Index Vakbarát Hírportál

Verstappen az F1-es idény utolsó időmérőjét is behúzta

2023. november 25., szombat 16:05

A Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj időmérőjén. A holland versenyző mellől a ferraris Charles Leclerc indulhat még az első sorból. A harmadik legjobb idő Oscar Piastrié lett, a negyedik George Russellé.

A 26 éves versenyző idei 12., pályafutása 32. pole pozícióját szerezte meg.

Az időmérő komolyabb meglepetését jelentette, hogy Carlos Sainz Jr. a másik Ferrarival mindössze a 16. helyet szerezte meg. De a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton sem lehet büszke a teljesítményére, mivel a kvalifikáció harmadik szakaszába ő sem jutott be, csupán 11. lett.

Remek szombatot zárt ugyanakkor Cunoda Juki, az Alpha Tauri japán versenyzője, aki csapattársát, Daniel Ricciardót jelentősen megverve a bravúrnak számító, idei legjobb rajtpozícióját jelentő 6. helyet csípte el.

A pole-ért nem folyt igazán nagy csata, Verstappennek az is belefért, hogy az utolsó etapban ne javítson a köridején. Leclerc a hajrában ugyan több mint fél másodpercet javított, egy tizeddel így is kikapott a hollandtól. A korábbi körök alapján egyébként a McLarenben ülő Lando Norrisnak lehetett volna a legjobb esélye arra, hogy megszorongassa a Red Bull élmenőjét, de az utolsó próbálkozásakor hibázott, majdnem megpördült, s bár a pályán tartotta az autóját, annyi időt vesztett, az 5. helynek is örülhetett.


A tréning végén a harmadik helyet megszerző csapattársát, Oscar Piastrit vonták vizsgálat alá Pierre Gasly lehetséges feltartása miatt, így az időmérő végeredménye még nem hivatalos, a futamig az élmezőny is jelentősen változhat.

Az idény utolsó versenye – magyar idő szerint – vasárnap 14 órakor rajtol.

Rovatok