Index Vakbarát Hírportál

Lawrence Stroll úgy döntött, hogy a fia az Aston Martinnál marad

2024. június 27., csütörtök 14:56

A kanadai Lance Stroll meghosszabbította szerződését a Formula–1-es Aston Martinnal.

A csapat csütörtökön jelentette be, hogy a 25 éves pilóta náluk folytatja 2026-ban is, a Forma-1 új korszakában.

Nagyon boldog vagyok, hogy elköteleztem magam, a csapatnál maradok 2025-ben és azt követően is. Elképesztő látni, milyen messzire jutottunk az elmúlt öt szezonban

– mondta Stroll, aki 2017-ben mutatkozott be a Formula–1-ben a Williamsnél.

Két évvel később a Racing Pointhoz került, amelyet 2021-ben kereszteltek át Aston Martinra, miután az édesapja, Lawrence Stroll vezette konzorcium felvásárolta.

Stroll a mostani idényben a 11. helyen áll 17 ponttal, míg társa, a spanyol Fernando Alonso 41-gyel a kilencedik. Az Aston Martin a csapatok versenyében az ötödik 58 ponttal, írja az MTI.

Korábban az Alpine arról tájékoztatta a sajtót, hogy szerződést hosszabbított Pierre Gaslyval.

Rovatok