Index Vakbarát Hírportál

Russell győzne, Alonso bosszús – így értékeltek a versenyzők

2022. július 30., szombat 21:18

A szombati Formula–1-es időmérő után többek között Mick Schumacher, Sergio Pérez, Max Verstappen, Fernando Alonso és Valtteri Bottas is értékelt az Indexnek.

A Hungaroring megint nem hazudtolta meg magát, újra történelmi tett szemtanúi lehettünk, ugyanis George Russell élete első pole-ját szerezte a magyar pályán az eddig igencsak lesajnált Mercedesszel. A vasárnapi versenyt az élről kezdő brit mellett számos versenyzőt sikerült megkérdeznünk a kvalifikáció után.

George Russell természetesen boldogan és némileg meglepetten értékelte élete első pole-ját.

„Nagyon jó körnek éreztem az utolsót, és aztán megláttam az időmet, csodás érzés volt. Rá kell jönnünk, hogy honnan lett ilyen tempónk. Ami a versenytempót illeti, nem panaszkodhatunk, de a Ferrari nagyon erős, ettől függetlenül azonban megpróbálom megnyerni a versenyt. Nagyon boldog vagyok, ez egy nagyon emlékezetes nap a számomra.”

A két Ferrari lemaradt az első rajthelyről, de vasárnap eséllyel szállhatnak harcba a győzelemért.

„Nem volt ideális ez a nap, küszködtem a gumikkal. A tempóval nem volt gond, az megvolt az autóban, csak az abroncsok melegítésével gyűlt meg a bajunk. Bízunk benne, hogy jó futamunk lesz vasárnap” – mondta a harmadik helyen végző Charles Leclerc, akinek a csapattársa is hasonlóan látta a napot.

„Egyre inkább érzem az idei autót. Úgy éreztem, hogy meglehet a pole, végül sajnos nem lett meg. George-nak gratulálok, remek kört futott. Ami a versenyt illeti, a tempónk megvan a győzelemhez, de a gumikra figyelnünk kell majd” – nyilatkozta az egyszeres futamgyőztes Carlos Sainz, aki vasárnap Russell mellől kezdi a versenyt.

Russell csapattársát, a hétszeres világbajnokot, a futamot a hetedik helyről kezdő Lewis Hamiltont a DRS meghibásodása fosztotta meg attól, hogy küzdhessen a pole-ért.

„Ez egy nagy siker a számunkra, ötletünk sincs, honnan jött ki ez a tempó az autónkból. Russell biztosan megpróbálja győzelemre váltani ezt a pole-t. Bosszantó, hogy engem egy technikai hiba, egy DRS-gond hátráltatott, pedig én is tudtam volna ezt a teljesítményt produkálni” – mondta Hamilton.

Mick Schumacher csalódott volt, de bizakodva tekintett a vasárnapi verseny elé.

„A harmadik szabadedzés nem volt túl kellemes az esős körülmények között. Az időmérővel nem vagyok elégedett, csak a Q3-mal lettem volna az, de ez nem jött össze. Vasárnap megpróbálok feljebb jönni, bízom benne, hogy tudunk szerezni pár pontot, de azt gondolom, hogy ha én is megkapom a fejlesztéseket az autómra, akkor a jövőben még versenyképesebbek tudunk majd lenni” – mondta az Indexnek a 15. helyet megszerző Mick Schumacher, aki az év eleji autótörések miatt még nem kapta meg a Haas újításait, azok csak a csapattárs, Kevin Magnussen autójára kerültek fel.

A negatív szenzáció Sergio Pérez szereplése volt, a mexikói nem jutott be a Q3-ba a Red Bull-lal.

„Néhány század kellett volna csak a Q3-hoz, de az utolsó körön sajnos súlyos tizedeket vesztettem Kevin Magnussen miatt, peches időmérő volt, de már csak a futamra gondolok, remélem, hogy erős pontszerző helyre tudok majd előrejönni” – mondta portálunknak szűkszavúan a 11. helyen végző mexikói.

Pérezhez hasonlóan Fernando Alonso is csalódottan értékelte a hatodik helyezését. A pénteki szülinapos szoros csatát vár a középmezőnyben a McLarennel.

„Egész hétvégén jelentősen gyorsabb voltam a McLareneknél, mégis előttem végzett Lando Norris. Az autóm pedig remek volt. Egész végig gyorsabbnak éreztem magam Landónál, de holnap megpróbálok pár helyet nyerni. Lando mellett pénteken Daniel Ricciardo is jó tempót diktált, szoros csatát fogunk vívni a McLarenekkel” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

A világbajnoki címvédő Max Verstappen esélyes volt a pole-ra, azonban egy technikai hiba miatt csak a 10. helyről kezdi majd a 37. Magyar Nagydíjat.

„Egyszerűen elment az erő az autómból, próbáltam valahogy kijavítani a kocsiban ülve, de nem tehettem semmit. A motor járt, de nem adott le teljesítményt. Ettől függetlenül holnap esélyesek lehetünk a jó eredményre, bár igaz, hogy nehéz itt előzni, viszont az autósportban bármi megtörténhet. Pénteken még nagyon vakvágányon voltunk, de a srácok remek munkát végeztek, szombaton sokkal jobb volt vezetni az autót. George Russell pole-ja alaposan meglepett, közel voltak hozzánk, de ez a pole akkor is váratlan volt. Russell vasárnap tehetne nekem egy szívességet” – zárta mosolyogva gondolatait a holland, utalva arra, hogy Russell értékes pontokat vehetne el a címvédőt üldöző Ferrariktól.

Az Alfa Romeóval Valtteri Bottas versenyek óta először bejutott a Q3-ba, amit a finn szerint az autón eszközölt fejlesztéseknek köszönhet.

„Jó, hogy hosszú idő után újra bejutottam a Q3-ba, ez szerintem a fejlesztéseinknek köszönhető. Egy-két tized különbség nagyon sokat számít itt a középmezőnyben. Sikerült a Q3-ban jó kört futnom, ennek örülök” – mondta az Indexnek a nyolcadik rajthelyet megszerző Bottas.

A 37. Magyar Nagydíj vasárnap 15.00-kor rajtol. Az Indexen folyamatosan frissülő szöveges tudósítással és futam-összefoglalóval várjuk olvasóinkat.

(Borítókép: George Russell a szombati időmérő után. Fotó: Szabó Bernadett / Reuters)

Rovatok