Index Vakbarát Hírportál

Norrisnak Russell lett a veszte, Verstappen pedig köszönte szépen, megnyerte a Spanyol Nagydíjat

2024. június 23., vasárnap 16:32

A címvédő és világbajnoki tabellát magabiztosan vezető Max Verstappen nyerte a 2024-es Formula–1-es idény 10. futamát, a Spanyol Nagydíjat. A holland mögött a pole-pozícióból rajtoló mclarenes, Lando Norris végzett, a tabella alsó fokára pedig a 2023-as mexikói futamot követően ismét a hétszeres rekorder bajnok, Lewis Hamilton állhatott fel.

Két hét után Barcelonában folytatódott a körözés, a pénteki első szabadedzésen a Lando NorrisMax VerstappenCarlos Sainz hármas vezetett, a második gyakorláson meglepetésként a Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton zárt a képzeletbeli dobogó tetején, Sainz és Norris előtt.

Szombat délelőtt is úgy tűnt, hogy a Ferrari számára pont nélkül véget ért montreali versenyt követően javulás következhet a katalán fővárosban, ugyanis mindkét pilótájuk az első háromban végzett a harmadik szabadedzésen is, a McLaren brit pilótáját közrezárva. 

A délutáni időmérő első két etapjában pedig már világossá vált, hogy a rajtelsőség Verstappen, Norris, a két Mercedes és a Ferrari között dől el. A címvédő a Q3 legvégéig tartotta a pole-pozíciót érő első helyet – sőt még saját idején is javított utolsó körén –, aztán jött a Miamiban futamgyőzelmet ünnepelt 24 éves brit, és olyan tökéletes kört futott, hogy két századdal megelőzte Verstappent, ezzel megszerezve F1-es pályafutásának második pole-ját a 2021-es Orosz Nagydíjat követően. A második sort a Mercedes, a harmadikat pedig a Ferrari versenyzői bérelték ki.

A legnagyobb meglepetést az eddigi futamokon szörnyen teljesítő Alpine okozta, az idényben először mindkét pilótájuk bejutott a Q3-ba, Pierre Gasly a hetedik, a távozó  Esteban Ocon pedig Sergio Pérez mögött a kilencedik helyről rajtolhatott.

2012 óta nem fordult elő olyan, hogy egymás utáni négy időmérőn négy különböző versenyző nyerjen. Olaszországban Verstappen, Monacóban Leclerc, Kanadában George Russell, most pedig Norris nyerte a pole-t. 

A 66 körös futam rajtján a negyedik helyen rajtoló Russell meglepte az élmenőket: Norris és Verstappen kemény csatát vívott az első helyért, a brit oldalán pedig (hatalmas szélárnyéknak köszönhetően) megjelent a mercedeses, és át is vette a vezetést. Nemcsak a McLaren versenyzőjének, de Péreznek és Alonsónak sem sikerült jól a startolás, a mexikói és a spanyol is három-három pozíciót rontott.  

Russell élmenő pozíciója azonban nem tartott sokáig, a holland végig tapadt rá, majd a harmadik körben egy kanyar külső ívén át is jutott rajta. Így a pontszerző helyeken Verstappen, Russell, Norris, Hamilton, Sainz, Leclerc, Gasly, Oscar, Piastri, Ocon, Hülkenberg menetelt. 

A 11. körben megkezdődött a kerékcserék sora, Pérez, majd a pontszerzők közül Ocon és Gasly is kitért a bokszutcába. Utóbbinak a jobb hátsója beakadt, ezzel négy másodpercet veszítve csupán a 13. helyre tért vissza. Majd néhány minutummal később gyakorlatilag ugyanez megtörtént a második helyről kitérő Russell-lel is: a hiba miatt csak csapattársa mögé, a nyolcadik pozícióba állhatott vissza – még a dobogót is veszélybe sodorva ezzel...

Egészen a 25. körig kellett várni arra, hogy a mezőny utolsó pilótájaként az élen álló Leclerc is kitérjen a bokszba, így a felkavart sorrend után újra teljes képet kaphattunk: Verstappen, Russell, Hamilton, Sainz, Norris, Gasly, Leclerc, Ocon, Pérez, Piastri az első 10 helyen a verseny harmadánál. 

Norris hiába volt a mezőny egyik leggyorsabbja, a „forgalmi dugó” miatt nem tudott időben sem közelebb kerülni az élen autózó Verstappenhez. Egészen a 35. körig kellett előzgetnie ahhoz, hogy egy félkörös hatalmas csata után sikerüljön Russellen is túljutnia és a második helyre sorolnia. Ezzel a miniversennyel újabb másfél másodperces előnyt adott Verstappennek, aki ekkor már majdnem 10 másodperces előnnyel menetelt az élen – kezdődhetett a felzárkózás. 

A McLaren versenyzője kilenc kör után négy és fél másodpercre zárkózott Verstappenre, a holland ekkor ismét kiment a bokszba, és az addig tartogatott lágy kereket kapta, ellentétben riválisával, aki használtakat kapott. A brit ezt az információt meg is kapta rádión mérnökétől, azonnal meg is futotta az addigi leggyorsabb első szektort. A második helyen álló Leclerc 11 másodperccel lemaradva követte, a monacói mögé pedig az akkor visszatért Verstappen sorolt be. 

A hatalmas köridőkülönbségek miatt Norris sem várt tovább a bokszlátogatással, a 48. körben (egy viszonylag gyenge csere után) vissza is állt a második helyre – a lemaradása azonban csak nőtt, ellentétben a körök számával. A brit hiába tartotta a lépést, és két és fél másodpercen belülre zárkózott, valós veszélyt nem jelentett a Red Bull pilótájára, aki így megszerezte idei hetedik, pályafutása 61. győzelmét. 

Norris kanada után ismét másodikként zárt, Hamilton pedig a 2023-as mexikói nagydíjat követően ismét, immáron 198. alkalommal állhatott dobogón. a további pontot érő helyeken Russell, Leclerc, Sainz, Piastri, Gasly, Pérez és Ocon végzett.

Végeredmény: Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,236 km):

pontszerzők:

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28:20.227 óra

2. Lando Norris (brit, McLaren) 2.219 másodperc hátrány

3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 17.790 mp h.

4. George Russell (brit, Mercedes) 22.320 mp h.

5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 22.709 mp h.

6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 21.028 mp h.

7. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 33.760 mp h.

8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 59.524 mp h.

9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:02.025 perc h.

10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:11.889 p h.

A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 14 van hátra):

versenyzők:

1. Verstappen 219 pont

2. Norris 150

3. Leclerc 148

4. Sainz 116

5. Pérez 111

6. Piastri 87

7. Russell 81

8. Hamilton 70

9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 41

10. Cunoda Juki (japán, RB) 19

11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 17

12. Danie Ricciardo (ausztrál, RB) 9

13. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6

14. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6

15. Gasly 5

16. Ocon 3

17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 2

18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

csapatok:

1. Red Bull 330 pont

2. Ferrari 270

3. McLaren 237

4. Mercedes 151

5. Aston Martin 58

6. RB 28

7. Alpine 8

8. Haas 7

9. Williams 2

Rovatok