Index Vakbarát Hírportál

Schumacher menedzsere szerint már nincs esély a találkozásukra

2023. december 15., péntek 11:51

Willi Weber, a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher menedzsere tíz évvel a legenda súlyos síbalesete után az Expressnek adott interjút, ahol elmondta, számára már nincs remény arra, hogy láthassa a pilótát, továbbá beszélt a munkakapcsolatukról, valamint a sportág közelmúltjának egyik meghatározó versenyzőjéről is.

Weber 1988 és 2010 között volt Schumacher menedzsere. Elmondta, élete nagy hibájának tartja, amiért nem látogatta meg Schumachert még a kórházban, de annyira szomorú volt, hogy nem volt rá képes. Később pedig a volt F1-es pilóta felesége, Corinna Schumacher nem engedett semmiféle találkozást.

Bánkódtam, mint egy kutya” – fogalmazott Weber, majd elmondta, hogy eljött viszont az az idő, amikor el kellett „engednie” a német versenyzőt.

Ettől kezdve pedig abbahagyta a magyarázkodást a pilóta egészségi állapotával kapcsolatban, és arra gondolt:

Miért nem azt kérdezik meg tőlem, hogy vagyok én? Világos volt számomra, hogy itt a vége. Ki kell vernem ezt a hülyeséget a fejemből, hogy én szolgáljak válaszokkal

– mondta a menedzser, aki keserűen hozzátette: senkit nem érdekelt az, hogy a hátműtéte és agyvérzése után hogyan éli mindennapjait.

Willi Weber elmondta még, ha Michael Schumacher ott tudott volna bábáskodni fia mellett, amikor utóbbi a Formula–1-be került, akkor Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nem bánt volna vele így, és kapott volna második esélyt.

Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, egy sziklára esett, kómába került, és azóta rehabilitálják, a család nem engedi be a médiát az életükbe, mindössze a pilótáról szóló minisorozat mutatta be szűken az életüket.

Az évek alatt csupán néhány információ látott napvilágot az állapotáról, és úgy tudni, hogy kommunikálni sem tud. Erről fia, Mick is beszélt egy interjúban, ahol úgy fogalmazott: „Bármit megadnék, hogy beszéljek apával!”

Rovatok