Index Vakbarát Hírportál

A Ferrari lett a mérce a Formula–1-ben

2022. április 20., szerda 11:29

Helmut Marko, a Red Bull motorsportért felelős igazgatója szerint a Formula–1-ben a Ferrari-istálló az új mérce, minden ellenfél az olaszokhoz méri magát.

A szakember a hétvégi Emilia Romagna Nagydíj helyszínén, Imolában beszélt erről, kiemelve, hogy egyelőre semmilyen szempontból nem tűnik utolérhetőnek a konstruktőrök és a versenyzők világbajnoki pontversenyében is élen álló alakulat. Egyéniben Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője vezet 34 pontos előnnyel, míg a csapatok között a maranellóiak 39 ponttal előzik a címvédőként második Mercedest.

A Ferrari minden pályán, bármelyik gumin, mindenféle időjárási körülmények között jó

– hangsúlyozta Marko szerdán a Sport Bild magazinnak nyilatkozva.

A Ferrari egyik hazai futamának számító Emilia Romagna Nagydíj az első lesz az idén, amelyen sprintfutamot is rendeznek.

(MTI)

(Borítókép: Charles Leclercet ünneplik melbourne-i győzelme után. Fotó: Getty Images)

Rovatok