Index Vakbarát Hírportál

Műtétre szorul a Ferrari versenyzője, nem állhat rajthoz a Szaúdi Nagydíjon

2024. március 8., péntek 13:21

Vakbélműtét vár Carlos Sainz Juniorra, a Ferrari spanyol versenyzője így nem tud részt venni a Formula–1-es Szaúdi Nagydíj hátralévő programján Dzsiddában, ahol a tartalék pilóta Oliver Bearman helyettesíti majd.

Az olasz istálló pénteken, közleményben jelentette be a hírt, jelezve, hogy Bearman a Formula–2-es bajnokság dzsiddai programjában innentől kezdve nem szerepel. Carlos Sainz egyébként a szabadedzések alatt sem érezte teljesen jól magát, a szerdai sajtónapon nem jelent meg, így sejthető volt, hogy valami nincs rendben az egészségével. 

A Ferrari azzal kapcsolatban egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy Sainz a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjra felépül-e betegségéből.

Helyettese, a 18 éves brit Bearman tavaly hatodik lett az F2 összetett pontversenyében, Dzsiddában pályafutása során először áll rajthoz Formula–1-es futamon. Érdekesség, hogy Bearman csütörtökön kategóriája időmérő edzését megnyerte, így az élről várhatta volna a futamot.

A Szaúdi Nagydíj harmadik szabadedzése 14.30-kor, az időmérő pedig 18 órakor kezdődik. A futamra ezúttal is szombaton kerül sor, 18 órakor.

Rovatok