Index Vakbarát Hírportál

Harmincöt kamera figyeli, betartják-e a szabályokat az F1-es versenyzők

2022. július 30., szombat 10:25

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke az Indexnek a Formula–1-es Magyar Nagydíjról, a háttérben folyó munkáról, valamint az idei év kihívásairól is beszélt.

A pénteki napon már akció is zajlott a pályán a 37. F1-es Magyar Nagydíjon és a két szabadedzésen egyértelműen a Ferrari diktálta a tempót, azonban még a gyakorlások megkezdése előtt volt szerencsénk beszélni Oláh Gyárfással, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökével, aki beavatott minket a szervezői munka hátterébe.

„Nagy dicsőség számunkra, hogy a 37. Magyar Nagydíjat rendezzük már meg úgy, hogy nem volt kihagyás. Nagyon sok országban a Covid miatt nem tudtak versenyeket rendezni. Ennek a folyománya, hogy sokkal nagyobbak az elvárás most a járvány után, hogy egy tökéletes futamot rendezzünk” – fogalmazott lapunknak a sportvezető.

„Nagyon hosszú volt az előkészület, gyakorlatilag a tavalyi verseny végeztével elkezdődött az idei év a számunkra. Bíztunk benne, hogy fogadhatunk majd nézőket, nagy öröm a számunkra, hogy az F1 ekkora népszerűségnek örvend hazánkban is, telt ház van, de ezt már hónapokkal ezelőtt is tudtuk” – mondta.

„Emellett a sportszakmának is óriási kihívás, hogy az új szabályokkal egy tökéletes futamot rendezzen. Ez alatt azt értem, hogy a versenyt követően minket értékelnek és pontozzák a versenyünket. Az elmúlt években és évtizedekben a Magyar Nagydíj majdnem százszázalékos értékelést kapott minden tekintetben. Fontos az, hogy a pálya átessen egy átalakuláson és egy felújításon a jövőben, de mi a sportszakmában a verseny nyomvonalán és a verseny biztonsági elemein a legtöbbet és a legjobban fogjuk kihozni, továbbá azt gondolom, hogy nem is szenvedünk semmilyen hiányban.”

Oláh Gyárfás arra is felhívta külön a figyelmet, hogy az autósport nem csak a férfiak sportja.

„Közel 500 fő dolgozik az MNASZ részéről ezen a rendezvényen, ebbe beletartoznak a sportbírók is, a mentős, illetve a technikai személyzet, illetve az irodai dolgozók is. Ami nagyon nagy dicsőség, és az egész F1-ben különleges, hogy harminc százalékban hölgyek dolgoznak az eseményen. Mindenki elkötelezett autósport-rajongó és tökéletes munkát végez. Mindenki azt gondolja, hogy az autósport csak a férfiak sportja, részben ez igaz, de hétvégén látható például betétfutamként a Formula W Series, ahol a hölgyek versenyeznek.”

Az MNASZ elnöke ezt követően az idei év kihívásairól is beszélt.

„Amire figyelnünk kell, az a fehér vonal elhagyása. Harmincöt kamera van a pálya körül, amelyekkel figyelhető, hogy a versenyzők hol hagyják el a pályát négy kerékkel. A másik dolog pedig, hogy 36 év után át lettek számozva a sportbírói posztok. Ez is egy nagy kihívás és felelősség nekünk, hiszen az FIA előírásait kellett követnünk, így mostantól a kanyarok száma szerint vannak ezek a posztok. Vannak olyan kollégák, aki 20-30 éve vannak sportbírói poszton, de most új számokat kellett megtanulni. Kihívás van bőven, az időjárás még nehezít rajta egy kicsikét, de felkészültünk, és biztos vagyok benne, hogy a csapat, ahogy tette az elmúlt évtizedekben, egy tökéletes versenyt fog lebonyolítani.”

Az MNASZ elnöke végezetül azt is elmondta, hogy milyen versenyt vár vasárnap.

„Arra számítok, hogy nagy verseny lesz. A magyar futamot mindig megbolondítja az időjárás, én ennek örülök, mert ettől csak még izgalmasabb lesz. Bízom benne, hogy ismét óriási csata lesz, mert a legfontosabb, hogy a kilátogató 300 000 néző jól érezze magát.”

(Borítókép: Valtteri Bottas a Forma–1-es Magyar Nagydíj előtti edzésen 2022. július 29-i . Fotó: Peter J Fox / Getty Images)

Rovatok