Index Vakbarát Hírportál

Ecclestone: Mick Schumachernek csak az édesapja támogatása hiányzik

2023. február 22., szerda 12:16

Bernie Ecclestone, a Formula–1-es világbajnoki sorozat korábbi irányítója szerint Mick Schumacher még mindig állandó versenyzőüléssel rendelkezne a szériában, ha édesapja, a legendás hétszeres vb-győztes Michael tanácsadóként mellette lenne – adta hírül az MTI.

A 23 éves német pilóta két szezont teljesített a Haas csapat színeiben, de az előző idény végén elveszítette pozícióját az amerikai istállónál, máshol pedig nem talált magának helyet.

Végül a Mercedes (és a McLaren) teszt- és tartalékversenyzője lett, Ecclestone pedig a német Sport Bild című magazinnak nyilatkozva úgy fogalmazott, sajnálja a fiatal pilótát, aki szerinte teljesen máshol tartana, ha édesapja személyesen tudná támogatni.

Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet, fejsérülései miatt többször műteni kellett, s azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egészségi állapotáról konkrétumokat nem közöl a család, a legutóbbi hírek szerint genfi otthonában ápolják.

Mick ma is egy jó csapat állandó versenyzője lenne, ha az édesapja tanácsadóként folyamatosan mellette tudna lenni. A tapasztalatának köszönhetően rengeteg apró részletet oszthatna meg a fiával, és nemcsak vezetéstechnikai, hanem sportdiplomáciai értelemben is meg tudná mutatni neki a helyes irányt

– fogalmazott a 92 éves brit üzletember.

Ecclestone szerint Mick Schumacher óriási terhet cipel, mert „az a legnagyobb problémája, hogy fel kellene nőnie a vezetéknevéhez”.

Sajnálom őt, mert nagyon nehéz lesz csapatot találnia, különösen egy olyat, amellyel esélye lehet a győzelmekre

– jelentette ki Ecclestone.

A Formula–1 idei szezonja a csütörtöktől szombatig tartó hivatalos tesztnapokkal kezdődik Bahreinben, ahol a jövő hétvégén az első versenyhétvégét is rendezik.

(Borítókép: Mark Thompson/Getty Images)

Rovatok