A mentális erő sokszor többet számít, mint a fizikai felkészültség és a tehetség – vallja David Coulthard, aki az Esztergomban zajló MCC Fesztivál sztárvendégeként adott betekintést saját karrierje, no meg a Formula–1-es pilóták gondolkodásának kulisszái mögé. A skót versenyző 2008-ban, 247 versenyhétvégével és 13 futamgyőzelemmel a háta mögött vonult vissza, azóta üzletemberként, szakkommentátorként, sportvezetőként egyaránt aktív.
„A miénk valahol egy egyszerűbb sport, hiszen a hátunk mögött lévő motortól kapjuk a győzelemhez szükséges erőt, nem feltétlenül kell a testünket olyan szinten felépítenünk, mint akár egy úszónak, akár egy vízilabdázónak” – szögezte le Coulthard a pódiumbeszélgetés elején, egyúttal utalva két beszélgetőtársa, az egyaránt olimpiai bajnok úszó Kovács Ágnes és a vízilabdázó Märcz Tamás sportágára.
A Williams, a McLaren és a Red Bull Racing korábbi pilótája hozzátette, persze az ő dolguk sem (volt) egyszerű, pontosan emlékszik arra, hogy a tinédzseréveiben mennyi, de mennyi időt töltött fizikai felkészüléssel. „Az nem igaz, hogy a fizikális állóképesség ne lenne fontos. Ez nem egy nyolctól négyig tartó munka, ahol ha lejárt a munkaidő, felállunk. Ha egy futam elhúzódott, bírnunk kellett fizikálisan. Ha valaki fárad, már nem olyan éles fejben, ha nem éles fejben, nem fog jó döntéseket hozni kiélezett helyzetben” – és mint megjegyezte, az F1-ben ennyi bőven elég ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Szerinte a jelenséget úgy lehetne leírni, mint a futballmeccseknél a hosszabbítást: lehet, hogy egy csapat 90 percen belül jobb lenne, de ha egy valamivel tehetségtelenebb, ám fizikálisan jobban felkészült csapat kiharcolja mégis a ráadást, nem ritka, hogy ott már az esélyesebb rivális fölé tud kerekedni. „Ennek az esélyét minimalizálni kell.”
Szerinte bár jól kell tudni az izgalmakat kezelni, az legalább olyan fontos egy autóversenyzőnél, hogy képes legyen a monoton feladatokat is a lehető legnagyobb precizitással végigcsinálni, és óriási türelemmel bírjon. „A kanyarok, a pályák megfelelő memorizálása sokszor napestig tartó folyamat, amit nem lehet megúszni” – hozott rá példát.
Mit mondta, nincsenek álmatlan éjszakái amiatt, hogy F1-es karrierjében nem jött össze a világbajnoki cím. „Mindig mindent megtettem, hogy a lehető leggyorsabb legyek. Igyekeztem analizálni az ellenfeleket, megérteni, miben jobbak nálam, és így javítani a gyengeségeimen. Ám ha a végén valaki jobbnak bizonyult, sosem irigykedtem. Élsportolóként tudnunk kell, hogy mikor adtunk bele mindent, és ha ezt megtettük, és volt egy nálunk még jobb, akkor kezet kell nyújtani.” Beszélt nagy rivalizálásairól is, a Ferrariban sikert sikerre halmozó, a mai napig a sorozat rekordbajnokának számító Michael Schumacherről, no meg két finn csapattársáról, a két vb-címig jutó Mika Häkkinenről és a később szintén világbajnokságot nyerő Kimi Räikkönenről is.
„Megesett néha, hogy olyat mondtunk vagy tettünk, amit szinte azonnal megbántunk, de ilyenkor az adrenalin és a szenvedély dolgozott bennünk. A lényeg az volt, bármilyen kemények is voltunk egymással, hogy a versenyek után kezet tudjunk rázni. Mindig ott volt köztünk a tisztelet. Tudtam, hogy csak azért, mert eljutottam a Formula–1-ig, önmagában nem érdemlem meg azt, hogy világbajnok is legyek. Jobbnak kell lennem a többieknél, és ha mindent megtettem ezért, de így is akadt, aki legyőzött, hát rendben” – jelentette ki, hozzátéve, szerinte ez a viselkedés a nagy bajnokok egyik legfőbb ismérve.
Megjegyezte azt is, az F1 világa a csapattársak szerepében is eltér az átlagsportoktól. „Egyszerre kell összedolgoznunk, és vagyunk egymás legnagyobb riválisai is. Nálunk az egyik legfontosabb dolog az adatelemzés, látni, hogy lényegében azonos autóval a másik mit csinál jobban, és az apró részletekből összerakni, mit kellene átemelni tőlük, hogy gyorsabb lehess végül náluk.” Elmondta, a két finnel nem volt könnyű együtt dolgoznia, s nem azért, mert pokoli gyorsak voltak, vagy azért, mert rossz természetűek lettek volna, sokkal inkább az volt a gond, hogy északiként keveset beszéltek, nehezebben nyíltak meg, így az esetleges konfliktusokat is nehezebben oldották fel egymás között. Az adataik elemzéséből viszont rengeteget tudott tanulni, még pályafutása kései szakaszaiban is.
Elmondta, tizenhárom éves fia szintén autóversenyzőnek készül, jelenleg gokartozik, és nem is tehetségtelen, de apaként rendre meggyűlik vele a baja. „Hiába tudja, hogy viszonylag sikeres versenyző voltam, nem hallgat rám. Számára elsősorban nem egy volt Formula–1-es pilóta, hanem apa vagyok. Nem érti meg, hogy ne legyen türelmetlen önmagával szemben. Túl gyorsan túl nagyokat akar lépni, ezért időnként kudarcok érik. Ha van egy hasonló korú gyerek, még ha tehetségtelenebb is, de kellően türelmes és koncentrált, jobb eredményeket tud elérni. Ezt meg kell még értenie, hogy sikeres lehessen” – magyarázta.
Coulthard szerint a sportsikereknél a mentalitás fontosabb kérdés, mint az alapvető fizikai adottság. Erre példaként saját családját hozta fel, felidézte, hogy fivérének ugyanolyan lehetőségei lettek volna sikeres autóversenyzővé válni, mint neki, hiszen apjuk és nagyapjuk szenvedélyét ugyanúgy örökölték, ám végül a testvérek között ő volt az egyetlen, akinek kellően kompetitív volt a mentalitása ahhoz, hogy a hivatásává is tegye a motorsportot.
„Amire még mindenkinek szüksége van, az a megfelelő támogatás. A családom támogatása nélkül semmit nem érhettem volna el. Ugyanez igaz a csapataimra. Szerencsés vagyok, hogy pilóta lehettem, de a jó kerékcserék, a megfelelő stratégiák, a gyárban elvégzett háttérmunka nélkül mindez lehetetlen lett volna.”
A versenyszellem máskor is hangsúlyos, például a félelem leküzdésében. A húsz-harminc évvel ezelőtti versenyekre gondolva azt mondta, az ő idejükben még jóval veszélyesebb volt a Formula–1, gyakran előfordult, hogy a pilótatársakkal egy-egy pálya biztonsági megoldásaival nem voltak elégedettek, és arra kérték a motorsportszövetséget, illetve a szervezőket, hajtsanak végre néhány módosítást. „De akkor is versenyeztünk, ha ezek nem történtek meg. Egyszerűen azért, mert jobban féltünk attól a gondolattól, mi lesz velünk verseny nélkül, mint attól, mennyire veszélyes, ha elindulunk.”
Coulthard a saját bőrén is megtapasztalhatta, micsoda rizikók rejlettek a kilencvenes évek autóversenyében. Ugyan személyesen nem volt ott, amikor a minden idők legjobb versenyzőjének tartott Ayrton Senna halálos balesetet szenvedett Imolában, ő „örökölte” a brazil klasszis autóját a Williamsnél, és ezzel együtt csaknem a teljes háttérstábját – két héttel a tragédia után azokkal kellett együtt dolgoznia, akik közvetlenül megélték a történteket.
„Nem akartam azon gondolkodni, hogy ha nincs Ayrton balesete, nem lennék itt. Csak az érdekelt, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, úgy gondoltam, így tudok a legjobban adózni az emléke előtt.”
A 2001-ben vb-ezüstig jutott skót kifejtette, sosem akart a múltba révedni, azon gondolkodni, mi lett volna, „ha”. „Ott volt Romain Grosjean másfél évvel ezelőtti bahreini balesete, és mindenki arról beszélt, atyaisten, meg is hallhatott volna. Furcsán néztek rám, amikor annyit mondtam, igen, de nem így történt. A nap végén a saját lábán sétált el onnan, ez is azt bizonyítja, mennyivel biztonságosabb lett a sport.”
Coulthard szerint ugyanakkor sosem lehet és nem is kell teljesen veszélytelenné tenni az autóversenyzést. „Kell némi félelem a tetteink következményeitől. Tudjuk, hogy veszélyes, amit csinálunk, és ez segít koncentrálni.” Szerinte ha kisebb lenne a tét, az F1 elveszítené a varázsát, a pilóták teljesítménye sem lenne annyira lenyűgöző, és „legyünk őszinték, a versenyeknek egy-egy nagy ütközés jót is tesz a rajongók szempontjából”.
A nagy kockázat egyúttal nagy pénzzel is jár, de ez a skót szerint másodlagos kérdés. Ugyan sokan irigyelhetik őket a fényűzőnek tűnő életmódjuk miatt, szerinte nincs olyan autóversenyző a legmagasabb szinteken, aki ezt egyszerűen a pénz miatt csinálná. „Formula–1-es pilóta akartam lenni, ha ezért egy fillért nem fizettek volna, az sem változtatott volna semmin. Persze jó, hogy kereshettem vele, köszönettel is tartozom érte, de sosem a jó megélhetés jelentette a motivációmat. Ugyanez igaz Lewis Hamiltonékra, nem szorulnak rá újabb 40 millió euróra, a versenyéhségük kielégítése miatt indulnak neki újra és újra egy idénynek.”
Bár David Coulthard az előzetes tervek szerint külön interjúkat is adott volna, végül a hétvégén zajló Formula–1-es Magyar Nagydíjjal kapcsolatos hivatalos elfoglaltságai miatt erre nem került sor. A versenyhétvége eseményeivel az Indexen kiemelten foglalkozunk, a futammal kapcsolatos cikkeinket itt böngészhetik!
(Borítókép: David Coulthard, Friss-Kovács Ágnes, Märcz Tamás és Csisztu Zsuzsa. Fotó: Karip Tímea / Index)