Index Vakbarát Hírportál

Fernando Alonso: Durva hibát követett el az FIA a Hungaroringen

2024. július 21., vasárnap 10:18

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője kissé feldúltan nyilatkozott a 39. Formula–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése után. A rutinos sportoló úgy érzi, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntése miatt nem tudott kiharcolni magának jobb rajtpozíciót a vasárnapi futamra.

Az Aston Martin pilótája szerint azért veszítette el az esélyét, hogy javítson a köridején, mert túl hamar szakították félbe a kvalifikációt Cúnoda Juki balesete után a Q3 végén.

Alonso már majdnem befejezte a gyors körét, amikor a japán pilóta csúnyán összetörte a kocsiját az ötös kanyarból kigyorsítva. Az edzést azonnal félbeszakították, ami azt jelentette, hogy több versenyző, köztük Alonso sem tudta befejezni utolsó körét.

„Az igazság az, hogy az FIA néha jó döntéseket hoz, néha pedig durva hibákat követ el. Most sajnos az utóbbira volt példa” – mondta a spanyol a DAZN televíziónak.

Akkor kezdték lengetni a piros zászlókat, amikor az utolsó kanyarban voltam, ami meglepő. Közelében nem voltam a balesetnek, ilyenkor szinte mindig megvárják, hogy a pilóták befejezzék a gyors körüket. Ez az íratlan szabály. Másfél tizedmásodperccel voltam gyorsabb az előző körömnél, amikor piros zászlóval félbeszakították az edzést

magyarázta Alonso, miért szállt ki dühösen a kocsijából.

A boxba visszatérve őt és csapattársát, Lance Strollt a „parc fermé” területére terelték, amit szintén nem értett Alonso. Miután az FIA rájött a tévedésre, mindkét Aston Martin pilóta visszatérhetett a garázsába, hogy csatlakozhassanak a többiekhez az újraindításnál.

Ez mondjuk igazából nem számított a spanyolnak, mivel nem maradt több friss gumija, ez a közjáték nem befolyásolta a rajtpozícióját. Alonso a hetedik, míg Stroll a nyolcadik helyről vághat neki a 70 körös futamnak a Hungaroringen, ami 15:00 órakor kezdődik.

Rovatok