Index Vakbarát Hírportál

Ocon a sisakjába hányt, Alonso ülése égett – brutális körülmények voltak Katarban

2023. október 9., hétfő 10:33

Embertelen körülmények között tartották vasárnap a Formula–1-es Katari Nagydíj futamát, mely alatt több pilóta is rosszullétre panaszkodott, a beszámolók és képek tanúbizonysága szerint pedig minden idők legnehezebb versenyét teljesítette a mezőny.

Mint ismert, vasárnap este Max Verstappen győzelmével zárult a Katari Nagydíj, de a Loszaílban rendezett versenyhétvége a holland pilóta harmadik világbajnoki címén túl a brutális körülményeiről marad leginkább emlékezetes.

A vasárnapi, 57 körös futamot ugyan este, villanyfények alatt rendezték, de ezalatt is 32 Celsius-fok volt a hőmérséklet a pályán, mely rendkívül megnehezítette a versenyzők dolgát. A verseny 42. körében Logan Sargeant, a Williams pilótája csapatrádión közölte, hogy nem érzi jól magát, és be akarja fejezni a futamot, így csapata természetesen a bokszutcába hívta. Amint kiszállt versenyautójából, látszott, hogy ömlik Sargeantról a víz, önmagától alig tudott kimászni az autóból, majd segítői azonnal jéghideg vízzel öntötték le.

Ekkor már lehetett sejteni, hogy nem az amerikai versenyző az egyetlen, aki saját fizikai határait túllépve küzd körről körre. Utólag kiderült, hogy az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon a 15. és 16. körben saját sisakjába hányt az embertelen hőségtől, ennek ismeretében pedig valóságos csoda, hogy a hetedik helyen ért végül célba.

Korábban soha nem történt velem ilyen, elképesztően meleg volt. Örülök, hogy jövőre decemberben rendezik meg a Katari Nagydíjat, talán akkor nem lesznek ennyire nehéz körülmények” – nyilatkozta a verseny után Ocon, majd hozzátette:

egyértelműen ez volt karrierje legkeményebb versenye.

Sőt, Fernando Alonso alatt a futam közben szabályosan égett az ülése, és arra kérte csapatát, hogy a kiállás alatt öntsenek rá hideg vizet. A futam befejeztével a futamgyőztes Max Verstappen és a második helyen célba érő Oscar Piastri hosszú percekig csak feküdtek a földön, alig tudtak lábra állni a díjátadó ceremónia előtt.

Az utolsó körökben a végül negyedik helyen célba érő George Russell a hosszú egyenes alatt szinte sosem látott módon két kézzel elengedte a kormányt, és próbálta legyezni magát, annyira szenvedett az embertelen hőségtől. Az 57 körös futam végeztével a Williams másik pilótája, Alexander Albon pedig kizárólag segítséggel tudott kiszállni autójából, mivel önerejéből alig tudott mozogni.

A beszámolók és képek tanúsága szerint a száguldó cirkusz mezőnye a történelem legkeményebb futamát teljesítette. A Formula–1 2023-as idénye két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal folytatódik.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok