Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő csata a dobogóért, Verstappen továbbra is csak a rekordokat üldözi

2023. november 5., vasárnap 20:27

Az Újvilágban zajló hétvégék utolsó előtti állomására került sor vasárnap Brazíliában, egészen pontosan Sao Paulóban, ahol a 2023-as Formula–1-es naptár 20. nagydíját rendezték meg, és a 26 éves holland világbajnok, Max Verstappen karrierje 52. futamgyőzelmét szerezte meg.

Amennyiben még egyet bezsebel, beéri a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettelt is. Ebben az esetben csak a két vb-rekorder, az ugyancsak német Michael Schumacher (91) és a brit Lewis Hamilton (103) előzi meg a hollandot az örökranglistán.

Pénteken, szombaton és vasárnap is igen izgalmas pillanatoknak lehettek szemtanúi a technikai sportok kedvelői. Egy hirtelen érkező brutális vihar miatt félbeszakadt az időmérő edzés, amely egy Aston-meglepetést és Verstappen első rajtkockát hozott. A sprintnapon Fernando Alonso és Esteban Ocon ütközött egy komolyabbat, emellett a McLaren-pilóta, Lando Norris óriásit menetelt a kvalifikáción – pole-pozíciót szerzett – és a 24 körös rövid versenyen is, ahol felvette a kesztyűt Max Verstappennel, majd másodikként zárt Sergio Pérez előtt.

Három versenyzőnek már az első körben véget ért a futam

A futamot Max Verstappen indította el, mellőle a Ferrari 26 éves versenyzője, Charles Leclerc indulhatott volna, a monacói azonban már a felvezetőkörben technikai probléma miatt kiesett, nem is akárhogyan: gyenge tempóval ugyan, de a gumifalba állt. Ezzel a konstruktőri ezüstérem elúszni látszott. A monacói hiányában a két Aston Martin, Lance Stroll és Fernando Alonso mögé Lando Norris fért még be a második sorba, aki fantasztikusan rajtolt, és azonnal bejött a második helyre Verstappen mögé. A két Aston lelassult, és oldalról a McLaren, valamint Lewis Hamilton közrefogták őket, és bejöttek eléjük. Az egyik Williams-pilóta, Alexander Albon autójának hátsó kereke ütést kapott, így már az első kanyarban kicsúszott. Számára és a szintén meg-, majd kipördült Kevin Magnussennek ezzel véget is ért a küzdelem. A repkedő törmelékek miatt Daniel Ricciardo autója is megsérült, illetve Oscar Piastriét is javítani kellett. Azonnal piros zászlót mutattak, felfüggesztették a körözést, a mezőny a bokszba hajtott, a pályán kezdődhetett a nagytakarítás.

Körülbelül húszperces szünetet követően 17 pilótával és állórajttal indult újra az interlagosi verseny. Az első két kör után Verstappen haladt az élen, mögötte Norris, Hamilton, Alonso, Stroll, Russell, Pérez, Sainz, Ocon és Cunoda foglalta el az első tíz helyet, miközben a két ausztrál a bokszutcából startolt.

A holland jól kapta el a rajtot, és azonnal el is húzott Norris elől, Alonso pedig könnyedén túljutott Hamiltonon, így feljött a harmadik pozícióba. A 23 éves brit a nyolcadik körre csökkentett hátrányán, és támadni kezdte az élen álló Red Bullt, azonban Verstappen hamar reagált, ütemet váltott, a hétszeres világbajnok pedig leszakadt Alonsótól. 

A 19. körben Hamilton és Valtteri Bottas kezdte meg a kerékcserék sorát, így a 11. és 14. helyre tértek vissza. Az élen a holland előnye már majdnem három másodperc volt Norrisszal szemben, tőle leszakadva Alonso, majd a másik Red Bullban Pérez autózott az ötödik helyen. Mögötte Stroll ment, akit Carlos Sainz üldözött a DRS segítségével. Csou Kuan-jü autóját kihívták a bokszba, majd technikai hiba miatt számára is idejekorán ért véget a nagydíj.

Az élen lévő két autó egyszerre jött ki friss abroncsokért, 23 másodperces előnyük miatt pedig ugyancsak az első két helyre kerültek vissza. Verstappen a bokszban tovább növelte előnyét a brittel szemben, így már öt másodperccel ment előtte. A két Mercedes nem igazán tudott érvényesülni, a pilóták a futam során többször is panaszkodtak a gumikra, a tavalyi győztes George Russel pedig a csapatmunka hiányát is bírálta mérnökének. A verseny felénél ezért úgy döntött, hogy megelőzi csapattársát, ám így mindkét Mercedes pórul járt. Sainz mindkettejükön túljutott, és a hatodik helyre került. Az Alfa Romeo végül a másik autóját is visszahívta, 15 pilóta maradt versenyben. 

A kérdés már csak a dobogó harmadik helye volt

Egyre nehezebb helyzetbe került a Mercedes, Pierre Gasly a 43. körben megelőzte Russelt, és üldözőbe vette a másik versenyzőjüket is. Verstappen hat másodpercet vert ekkor már a britre, akinek a második helye ekkor garantáltnak tűnt, hiszen Alonso 16 másodpercre volt tőle. Pérez igyekezett közben beérni a spanyolt, a kérdés így az volt, hogy közelebb tud-e férkőzni. Kerékcserék sora kezdődött: Russell, Hamilton, Cunoda, Alonso, Gasly és Pérez is kitért a bokszba. 

A futam kétharmadánál Pérez nagyon megszorongatta Alonsót, azonban a spanyol nem hagyta magát, eközben véget ért a Mercedes szenvedése: szóltak Russellnek, hogy térjen ki a bokszba. A legizgalmasabb csata és az egyetlen kérdés a verseny legvégéig tartott: a mexikói percekig csupán néhány tizedre volt Alonsótól, azonban a spanyol minden rutinját bevette pozíciójára megtartásáért, ami az utolsó előtti körig sikerült is. A spanyol nem hagyta magát, és visszatámadott, kilométereken keresztül szinte egymás mellett autóztak, ezzel pedig a legvégsőkig óriási izgalmak következtek. Végül 53 ezreddel a 42 éves Fernando Alonsóé lett a pódium harmadik foka, Lando Norris és Max Verstappen mellett, pontosabban mögött. 

A 17. Verstappen-siker egyben újabb idényrekordot is jelent, a háromszoros világbajnok holland saját tavalyi és múlt heti csúcsát adta át a múltnak.

Részletes eredménysor és a pontverseny állása később!

(Borítókép: Kym Illman / Getty Images)

Rovatok