Index Vakbarát Hírportál

Rémisztő, amit Verstappen kívánt, Norris elviccelte a trófeatörést

2023. július 23., vasárnap 19:27

A 38. Formula–1-es Magyar Nagydíj legnagyobb drámáját könnyen lehet, nem is a futamon, mint inkább az azt követő eredményhirdetésen láthatta a publikum. Lando Norris óvatlan mozdulata, a győztesnek járó serleg összetörése a verseny utáni sajtótájékoztatón is főszerepet kapott. A dobogós hármas nemcsak a futamot, hanem a szezon első felét is értékelte a Hungaroringen.

„Majdnem tökéletes nap volt remek rajttal, és aztán a gumikezelésünk is nagyon rendben volt. Szuper élmény volt vezetni az autót ma, sokkal jobb volt az egyensúlya, mint egy nappal ezelőtt – kezdte értékelését Max Verstappen, aki idénybeli kilencedik győzelmét érte el, ezzel pedig a Red Bull sorozatban már tizenkét elsőségnél jár, megdöntve a McLaren 1988 óta fennálló rekordját. – A csapat miatt különösen jó érzés ez az eredmény, rengeteg munkájuk van abban, hogy itt lehessünk. Bármilyen jó autód van, sorozatban tizenkétszer nyerni akkor is nehéz. Bármikor becsúszhat egy hiba, emberi vagy technikai egyaránt, de szerencsére most ilyesmiről szó sem volt. Valami egészen hihetetlen, amit idén művelünk, de őszintén szólva az elmúlt másfél évünk, az elképesztő. Bízom abban, hogy még jó sokáig kitart ez az állapot, és képesek leszünk a szezon második felében is hasonlóan jó teljesítményre. Nagyon ritka az olyan jó verseny, mint a mostani, talán egy évvel ezelőtt, Spában volt hasonló élményem. Ezért is vagyok rendkívül boldog.”

Hozzátette, nagyon koncentrált arra, hogy a rajtnál ne járjon úgy, mint Silverstone-ban, ahol a kerekek kipörgése miatt került hátrányba Norrisszal szemben. A kétszeres világbajnokot kérdezték arról is, mégis minek lehet köszönhető, hogy a pénteki-szombati szenvedés után ennyivel versenyképesebb volt az autója, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az új fejlesztésekkel feláldozták az egykörös tempójuk egy részét azért cserébe, hogy hosszabb etapokon még dominánsabb legyen a teljesítményük.

Verstappen kifejtette, nem tartja kizártnak, hogy a melegebb körülmények segítettek nekik. „Verseny közben egyébként is fokozatosan melegszik minden, úgy fest, bizonyos komponensek ideális működési tartománya magasabb hőmérsékleten van, de ezt még ki kell elemezzük. Az volt a rémisztő, hogy a futam előtt rengeteg beállítást kipróbáltunk, mégse sikerült rátalálnunk a megfelelőre. Ehhez képest a mai teljesítményünk nagyon örömteli” – tette hozzá a futamgyőztes.

A 15 millió forintot érő, összetört Herendi trófea

A másodikként leintett Lando Norris is kellemes csalódásként élte meg a McLaren futamon nyújtott teljesítményét, ám mielőtt kifejthette volna ezt jobban is, másik ügyben kellett megszólalnia. 

Mi is történt Verstappen 15 millió forintot érő Herendi trófeájával? 

Nem vagyok benne biztos, szerintem Max túlságosan is a szélére tette. Szerencsére nem az én gondom, hogy mi történik az első helyezettnek járó serleggel

– próbálta elviccelni a dolgot a 23 esztendős brit. 

Bár a győzelemre ezúttal sem volt reális esélye a wokingi alakulatnak, Norris szerint „mega” hétvégét zártak a Hungaroringen. 

„Ez a mai egyáltalán nem az a pódium, amelyre előzetesen számítottunk volna. Silverstone-ban a gyors, nyújtott kanyarokban volt nagyon jó a tempónk, ezekből a Hungaroringen azért nincs olyan sok. Oké, van egy-két tempósabb kanyar, de egyik sem az a negyedik-ötödik fokozatban, kis gázelvétellel is bevehető fajta. Szóval kellemes meglepetés, hogy most itt ülhetek. Ami a tempónkat illeti, arra azért nagy szükségem volt, hogy lerajtoljam Lewist, még ha nem is volt ideális a start számomra. Ha ott nem tudom megelőzni, akkor szerintem a versenyen sehol sem lettem volna rá képes, mert a Mercedes tempója a hosszabb etapokon nagyon jó volt, ráadásul a gumikezelést is jobban meg tudták oldani” – tette hozzá. 

A kérdésre, hogy akkor most a McLaren vagy a Mercedes számít-e a második erőnek a Red Bullok mögött, megint csak nem tudott egyértelmű választ adni. 

Nem lehet azt mondani, hogy a második legjobb kocsink lett volna. Szerintem a tempónk nagyon hasonló volt a Mercedeséhez, a verseny periódusától függően picit jobb vagy rosszabb. A gumikezelés az övék volt, mi viszont összességében talán összeszedettebben dolgoztunk, ennek köszönhető, hogy a dobogóra állhattam. Ha most Lewis ülne itt, őt kérdeznék arról, övék-e a második legjobb autó.

Elárulta, tavaly voltak pillanatok, mikor fogalma sem volt, hogyan vezesse a McLaren konstrukcióját, mert „egyik körben ilyen volt, aztán olyan a kocsi reakciója. Most más a helyzet, elég egyértelmű az irány, miben kell fejlődnünk, és jól érezhetően haladunk is előre. Ez jót tesz az önbizalmamnak, érezhetően magabiztosabb vagyok, de ez nemcsak rám, hanem az egész csapatra is igaz”.

Harmadikként Sergio Pérez kapott szót, aki agresszív gumitaktikával küzdötte fel magát a kilencedik rajtpozícióból a dobogóra. A mexikói elárulta, nem érzett magán különösebb terhet, pusztán szerette volna kiautózni magából a maximumot és így a lehető legtöbb pontot begyűjteni. 

Hogy lett volna-e esélye a második helyre?

„Bíztam abban, hogy elkaphatom Landót, de a vége előtt nem sokkal volt két köröm, amikor nagyon megszenvedtem a gumikkal, ezzel pedig fordult is a kocka. Ő eltávolodott, míg Lewis viszonylag közel került hozzám. Ami a fejlesztéseket illeti, az időmérőn is látszott, mennyire szoros a mezőny, lehet, hogy egy körön nem működtek olyan jól a dolgaink, de a futam rendben volt. Hiszem, hogy a mai tapasztalatainkra is építve Belgiumban még inkább ki tudjuk aknázni a csomagunkban rejlő potenciált.”

Lewis Hamilton nagyon elrontotta a rajtot

A dobogóról lemaradó versenyzők a vegyes zónában értékelték a futamot – éppen ilyen érzelmekkel is…

„Sajnálom a rajtot, mert eléggé elrontottam, de versenykörülmények között a Red Bullok és a McLarenek is gyorsabbak nálunk, így ha esetleg az élen is maradok, akkor is nagyon nehéz lett volna ellenük” – kezdte az élről rajtoló Lewis Hamilton, akit az 1-es kanyarban hárman is megelőztek, így a pole pozíció ellenére már az első körben visszacsúszott a negyedik helyre.

„Nagyon szenvedtem a kemény keverékű gumikon, a közepeseken egy fokkal jobb volt a helyzet, de hiába közelítettem meg Checót (Sergio Pérezt – a szerk.) az utolsó körökben, nem igazán volt realitása annak, hogy utolérjem a végén. Sajnálom, mert szerettem volna legalább a dobogóra felállni” – zárta gondolatait a negyedik helyen leintett hétszeres világbajnok.

Csapattársa, George Russell a hatodik helyen végzett, a Mercedes másik brit pilótája így látta a Magyar Nagydíjat: „Meglepett, hogy szinte mindenki a közepes gumikon rajtolt, csupán néhányan választottuk a keményeket. Az első kanyarban figyelnem kellett, nehogy belekeveredjek a balesetbe, és bár utána minden tőlem telhetőt megtettem, úgy érzem, kihoztam a maximumot ebből a futamból. Sajnálom, hogy Lewis lecsúszott a dobogóról, csapatszinten újabb trófeával megkoronázhattuk volna a hétvégét, de sajnos egyértelmű, hogy a McLarenek egy lépéssel a többiek előtt járnak, a Red Bullok teljesen más szintet képviselnek. De nem adjuk fel, dolgozunk tovább, és bár Spa-Franchochamps nem feltétlenül kedvező a mi autóinknak a hosszú egyenesekkel, megpróbálunk fejlődni és versenyképesek lenni a Belga Nagydíjon is.”

A Ferrari ezúttal is csődöt mondott

A Russell által említett rajtbalesetet Csou Kuan-jü okozta, aki „elaludt” a rajt pillanatában, majd az egyes kanyarhoz érve felöklelte Daniel Ricciardót. A dominóeffektus folytatódott, az ausztrál Ocont, aki pedig Gaslyt találta el, a két Alpine pedig feladni kényszerült a viadalt. „Nagyon csalódott vagyok, valamiért nem tudtam sebességet váltani a rajt pillanatában, utána pedig hirtelen torlódtak fel előttem, és nem tudtam elkerülni az ütközést. Nagyszerű volt a szombati időmérő, hiszen a hatodik helyről indulhattam, emiatt különösen fájó, hogy rögtön a kezdésnél megpecsételődött a versenyem” – mondta az Alfa Romeo kínai pilótája, aki végül 16. lett.

A Ferrari kálváriája is folytatódott a Hungaroringen, és nem feltétlenül azért, mert Charles Leclerc egyik bokszkiállásánál legalább 10 másodpercig babráltak az egyik kerékkel, amit nem tudtak leszedni, hanem mert az olasz istálló tempója továbbra is elmarad a legnagyobb vetélytársakétól. „Bizakodó voltam a rajt után, hiszen a tizenegyedikről feljöttem a hatodik helyre, de sem a sebességem, sem a tapadásom nem volt megfelelő, így érdemben nem tudtam beleszólni az élmezőny küzdelmeibe. Muszáj lesz fejlesztenünk az autónkon, mert nem lehetetlen a drasztikus javulás – elég megnézni a McLarenek utóbbi versenyeit” – dicsérte a wokingiakat a nyolcadikként célba érő Carlos Sainz.

Csapattársa, Charles Leclerc is csalódott volt, ráadásul nemcsak a csapat, hanem saját maga miatt is, amiért átlépte a bokszutcában megengedett sebességet, így öt másodperces büntetést is kapott. „Frusztráló, mert hiába érzed úgy, hogy minden rendben van az autóval, mindent megteszel, mégsem elég igazán semmire. Sok időnk most nincs, drasztikus változás a jövő heti Belga Nagydíjra aligha várható, az azt követő, egy hónapos nyári szünetben viszont mindent meg kell tennünk azért, hogy újra a győzelemért harcolhassunk a szezon második felében.”

Daniel Ricciardóról már esett szó, aki bár a rajtnál Csou hibája miatt visszacsúszott az utolsó helyre, végül 13.-ként intették le. „A végén már azt hittem, kiszáradok, elfogyott a folyadék az autómban, és rendkívül szomjas voltam az utolsó körökben, de szerencsére túléltem” – kezdte az értékelést szokásos, 32 fogas mosolyával az AlphaTaurival a száguldó cirkusz vérkeringésébe ismét visszatérő ausztrál, majd így folytatta.

„Nem pont így álmodtam meg a visszatérésemet, legalábbis a rajtot biztosan nem, egyszer csak azt éreztem, hogy hátulról belém jöttek, még szerencse, hogy az autón nem történt jelentős károsodás. Utána beragadtam, »vonatoztam« egy ideig a hátsó régióban, így nem volt egyszerű a verseny eleje, de utána, főleg az első kerékcserét követően már sokkal jobban éreztem magam a pályán. Kell még néhány verseny, hogy pontosan megismerjük egymást a kocsival, mit szeret ő, mit szeretek én, aztán ha ezt egyensúlyba tudjuk hozni, akkor biztos vagyok benne, hogy a pontszerzésért küzdhetünk. Jó érzés volt visszatérni ebbe a közegbe, élveztem az egész versenyhétvégét, és már most nagyon várom a jövő heti belga futamot.”

Honfitársa, Oscar Piastri éppen ellentétes utat járt be, hiszen a McLarennel versenyző 22 éves pilóta nagyszerű manőverrel vetődött be az első kanyarban Hamilton és Norris mellé, és sokáig a második helyen autózott, a folytatás viszont nem alakult jól a számára, hiszen végül „csupán” ötödik lett. „Megláttam a helyet a rajt után, és azonnal lecsaptam a lehetőségre, szerencsére enyém volt az ív, ahonnan aztán már kedvezőbb helyzetből gyorsíthattam ki. A gumijaim azonban a többiekénél is gyorsabban használódtak el, még nem tudom pontosan, hogy miért, de sajnos muszáj voltam vigyázni rájuk, nehogy defektet kapjak, így viszont nem volt esélyem a közvetlen vetélytársakat magam mögött tartani. Sajnálom, mert nagyszerű lett volna ott lenni a dobogón, ugyanakkor nem lehetünk elégedetlenek, hiszen egy második és egy ötödik hellyel távozunk Magyarországról, és ismét bebizonyítottuk, a tempónk megvan ahhoz, hogy a folytatásban is az első három hely valamelyikéért harcoljunk.” 

A futam összefoglalója itt olvasható! 

Folytatás egy hét múlva, július 30-án a Belga Nagydíjjal.

(Borítókép: Max Verstappen. Fotó: Francois Nel / Getty Images)

 

Rovatok