Index Vakbarát Hírportál

Megtört a jég, Verstappen a szezon nyolcadik időmérőjét már nem tudta megnyerni

2024. május 25., szombat 17:06

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Formula–1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, vagyis a hazai versenyén bérelte ki magának a pole-pozíciót. Mellőle Oscar Piastri (McLaren) rajtolhat, a harmadik legjobb időt Leclerc csapattársa, Carlos Sainz futotta. A Red Bull háromszoros világbajnok holland versenyzője, Max Verstappen csak a hatodik helyről rajtolhat vasárnap, így a győzelmi esélyei minimálisra csökkentek, hiszen a legendás utcai pályán szinte lehetetlen előzni.

Lewis Hamilton és a Mercedes nagyon gyorsnak tűnt a szabadedzéseken, de Leclerc is hamar elkapta a fonalat, a Ferrari pilótája mindegyik gyakorláson az élmenők között végzett, és rendkívül magabiztosnak tűnt.

A Red Bull két héttel ezelőtt Imolában és most Monacóban is lassan jött lendületbe, de Max Verstappen sokat lépett előre a második és harmadik szabadedzés között.

A harmadik, utolsó gyakorlás szombat kora délután az egyik legizgalmasabb szabadedzést hozta a mostani szezonban, gyakorlatilag egy időmérővel ért fel a felkészülés, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a Ferrari monacói versenyzője meg tudja-e őrizni vezető pozícióját.

Verstappen gyengén nyitott, ám szokásához híven összekapta magát, de riválisát nem tudta megelőzni – végül két tizedet kapott tőle. A háromszoros holland világbajnok mögött Hamilton, illetve a mclarenes ausztrál, Oscar Piastri végzett. A látottak alapján rendkívül izgalmas kvalifikációra volt kilátás délután négy órától.

Első szakasz (Q1)

Ahogy az várható volt, az első percekben hatalmas volt a forgalom a pályán, emiatt sokan nem is találták a ritmust. A Haasok jól mentek, Leclerc és Pérez viszont szenvedett, ami előbbi esetében különösen nagy meglepetés volt a szabadedzéseken mutatott teljesítményét figyelembe véve. A Ferrari versenyzője aztán odapörkölt egy nagyon jó köridőt, amivel bebiztosította a továbbjutását.

Az utolsó 1-2 percben megint nagy volt a káosz a pályán, mindenki próbált helyet hagyni maga előtt, emiatt torlódások alakultak ki. Pérez hiába kapart, nem tudott gyorsabb lenni, és csak a két Saubert tudta megelőzni, a 18. helyen zárta az időmérőt, ami hatalmas meglepetés volt, hiszen mégiscsak a mezőny egyik legjobb autóját vezeti a mexikói. Fernando Alonso szintén nem tudott bejutni a Q2-be az Aston Martinnal, pedig a tréningeken ő is jó formát mutatott. Verstappen pedig kis híján összetörte a kocsiját, két centiméterrel kerülte a falat.

Második szakasz (Q2)

Az RB-vel köröző Cúnoda Juki nagyon jól kezdett, majdnem megelőzte Verstappent, akit rövid időre a mostanáig nem sokat mutató Carlos Sainz taszított le az eredményjelző tábla első helyéről. A Haasok a Q2-ben már nem villogtak annyira, eltávolodtak az élmezőnytől, Esteban Ocon viszont odarepítette magát a negyedik helyre a gyengécske Alpine-nal. Csapattársa, Pierre Gasly is jól ment, a Renault gyári F1-es csapata végre életjeleket mutatott a legendás utcai pályán.

Ugyanakkor percről percre gyorsult a pálya, így nem érezhették biztonságban magukat a franciák. Közben a két McLaren átvette a vezetést, Norris ugrott az élre, nem sokkal előzte meg Piastrit, bebizonyosodott, hogy a wokingiak eddig csak altattak. Ocon végül kiesett, Gasly viszont bejutott a Q3-ba, ő futotta az ötödik legjobb köridőt a második szakaszban. Lance Stroll nem tudott csodát tenni, kiesett, akárcsak Daniel Ricciardo az RB-vel, miközben csapattársa, Cúnoda készülhetett a Q3-ra.

Harmadik szakasz (Q3)

Hamilton jól kezdett, de Leclerc és Piastri is fél másodperccel gyorsabb volt nála. Norris csak a hatodik helyre fért oda, George Russell, Sainz és Verstappen is jobb időt futott nála a záró etap első felében.

A második próbálkozások után Leclerc tovább gyorsult, amire más nem volt képes, így övé lett az első rajtkocka. Sainz lett a harmadik, Norris a negyedik. Verstappen az utolsó gyors körén eltalálta a palánkot, megsérült az autója, nem is nyomta tovább a gázt.

Így megtört Verstappen nagy sorozata, a szezon első hét versenyhétvégéjén kivétel nélkül mindig a holland pilóta szerezte meg az első rajtkockát az időmérő edzésen. Leclerc életében harmadszor rajtolhat az élről Monacóban (ez pályafutása 24. pole-pozíciója), eddig nagyon peches volt a hazai versenyén az F1-ben, most abban bízik, hogy végre ő látja meg először a kockás zászlót a hercegségben.

Néhány órával a leintés után az FIA bejelentette: a két Haast, Nico Hülkenberget és Kevin Magnussent megbüntetik. Az amerikai istálló a 12. és a 15. pozícióban végzett, ám autóik a verseny utáni ellenőrzésen fennakadtak, hátsó szárnyuk felső lapjának szélei nem feleltek meg a szabályoknak. ez azt jelenti, hogy mindkét pilóta a boxutcából kényszerül rajtolni vasárnap.

A rajtsorrend

1. sor:

2. sor

3. sor

4. sor

5. sor

6. sor

7. sor

8. sor

9. sor

boxutca

Rovatok