Index Vakbarát Hírportál

Hetvenéves lett a Formula–1 legmegosztóbb bajnoka

2022. augusztus 17., szerda 15:30 | aznap frissítve

Teniszezőnek nevelték, kibukott az egyetemről, nyilvánosan gyalázta riválisait. A Hungaroringen féktávon négy kerékkel csúszva, bemutatva előzte Ayrton Sennát, akinél magát jobb versenyzőnek tartja. Nigel Mansellt tanulatlan baromnak, Enzo Ferrarit szenilis vénembernek hívta. Hetvenéves lett Nelson Piquet, a száguldó cirkusz egyik legmegosztóbb figurája.

Souto Maior 1952 nyarán született Brazíliában. Édesapja regionális teniszbajnok, állását tekintve egészségügyi miniszter volt João Goulart elnöksége alatt. Ezért a kis Nelsont is teniszezőnek szánták otthon, beszámolók szerint volt is érzéke a sporthoz, tizenkét éves korában hazája egyik legnagyobb tehetségének tartották. Tizenhat éves korában egy kaliforniai teniszakadémiára küldték a szülei, hogy tovább csiszolják a képességeit. Ekkor Nelson feje már rég azon járt, hogyan léphetne honfitársa, Emerson Fittipaldi nyomdokaiba, ezért rövid teniszes pályafutása gyorsan a végéhez ért. 

Nelson ugyanis két évvel korábban már elkezdett gokartozni, ám mivel az édesapja ezt nem szerette volna, az anyja vezetéknevét használta, de Piket-nek írta, hogy véletlenül se derüljön fény a kilétére. Hiába lett azonban brazil bajnok 1972-ben és az azt megelőző évben is, a szüleit nem sikerült megnyernie ezzel az autóversenyzésnek, így egyetemre küldték. Mérnöknek tanult, de két év után kibukott. Azután eladta az autóját, hogy vásároljon egy Formula Vee versenyautót, mert a szülei anyagilag nem támogatták versenyzői pályafutását. A helyi bajnokságokat hamar leigázta, Fittipaldi tanácsára pedig Európába ment, hogy felfuttassa karrierjét. Közben megnősült, igaz, első házassága csupán egy évig tartott, de 1977-ben megszületett első gyermeke, Geraldo Piquet. 

1978-ban már a brit F3-ban aratott. Olyannyira, hogy megdöntötte Jackie Stewart futamgyőzelmeinek számát a sorozatban, a huszonhat versenyből tizenhármat megnyert a huszonhat éves brazil, bajnoka lett a sorozatnak. Ezzel pedig Nelson Piquet sikeresen felhívta magára a figyelmet, 1978-ban a Német Nagydíjon debütált a Formula–1-ben, az Ensign csapatában. Ugyanabban az évben a BS Fabrications McLarenjét is vezette a száguldó cirkuszban, majd a szezonzáróra egy bizonyos Bernie Ecclestone, a Brabham csapatfőnöke kérte fel, hogy az ő istállójában versenyezzen. 

Berobbanás az F1 világába 

Nelson Piquet tehát 1979-ben már egész évben a Brabham istállójánál volt, egészen 1985-ig ennél a csapatnál versenyzett. Az első szezonjában az osztrák Niki Laudának kellett segítenie, de elég szerencsétlen idénye volt a brazilnak, a 15 futamból mindössze hármat tudott befejezni. Mivel Laudának még nála is rosszabb éve volt, a kétszeres világbajnok egy kis szünetre vonult az F1-ből, és máris Piquet lett a csapat első számú versenyzője. 

A következő év sokkal szerencsésebben alakult a brazilnak. Ugyan még mindig tapasztalatlan volt, 1980-ban már három futamgyőzelmet tudhatott magáénak, és Alan Jones mögött második lett a világbajnoki pontversenyben. Az igazi tűzijáték az ezutáni szezonban következett, amikor Piquet megnyerte a világbajnokságot – de nem akárhogy, hiszen az 1981-es szezon minden idők legszorosabb eredményét hozta a világbajnoki pontversenyben, ugyanis az első öt helyezettet mindössze hét pont választotta el a végelszámolásnál.

Az idény meglehetősen viharos volt a nyolcvanas évek eleji FISA–FOCA-háború miatt, amely az F1 uralmáért dúlt a két szervezet között. A FISA (Nemzetközi Autósport-szövetség) táborába a nem brit központtal rendelkező csapatok tartoztak, míg a FOCA (Formula–1-es Konstruktőrök Szövetsége) – amelyet Bernie Ecclestone vezetett – főleg a brit csapatok támogatását élvezte. A két szervezet balhéját lehetetlen röviden összefoglalni, de az idő tájt benne volt a pakliban, hogy a Formula–1 két sorozatra szakad. 

Szóval az 1981-es szezonnyitót Dél-Afrikában tartották, ám a FISA-csapatok bojkottálták a futamot, a korai időpont miatt pedig nem is állt elegendő versenygumi a csapatok rendelkezésére, mert a Goodyear, az F1 akkori gumiszállítója nem támogathatta az eseményt a FISA-val való szerződése miatt. A kicsit flúgosra sikeredett szezonnyitó Dél-afrikai Nagydíjat végül Carlos Reutemann nyerte meg Nelson Piquet előtt, de ez végül nem számított bele a hivatalos pontversenybe. 

Végül a szezon hátralevő részére megegyezett a két szervezet, szabálytalannak minősítették a „szoknyákat”, és legalább hat centiméteres hasmagasságot írtak elő. Ezekkel a döntésekkel a veszélyesnek kikiáltott szívóhatást csökkentették. A Brabhamnél a mérnökök azonban a hasmagasság szabályait könnyen kijátszották, miután olyan futóművet építettek az autó alá, amely a nagy sebesség hatására leeresztette az autót. Így a szezon elején könnyebb volt Piquet-nek győznie, ám utána megint utolérte a balszerencse, két győzelmet követően öt futamból négyet nem tudott befejezni. 

Drámai szezonzáró

Az 1981-es Német Nagydíjon azonban már ismét a dobogó felső fokára állhatott, de az utolsó versenyig kérdéses volt, hogy ki lesz a világbajnok. Az utolsó, Las Vegas-i futamot a Caesar’s Palace kaszinó parkolójában rendezték meg, ugyanis az eredeti helyszín, a Watkins Glen-i pálya csődbe ment. A beugró futam igen embert próbálóra sikerült az óramutató járásával ellentétes menetirány és a sivatagi környezet miatt. A vb-címért a 49 pontos argentin, Carlos Reutemann, a 48 pontos brazil, Nelson Piquet, valamint a 43 pontos francia, Jacques Laffite csatázott.

A kvalifikáción a 39 éves Reutemann megszerezte a pole-t, mellőle vb-címvédő csapattársa, a szezon végén visszavonuló, Reutemann-nal borzalmas kapcsolatot ápoló Alan Jones indult, aki már a futam előtt leszögezte, hogy esze ágában sincs segíteni a másik williamsesnek. A startnál faképnél hagyta az argentint, és rajt-cél győzelmet aratott, Reutemann pedig szörnyen indult, az első körben már csak ötödik volt, a második körben pedig elszállt a negyedik sebességi fokozata. Aztán a hatodik helyen autózó Piquet is megelőzte, ezzel pontegyenlőség alakult ki köztük, azonban a Williams egyre hátrébb csúszott.

PIQUET KÖZBEN ISZONYATOSAN SZENVEDETT A HŐSÉGTŐL ÉS A NAPOK ÓTA TARTÓ NYAKFÁJÁSTÓL, DE VÉGÜL SIKERÜLT AZ ötödik HELYRE BEHOZNIA A BRABHAMJÉT, MÍG REUTEMANN CSAK nyolcadik LETT, AMIVEL ELBUKTA A CSATÁT.

Piquet annyira rosszul lett a melegtől a futam alatt, hogy összehányta a sisakját, a futam után pedig nem tudott kimászni az autóból a fáradtság miatt,  a szerelőknek ki kellett emelniük. 

A szerencse forgandó

Az 1982-es idény megint pocsékul ment Piquet-nek. BMW-motorra váltott a Brabham, de borzasztóan megbízhatatlannak bizonyult az új erőforrás, és fellángolt a FISA–FOCA-háború is. A szerencsétlen szezonnyitó után megnyerte a Brazil Nagydíjat, az elviselhetetlen hőség miatt a dobogón össze is esett – végül a Ferrari és a Renault óvása miatt utólag kizárták a versenyből, mert túl könnyűnek bizonyult az autója.

A BMW-motor megbízhatatlansága miatt még a korábbi Cosworth-motort is visszarakták az autóba, de azzal sem járt jobban a csapat. 1982-ben a 16 futamból Nelson Piquet négyet tudott befejezni, ebből egyedül a Kanadai Nagydíjon nyert – ez volt a BMW első győzelme az F1-ben. A kanadai futam során az olajhűtő szétégette a lábát, de a brazil világbajnok szerint mindent megér a győzelem.

Nyerni elképzelhetetlen érzés. Én néha belehugyozok a tűzálló overálba a levezető körben 

– az ilyen és hasonló nyilatkozatai miatt hamar a sorozat botrányhőse lett. 

Ám az év legemlékezetesebb pillanata nem a győzelme, hanem a Német Nagydíjon való verekedése volt. Piquet az élen autózott, amikor megpróbálta lekörözni Eliseo Salazart (Salazar máig az egyetlen chilei F1-es versenyző), ám Salazar mindkettőjüket kiejtette a versenyből. A brazil világbajnok meg sem próbálta türtőztetni magát, azonnal nekiugrott versenytársának. 

Playboyéletmód az F1 hőskorában

1983-ban ismét jó évet fogott ki a brazil. A Brabham fejlesztései beváltak, de Alain Prosttal szenzációs harcot vívott a győzelemért. Három futammal az idény vége előtt még 14 pontos lemaradása volt a franciához képest – akkor még sokkal kevesebb pontot osztottak ki, mint manapság. Monzában és Brands Hatchen egyaránt győzni tudott, így már csak két pont lemaradásra volt Prosttól az utolsó verseny előtt. A szezonzáró Dél-afrikai Nagydíjon Prost a 35. körben kiesett, Piquet pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a futam után, ez pedig a brazil második világbajnoki címét jelentette. Nelson Piquet volt az első, aki turbós autóval nyert világbajnokságot, ez a cím pedig a BMW első és egyetlen bajnoki címe motorbeszállítóként. 

Bár az 1984-es évben úgy tűnt, az üzemanyagtank kapacitásának limitálása és a tankolások betiltásának nagy nyertese lesz a Brabham, végül csak az időmérőkön tudott remekelni Piquet, kilenc pole-t szerzett az év során, erre korábban senki sem volt képes. Mindeközben a visszavonulás is megfordult a kétszeres világbajnok fejében, mert annyira fárasztó volt számára a sok utazás. Az egyik interjúban meg is kérdezték tőle, hogy miért érdemes még versenyezni két világbajnoki cím után:

– Csak a pénzért

– Tessék?

– A pénzért

– Tényleg csak a pénzért versenyzik?

– Ez sport... de mellette kib*szott munka is

– zajlott a riporter és Piquet párbeszéde. 

Közben összeházasodott a holland Sylvia Tamsmával, 1985-ben megszületett első közös gyermekük, Nelson Angelo Piquet, aki később Fernando Alonso csapattársa volt a Renault F1-es csapatánál, majd a Formula–E világbajnoka lett. 

Miután Niki Lauda tanácsára magánrepülőgépet vásárolt, hogy elviselhetőbbé tegye magának az utazást, megnőttek a költségei. Addigra már Monacóban horgonyzott a közel húsz méter hosszú jachtja, amelyen rendszeresen komoly hölgytársasággal múlatta az időt. Ezek pedig igen költséges hobbik, ezért a brazil és a Brabham között megromlott a viszony, mert a csapat teljesítménye visszaesett, a kétszeres világbajnok pedig kevesebbet keresett a legtöbb versenyzőnél.

Bár szerelőivel és mérnökeivel jó kapcsolatot ápolt, a távozás mellett döntött. Szóba jött a McLaren, de a sok PR-kötelezettség miatt elvetette ezt a lehetőséget. Aztán jött Frank Williams, és háromszor annyi pénzt ajánlott, mint amennyit a Brabhamnél keresett, ráadásul a Williams–Honda akkortájt igen jól teljesített, így a kétszeres világbajnok nem teketóriázott sokáig a döntéssel, Williams pedig úgy jelentette be az átigazolást, hogy megszerezte a világ legjobb versenyzőjét. 

Mansell egy gyors hülye

Nelson Piquet a Williamsnél egy gyors autóban egy gyors csapattársra lelt Nigel Mansell személyében, akivel kapcsolata gyorsan megromlott. Olyannyira, hogy hiába ültek a legjobb autóban, a világbajnoki címet Alain Prost elhalászta a két rivális elől, így a Williams csak a konstruktőri címet nyerte meg 1986-ban. Piquet-nek jó elképzelése volt az évről, Frank Williams és közte ugyanis egyértelmű volt a megállapodás, hogy ő lesz az első számú pilóta. Igen ám, de a szezon előtt nem sokkal Williams súlyos autóbalesetet szenvedett, amiből, sokáig úgy tűnt, fel sem fog épülni. A csapat irányítását a technikai igazgató, Patrick Head vette át, aki mellesleg Mansell versenymérnöke volt. 

Mansell egy tanulatlan barom, a felesége pedig ocsmány

– nyilatkozta Piquet, és nem ez volt az egyetlen támadás brit társa felé, többek között gyors hülyének is nevezte.

Magyar szempontból is jutott némi érdekesség az 1986-os évben, hiszen ekkor rendezték az első Magyar Nagydíjat. Nelson Piquet a ’86-os és az azt követő versenyt is megnyerte hazánkban, ám előbbiben az egyik legkomolyabb attrakcióját mutatta be a versenypályán. Honfitársával, Ayrton Sennával viaskodott a Hungaroringen. 

Az egyes kanyarban a külső ívről előzött, és miközben az autója négy kerékkel csúszott Senna előtt a féktávon, bemutatott neki.

Magyarországot egyébként kifejezetten szerette Piquet. No nem a pálya vagy a győzelmei miatt emlékszik melegen hazánkra. 

Imádom Magyarországot, mert gyönyörűek a helyi lányok

– mondta a Nemzeti Sportnak néhány éve. 

1987-ben Piquet megszerezte utolsó világbajnoki címét. A Williams akkori autója az előző évekhez képest még inkább egyeduralkodó volt a mezőnyben, így tényleg csak Mansell és a brazil viaskodásáról szólt az idény. Bár Mansell több futamgyőzelmet aratott, összességében Piquet-nek lett több pontja a szezon során – annak ellenére hogy az idény második versenyhétvégéjén Imolában az időmérő során hatalmas balesetet szenvedett a Tamburello kanyarban, ami miatt állítása szerint maradandó károsodásai lettek, többek között nyolcvan százalékát elveszítette a mélységészlelésének. Évekkel később Ayrton Senna ugyanebben a kanyarban szenvedett halálos balesetet. 

Mivel Piquet 1987-re sem lett a csapat első számú versenyzője, a Magyar Nagydíjon bejelentette, hogy aláírt a Lotusszal, ahol biztosan ebben a pozícióban lesz majd. Ebben az évben Piquet szüneteltette kapcsolatát Sylviával, ezalatt egy belga barátnője lett, akitől 1987-ben megszületett Laszlo nevű fia. Piquet később elmesélte, semmilyen érdekes vonatkozása nincs a névnek, egy barátjától hallotta, és megtetszett neki, azt is később tudta csak meg, hogy egy magyar keresztnévről van szó. 

Leszálló ág – minden tekintetben

Hiába öntött mérhetetlen mennyiségű pénzt a Camel dohányipari vállalat a Lotus csapatába, és hiába volt egy jó V6-os Honda-motor az autóban, a váltás csak szenvedést hozott a háromszoros világbajnoknak, ellenfeleibe beleállni azonban nem felejtett el. Az akkor már világbajnok honfitársát, Ayrton Sennát Sao Pauló-i taxisofőrnek és homoszexuálisnak hívta. Aztán a Playboy készített egy interjút vele, amelyben Enzo Ferrarit szenilis vénembernek nevezte, szerinte ha nem a kilencvenéves legenda irányította volna a Ferrari istállóját, sokkal jobb eredményre is képes lett volna a csapat. Nelson Piquet-ről készült egy közel húszperces összeállítás archív felvételekből, amelyből kiválóan megismerszik, milyen ember:

Az első Lotusszal töltött évében, 1988-ban megszületett negyedik gyermeke, Kelly Piquet, aki jelenleg Max Verstappen kedvese. Előtte Danyiil Kvjat párja volt, akivel közös gyermekük született 2019 júliusában. 

Bár Piquet első számú pilóta lett, a Lotusszal töltött két évben nem tudott győzni, sőt dobogón is csupán háromszor állt. Ezért szedte a sátorfáját, és a Benettonnál töltötte utolsó két szezonját a száguldó cirkuszban, ahol végül ráunt az F1-re. Utolsó győzelmét Kanadában gyűjtötte be, pályafutása utolsó öt futamában pedig a későbbi hétszeres világbajnok, akkor még újonc Michael Schumacher lett a csapattársa, aki négyszer megelőzte őt az időmérőn. Ezért Piquet az utolsó F1-es hétvégéjén úgy állította be az autóját, hogy egy körön legyen gyors. Semmi más nem számított, csak az, hogy Schumacher előtt végezzen az időmérőn. A terv működött, Piquet negyedik lett, a német tehetség pedig ötödik, két tizeddel lemaradva a háromszoros világbajnoktól. 

Nelson Piquet elégedetten kászálódott ki autójából az időmérő végén, hogy megelőzte Schumachert. Aztán a mérnöke közölte vele, hogy a német elváltotta magát a gyorskörén.

1992 januárjában bejelentette visszavonulását. Formula–1-es pályafutása alatt 204 nagydíjon állt rajthoz, három világbajnoki címet szerzett, hatvan dobogós helyezéséből 23 volt futamgyőzelem, 24 alkalommal indulhatott az első rajtkockából, és 23-szor volt övé a leggyorsabb kör.

Próbálkozott még az Indianapolis 500-ban elindulni, de a gyakorlásnál élete legsúlyosabb balesetét hozta össze, komoly láb- és bokasérüléseket szenvedett. Egy évvel később újra próbálkozott, akkor a 13. helyre kvalifikálta magát, de motorproblémák miatt fel kellett adnia a versenyt. Később már csak endurance- és kisebb túraautó-versenyeken indult.

Nelson Piquet Ayrton Senna 1994-es halálát követően sem volt oda a gyásztól. A mai napig úgy tartja, hogy ő jobb versenyző honfitársánál, mert még életben van – ezt néhány éve a Nemzeti Sportnak is elmondta. 

A playboyéletstílusáról ismert Piquet háromszor nősült, házasságaiból és kapcsolataiból hét gyermeke született. Fiai közül négyen is apjuk nyomdokaiba léptek: Geraldo kamionversenyzőként vált sikeressé; Nelson Piquet Jr. 2008–2009-ben a Renault Formula–1-es csapatában versenyzett, majd a 2014-ben indult, elektromos autók számára kiírt Formula–E kategória első világbajnoka lett; Laszlo motorversenyző lett, Pedro 2020-ban a Formula–2-ben indult. Kelly lánya modell, blogger és a Formula–E-széria közösségimédia-felelőse, Julia sportújságíró lett – írja az MTI. 

Piquet a tavalyi szezon végén adott egy interjút, ahol felidézte a Silverstone-ban történt balesetet, amelyben Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközött. A 69 éves egykori versenyző a brit pilótát hibáztatta az ütközésért, közben pedig a portugál neguinho jelzővel illette Hamiltont, amely rasszista megjegyzésnek számít. Az FIA ezért 2022 júliusában kitiltotta a háromszoros világbajnokot a paddockból. 

A balhét követően előkerült egy 2016-os interjúja, ahol homofób nyelvezettel illeti Hamiltont, Ayrton Sennát pedig még 2020-ban is homoszexuálisnak hívta. 

Habár híres-hírhedt volt nyers és szókimondó stílusáról, Nelson Piquet a Formula–1 történetének egyik legjobb pilótája, 2000-ben bekerült a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokába, hazájában a riói és a brazíliavárosi versenypályát is róla nevezték el – igaz, előbbit a 2016-os riói olimpia miatt elbontották. A BBC minden idők 16. legjobb Formula–1-es pilótájának tartja.

(Borítókép: SG / PA Images / Getty Images Hungary)

Rovatok