyjából egy másodperc a különbség, ez rögtön árnyalja a fiatal brit idejét, akit aztán többen megelőztek. Végül némi meglepetésre az első tréninget Pierre Gasly nyerte 1:34.193-as időt elérve az AlphaTaurival – igaz, sokan nem mutatták még meg a valódi erejüket. Beszédes volt, hogy sem a Red Bull, sem a Ferrari nem tette fel a lágyakat.

2. szabadedzés

Délután már villanyfényben ment a mezőny, ahogyan vasárnap a futamon is fognak. A két Ferrari rögtön az élre állt Leclerc, Sainz sorrendben, előbbi 1:33.121-et futott, míg Lewis Hamilton ettől 1,2 másodperccel maradt el.

igazolódni látszott, hogy a Mercedes ezúttal valóban bajban van, és nem csak altatott az előszezonban.

Ekkor Verstappen is öt tizedre volt Leclerctől a második helyen. Ezt követően jöttek a lágy gumis körök, de ezeken is a monacói mozgott a legjobban (1:32.263). Kérdéses volt, hogy mire képes a Red Bull, és rögtön megkaptuk a választ: Verstappen jött, és a stopper 1:31.936-nál állt meg, három tizedet adva a Ferrarinak. Leclerc ugyan tudott javítani, de 87 ezred még így is maradt a hátrányából. Nagyon úgy tűnik, hogy a szezon első versenyén egy Red Bull–Ferrari-párharcot láthatunk majd. A hátralévő időben a csapatok a versenyszimulációikat teljesítették, így a sorrend már nem változott. A pénteki nap alapján igaznak bizonyult a Mercedes panaszkodása, valóban nagy gondban vannak, ugyanis Hamilton csak a kilencedik lett 1,2 másodperccel lemaradva Verstappentől, míg Russell a negyedik lett ugyan, de a hátránya neki is szűk hat tized volt. Biztatóan kezdett az Alpine, az Alfa Romeo és a HAAS is.

A 2022-es Bahreini Nagydíj programja magyar idő szerint szombaton 13:00-tól a harmadik tréninggel, majd 16:00 órától az időmérővel folytatódik.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok