Index Vakbarát Hírportál

Túllépte a tavalyi költségplafont a Red Bull

2022. október 10., hétfő 19:14

A Red Bull és az Aston Martin az elmúlt idényben megsértette a költségplafonra vonatkozó szabályt – állapította meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Az FIA hétfői közleménye szerint az immár kétszeres világbajnok holland Max Verstappen csapata eljárási szabályt sértett, illetve kis mértékben költekezett túl, míg az Aston Martin esetében ugyancsak eljárásiszabály-sértést állapítottak meg a szakemberek – írja az MTI.

A költséghatár betartását ellenőrző testület határozza majd meg, milyen lépések következnek ezután. A döntésekről később ad tájékoztatást az FIA.

A Williams-csapattal kapcsolatban is felmerült, hogy eljárási szabályt sértett volna, de az illetékesek végül úgy foglaltak állást, hogy ennél a csapatnál minden rendben volt.

Másfél hete a Szingapúri Nagydíj idején jelent meg a sajtóban több helyen, hogy két istálló túllépte a 2021-ben 145 millió dollárban meghatározott költségvetési plafont.

Az FIA vonatkozó szabályozásában kis mértékű vétségnek minősül a költséghatár öt százalék alatti túllépése, jelentős szabálysértésnek pedig az e fölötti túlköltekezés. A szankciók ennek függvényében a megrovástól és pénzbírságtól a pontlevonáson át a kizárásig terjedhetnek.

A plafon idén 140 millió, jövőre pedig 135 millió dollár lesz a költségcsökkentés jegyében. Ugyanakkor ebbe több tétel – például a versenyzők fizetése és a csapatok marketingtevékenysége – nem tartozik bele.

Rovatok