Leclerc-nek nehéz dolga lesz, ugyanis végsebességben a Mercedes van olyan jó, ha nem jobb is, mint a Ferrari. A monacói a gumielőnyben bízhat.
Leclerc-nek nehéz dolga lesz, ugyanis végsebességben a Mercedes van olyan jó, ha nem jobb is, mint a Ferrari. A monacói a gumielőnyben bízhat.
A monacói több mint egy bokszkiállásnyi idővel vezet, ha most jönne ki, akkor nagyon szoros lenne a csata Russell ellen. Egyelőre él a Ferrari taktikája.
A monacóit még nem hozta ki a csapat friss gumikért. Lehet, hogy Leclerc jobban osztotta be a közepeseit, mint Sainz.
Reagáltak az olaszok, de nem volt hibátlan a csere. Ezzel a hibával Russell megelőzte Sainzot.
Nem, a Ferrari kint maradt, pedig hívták! Kijött viszont Russell az élről, valószínűleg ezért döntött úgy a Ferrari, hogy kint maradnak.
Russell már csak egy másodperccel vezet, elkezdtek fogyni a lágyak, míg a közepesek még mindig remekül dolgoznak a Ferrarikon.
Leclerc kérte a csapatot, hogy szóljanak Sainznak, hogy engedje el. Láthatóan gyorsabb a monacói. Meglátjuk, mi történik.
Sokkal gyorsabb Hamilton és Verstappen, mind a ketten elmentek a McLaren mellett az első szektorban. Vajon a címvédő összecsap Hamiltonnal? Érdekes csata lenne a tavalyi év ismeretében.
Norris egyelőre bírja Hamilton nyomását, a hétszeres világbajnok ott van honfitársa sarkában, miközben Verstappen mindjárt utoléri őket.
Verstappen Ocont is megelőzte, Pérez pedig Alonsót hagyta faképnél. Az élen Russell két másodpercre van Sainz előtt, de a spanyol érezhetően nem akarja támadni a britet. A gumielőny a Ferrarinál van!
Verstappen kihasználta Alonso megingását, és a négyes kanyarba menet elment az Alpine mellett, a holland közönség nagy örömére.
Jól rajtoltak Verstappenék, a 8-9. helyen a két Red Bull és a holland már Alonsót támadja a hetedik helyért.
Russellnek sikerült némileg elszakadnia a Ferrariktól. Jelenleg 2,7 mp az előnye.
Törmelék van a pályán a kettes kanyarban. Erre lehet, hogy a biztonsági autót is be fogják küldeni.
Jól rajtolt a brit, akit Sainz ugyan szorongatott, de elmenni nem tudott a Mercedes mellett. Megúsztuk a rajtot baleset nélkül.
Hamarosan kezdetét veszi a 37. Magyar Nagydíj. Érdekesség, hogy Russell lágyon, míg a két Ferrari közepeseken rajtol.
Hamarosan megkezdődik a felvezető kör is. Az eső pedig szépen lassan elkezdett csöpögni, nyílnak az esernyők a lelátókon.
A szombati harmadik szabadedzés előtt özönvízszerű eső áztatta el a pályát, de az időmérőt megúsztuk szárazon. Azonban vasárnapra is 60-70% esélyt adtak az esőnek a meteorológusok. Jelenleg is erősen borult az ég a Hungaroring felett. Az biztos, hogy a csapadék újabb színt vinne a hétvégébe. A rádiózások szerint a következő 15 percben akár el is eredhet az eső.
Élete első F1-es futamgyőzelmét több versenyző is nálunk érte el. A brit világbajnok, Damon Hill 1993-ban egy Williams volánjánál aratta élete első győzelmét, itt Budapesten, de például a jelenlegi mezőny rangidőse, a 41. születésnapját pénteken ünneplő Fernando Alonso is nálunk pezsgőzhetett életében először a dobogó tetejéről még 2003-ban.
Jenson Button a spanyolhoz hasonlóan 2006-ban aratta első F1-es diadalát Mogyoródon, míg a legutóbbi első győztesünk az Indexnek exkluzív interjút adó Heikki Kovalainen volt 2008-ban. Tavaly pedig Esteban Ocon győzött. Van rá esély, hogy a sor idén is tovább bővül majd.
Az Index a teljes hétvégén ott van a helyszínen, aminek köszönhetően a bokszutcában egészen közelről csodálhattuk meg az F1-es gépeket. Alább látható a Ferrari és a Red Bull motorborítása, amelyeken már első ránézésre is számos különbséget láthatunk.
Látható, hogy a Ferrarinál mennyire nyitott a motorborítás. Ebből is látszik, hogy az olaszoknak több hűtésre van szükségük az erőforrás kapcsán. Lehetséges, hogy ez a csapat válasza a korábbi megbízhatósági problémákra. A Red Bull motorburkolatának hátsó szakasza sokkal hamarabb keskenyebbre szűkül, ami aerodinamikai szempontból nagyon előnyös lehet. Ezt a formát hívják a csapatok kólásüveg formának. A szűkebb kialakítás a jobb „packaging” eredménye, azaz jobban össze tudták zsúfolni kis helyre az alkatrészeket a motorburkolat alatt. A szívórésznél azonban a Ferrari a karcsúbb, lehetséges, hogy az ott elhelyezett alkatrészek elrendezésében van különbség a két autó között.
Szinte biztos, hogy új nézőcsúcs fog születni a Hungaroringen. Ahogy mentünk a parkoló felé, folyamatosan hömpölygött a tömeg. Elsősorban a narancsszín dominált, Max Verstappen drukkerei vannak a legtöbben. A hangulat fergeteges, ahogy a versenyzőket körbevitték a pályán, fülsiketítő ovációt kaptak. Mindenki tűkön ülve várja a rajtot.
A szombati időmérőn sokáig úgy tűnt, hogy a két Ferrari fog megvívni az első rajthelyért, de amikor már úgy tűnt, hogy Carlos Sainzé lesz a pole, jött az addig semmit sem mutató Mercedes és George Russell, aki megszerezte élete első pole-ját. A mezőny egyöntetűen pozitívan fogadta a fiatal brit teljesítményét, de az Indexnek sikerült több versenyzőt is megkérdezni a kvalifikációról.
Eljött a mi szempontunkból legfontosabb F1-es esemény, a 37. Magyar Nagydíj. George Russell élete első pole-ját vajon győzelemre tudja váltani? Hamarosan kiderül, tartsanak velünk!