Index Vakbarát Hírportál

Leclerc rommá törte a Ferrarit Mexikóban

2022. október 29., szombat 07:44

A 2022-es F1-es Mexikói Nagydíj pénteki napján az első edzést Carlos Sainz, míg a másodikat George Russell nyerte. Charles Leclerc csúnya balesetet szenvedett a második gyakorláson.

Ezen a hétvégén Mexikóban versenyez az F1 mezőnye és ugyan az egyéni, illetve a csapatvilágbajnoki cím is eldőlt már, így is bőven van miről beszélni, hiszen az Audi bejelentette, hogy milyen koncepcióval érkezik 2026-ban az F1-be. A másik fontos hír, hogy hivatalosan is megbüntették a Red Bullt. Az energiaitalosok ugyanis átlépték a 145 millió dolláros költséglimitet, az FIA pedig hétmillió dollárra büntette a csapatot, valamint 10 százalékkal csökkentett szélcsatornaidővel sújtotta. A csapatfőnök, Christian Horner a döntésről így vélekedett:

„Hallom, hogy többen is azt gondolják, hogy a hétmillió egy jelentéktelen összeg. Ezzel szemben én azt mondom, hogy ez egy óriási összeg, de az aerodinamikai korlátozás az igazán brutális szankció, ami körülbelül 2,5–5 tizedmásodperc közötti köridőt jelent. A büntetés most lép hatályba, 12 hónapig lesz érvényben, és közvetlen hatással van a jövő évi autónkra.”

Az Egyforma mérnöke, a korábban a Red Bullnál dolgozó dr. Kling Sándor így reagált a szankciókra:

A hétmillió dollár nyilván rengeteg pénz, de azt gondolom, hogy ezt kigazdálkodni egy ilyen nagy csapatnak nem olyan nagy megerőltetés, főleg, hogy a regnáló világbajnok csapatról beszélünk. A Red Bull a költségsapka bevezetése előtt majdnem kétszer ennyit költött, így az összeg befizetésével kétlem, hogy gondok lesznek. Az, hogy 10 százalékkal kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában, illetve ennyivel kevesebb CFD-szimulációs aerodinamikai tesztet végezhetnek, ez sokkal nagyobb hátrány számukra, mint gondolnánk. Minden csapat legértékesebb ideje a tesztidő, ha ezt megvágják, az a következő szezonra beláthatatlan következményeket jelenthet. Az erőviszonyok az év vége felé így is sokkal kiegyenlítettebbek, mint korábban, így jövőre több esélyes vb-szezont láthatunk.

Meglátjuk, hogy Mexikóban ez a büntetés mennyire lesz hatással a csapatra, hiszen itt is az ő győzelmükre adható talán a legnagyobb esély. Fontos volt már az első szabadedzést komolyan venni, ugyanis a második edzésen a 2023-as Pirelli-gumikat tesztelte a mezőny, akárcsak Austinban az előző héten. 

1. SZABADEDZÉS

Ahogy Texasban, úgy Mexikóvárosban is öt beugrót láthatott a népes publikum. Nyck De Vries a Mercedes, Jack Doohan az Alpine, Liam Lawson az AlphaTauri, Pietro Fittipaldi a Haas, Logan Sargeant pedig a Williams autóját terelgethette. Nem indult jól a nap Charles Leclerc számára, a Ferrari versenyzője defektet kapott, ám később már érdemi munkát tudott végezni. A legjobban Max Verstappen kezdte az edzést, a holland sokáig az élen állt. Sok volt a technikai hiba: Daniel Ricciardo hamar kiszállt a McLarenjéből, majd Fittipaldit állította félre a csapat, miután a Haas erősen füstölt. Közben a két Ferrari vette át a vezetést Sainz-Leclerc sorrendben, végül a tréning Liam Lawson füstölgő AlphaTaurija miatt idő előtt véget ért.

2. SZABADEDZÉS

Ezt a gyakorlást Sainz kezdte a legjobban, aki 1.21.943-mal állította fel az alapidőt, amit Russell gyorsan megdöntött, majd egészen 1.19.970-ig szorította az etalont. Az első fél óra végén Leclerc vesztette el autóját a nyolcas kanyarban, a monacói túl nagy tempót vitt be a kanyar bejáratába, azonnal megszűnt a tapadás, és a Ferrari hátulja teljesen összetört. Ezzel valószínűleg Austin után újabb rajtbüntetése lesz  Leclercnél, ugyanis a váltót szinte biztosan ki kell majd cserélni, a motoralkatrészekről nem is beszélve. Komolyan megsérült a védőfal is, ezért hosszú időre piros zászló lépett életbe.

A zöld jelzés után viszont ismét piros zászló lett érvényben Csou Kuan-jü miatt, aki hidraulikai hiba miatt állt félre. A sorrend már nem változott, Russell behúzta a második gyakorlást Cunoda Juki és Esteban Ocon előtt.

A 2022-es F1-es Mexikói Nagydíj programja szombaton 19.00-től a harmadik szabadedzéssel, míg 22.00-től az időmérővel folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Charles Leclerc összetört kocsiját szállítják el a Mexikói Nagydíj második szabadedzésén 2022. október 29-én. Fotó: Alfrdeo Estrella / AFP)

Rovatok